A színlap Ivan Kusant és Tasnádi Istvánt jelöli szerzőkként, és az is kiderül, hogy az előadás koprodukció a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színházzal. A vendégek jelenléte szinte mindig üdítő frissességet, új szemléletet képes csempészni egy-egy színház légkörébe, és ez most személyi és tematikus vonalon is megvalósult a Balkán Kobra esetében.
Ott vannak kezdésnek mindjárt a sztereotípiák a Balkánról: szertelen, kaotikus életfelfogás, szabados, laza, vidám viselkedés, hangoskodás, nem mindig kinyomozható bűnügyek, korrupció, Kusturica és Bregovic, zene és mulatás minden mennyiségben. Ez a darab nem mondja azt, hogy mindez nem igaz: talán épp azzal gondolkodtat el saját előítéleteinken, hogy túlkarikírozza ezeket az elemeket. Egy kicsit minden ott van a darabban ezekből, de semmi nem a maga nyers valójában: mind az író(k)nak, mind a rendezőnek sikerült hozzáadni valami különlegeset az egyes elemekhez.
A sztori viszonylag egyszerű, bár a fő cselekményvonal több izgalmas mellékszálat is rejt. A gazdag és visszafogott műveltségű vállalkozó, Juraj Ardonjak (Csomós Lajos) útjában van bővérű hitvesének, aki eldönti, hogy megszabadul tőle. Már csak az a kérdés, hogy ki végezze a piszkos munkát. A zabolátlan Ankica – Komáromi Anett személyé-ben – több jelölttel is számol, s némi anyagi juttatás ígéretével rá is veszi őket a gyilkosságra. Így aztán párhuzamos történetek indulnak, s az ezek bonyolódásával járó helyzet- és karakterkomikum fergeteges szövevénnyé gubancolja a fent említett fonalakat. Gyilkosjelöltté válik a feleség szeretője: a tanult, ám pipogya Borisz Mozsbolt (Czitor Attila), a húgának, Tonkának a két udvarlója: Miroszláv Frankics (Gulyás Attila) és Adam Zsazsics rendőr tizedes (Szabó Lajos), valamint a Joszip Zeljics nevű paraszt, akit a bemutatón maga a rendező, Katkó Ferenc alakított, rendkívül árnyalt és hiteles játékkal. A maga során mindegyik szereplő maga köré csoportosítja szinte az összes többit, és ezzel újabb lehetőségek teremnek a cselekmény, a konfliktusok és a humor számára is. (Tonka – Köböl Lilla – például Ankica szolgálója, de egyben Borisz testvére, két fiatalember áhított szerelme és Ardonjak ágyasa is.) Mindezekhez csatlakozik egy rettegett hírű bérgyilkos is: Kobra – Tege Antal zseniális megformálásában.
Ebben a világban talán az a legszenzációsabb, hogy minden olyan, mintha. Az anyagi fedezet megvolna a stílusos, elegáns élethez, de mégis minden eleme csupán utánzat, a külföldi, gazdag társadalmi réteg majmolása. A helyi kivitelezés így lesz aztán giccses, elnagyolt, olyan, amilyen. A berendezés részét képezi egy autó eleje, mely kanapéalátétként is szolgál – a szobabelső tulajdonképpen már a szereplők megjelenése előtt jó kedvre hangolja a közönséget. Ardonjak nyakában súlyos aranyláncok lógnak, miközben kedvenc viselete egy lyukacsos fehér műanyag trikó. Kobra személye is ennyire nevetséges, ő is csak utánlövés – a híre, külseje akár riadalmat is kelt ideig-óráig, de csakhamar kiderül róla, hogy meglehetősen ügyetlen és hiú: szemüvegét szinte soha nem hajlandó használni, nélküle viszont csak csetlik-botlik. Lassan az is megkérdőjeleződik, hogy valóban képes-e a hírét megalapozó cselekedetekre. Szinte mindegy is, hogy végül sikerül-e elbánni a dúsgazdag férjjel, s ha igen, akkor kinek, a darab lényege a momentumokban húzódik. Azokban a pillanatokban, amelyek közben felhőtlenül kacagunk a néha trágárságig menő felszabadultságon, de mindvégig tudjuk, hogy szomorú tények képezik a hátteret.
Az alkotók tudatosan nem törekedtek arra, hogy a korábbi hazai bemutatók (Thália Színház, a tatabányai Jászai Mari Színház) megoldásait elemezzék a színrevitel előtt: Katkó Ferenc korábban évekig élt Szerbiában, így elsődleges tapasztalataira támaszkodhatott az egyes részletek kidolgozásánál. Rétegelt előadással van dolgunk, figyelemre méltó színészi alakításokkal és remek dalokkal.