Az 1937-es esztendőben – Kosztolányi Dezső már egy éve nem él („Izgatta szívem negyven cigarettám”) – látott napvilágot Remethey Fülepp Dezső A nagy szenvedély című könyve. Mielőtt bárki azt hinné, hogy könnyű romantikus lányregényről van szó, gyorsan kiábrándítom: a könyvben a valóban nagy szenvedély, a dohányzás módozata, kialakulása, jó és rossz értelemben vett jelentősége kerül terítékre.
Dohányozni világnézet. Tudták ezt jól a régi magyarok, és nem kevésbé jól tudják ezt a maiak is.
A dohányzás története – áll az alcímben, és ami utána következik, az minden, csak nem vízpára. Az egész szövegben, mondhatni, meglehetősen áll a füst. Mint egy Lakatos Menyhért-regényben.
Az, hogy Remethey Fülepp Dezső nagy dohányos hírében állhatott, nem hagy kétséget bennem, s a dohányzás iránti szenvedélye és elfogultsága jobban szórakoztat, mint felháborítana az igazságérzéketlensége. Könyve kortörténet, a harmincas éveké, és felidézi Karinthy Frigyes egyik cikkét, amelyben az író a bicsérdizmusra reagálva szegezi a kérdést Bicsérdi Bélának, milyen jobb alternatívát kínálna fel a károsnak elkönyvelt nagy szenvedélyek, avagy a dohányzás, az alkohol és a többi szörnyűség mellőzése helyett. Mert hát amíg jobbat ezeknél nem ajánl, ő szépen marad a megszokottnál. Karinthy úriember volt, ígéretét haláláig betartotta.
A füstölés, pipázás, szivarozás történetéről, a dohány felfedezéséről, európai meghonosodásáról, nevének eredetéről egyaránt élvezetes szövegeket olvashatunk. Mindenről regényes formában tájékoztat a szerző, és komoly hírverést csinál. Sanda gyanúm, hogy szerződésben állhatott valamelyik akkori dohánygyárral, vagy csak a szenvedélye korlátlan, ellenvetést nem tűrő kiterjesztésének szánta a könyvet. Valljuk be, ez utóbbi jócskán sikerült.
„A XVI. század végén a dohányzást Magyarországon már mindenfelé ismerték” – állítja Remethey, s több példát hoz, hogy kik és mikor juttatták el Magyarország területére a véleménye szerint idegnyugtató, az alkotókedvet elősegítő dohányt. Mint írja, később a cigarettázás elterjedésével, nota bene, „1889-ben közel félmilliárd, 1894-ben pedig csaknem hétszázmillió darab cigarettát füstölt el Magyarország lakossága”.
Remethey nem megy el szó nélkül a tizennyolcadik században, illetve a korábban a dohányzás ellen bevezetett szankciók mellett. Szinte szörnyülködve és megvetően írja, hogy Franciaországban és Spanyolországban „Hol vagyonvesztés, hol súlyos börtön, hol orr- és fülcsonkítás, hol pedig fejvesztés várt a »bűnözőkre«.” Szerzőnk néhol egy óvatos jós benyomását kelti: „Nem tudjuk azonban, hogy majdani ükunokáink egy még különb idegzsongító növényre nem fognak-e rábukkanni, és nem térnek-e majd át annak az elfüstölésére?”
A dohányzás, a dohány előnyeit taglaló fejezet különösen annak fényében megmosolyogtató, hogy manapság a dohányzást a legkárosabb élvezetek között tartja számon az orvostudomány. Ha csak az élvezetnél maradunk, érdemes idézni Bellott francia orvostudort: „Sajnálni lehet azt az embert, aki feketéjét dohányzás nélkül szokta elfogyasztani, mert az nem tudja, mi az élvezet.” Kávé és cigaretta. A könyv ezen része Jim Jarmusch tetszését is elnyerné.
A füstéhes magyar úr továbbmegy, és a különböző, állításait igazoló, a cigaretta egészségre gyakorolt negatív hatásait teljes mértékben kizáró tudományos vélemények után felsorolja, milyen jelentős államférfiak értek meg magas kort – köztük Kossuth Lajos is – annak ellenére, hogy dohányoztak. Nem kisebb művészek, mint Shakespeare, Lessing, Gárdonyi Géza, Márai Sándor vagy Heltai Jenő élt előszeretettel ezzel a szenvedéllyel, tehát a következtetés nyilvánvaló: a hatalmas emberek egytől egyig dohányoztak.
Mára a dohányzás közmegítélése egyértelműen átalakult. Ettől még a könyv önmagában hasznos kultúrtörténeti érték, s ha figyelmen kívül hagyjuk a benne foglaltak megkérdőjelezhető valódiságát, jó pár óra felhőtlen szórakozást okozhat dohányzóknak és nem dohányzóknak egyaránt.
Remethey Fülepp Dezső:
A nagy szenvedély. Kortárs Kiadó, Budapest, 2016.