XXI. századi miliőben értelmezte újra Vörösmarty Mihály drámáját, kortárssá tette a klasszikust az Átrium Film-Színház darabja: Csongor (Feczesin Kristóf) internetfüggő, önmagát kereső kamasz, Tündérország a virtuális valóságban van, ahol önálló szabályok szerint működő lányuniverzumban éldegél Tünde (Prohászka Fanni), Mirigy (Börcsök Enikő) pedig a fiú édesanyja, férfiakból kiábrándult elvált asszony, aki magához láncolná fiát, ezért állja útját a szerelmesek találkozásának.
A Kerengők írója merész megoldással élt, amikor magyarázatot kívánt adni a Vörösmarty drámai költeményében Mirigy figurájában megtestesülő meddő gonoszságnak. Nem mintha az egyetlen fiúgyermekére rátelepedő anyuka képe szokatlan volna, mégis a szülői önzés ábrázolt mértéke már-már életidegen, miközben a kiábrándult asszony jelensége általánosnak mondható.
A színpadon zajló jelenetek egy vékony tüllháló mögött játszódnak, az áttetsző felületre vetítik ki a kiberteret, a virtuális tündérszimulátor játékot, ahol Csongor elsőként szerelmére bukkan. A közösségi oldalak kultuszában szocializálódó fiatalság korában a varázslatos világ megjelenítése jó választás, ez a korosztály azonosulni tud vele, hiszen kapcsolatai nagy részét az interneten bonyolítja.
Magács László az Átrium Film–Színház Nézőképző programján belül rendezte meg az aktualizált Csongor és Tündét, a program célja, hogy a középiskolásokat beavassa, megszerettesse velük a kötelező olvasmányokat. A modernizált dráma a mai szóhasználatot követi, a tizenévesek világához illeszkedve szlengben beszél, közben néhány ponton a főszereplőkön keresztül megszólaltatja Vörösmarty költői nyelvét is.
A címszereplők időtlen figurákká lényegülnek, a mellékszálak mozgatói korunk alakjai: Balga (Domonkos Zsolt) a túlmozgásos, baseballsapkás laza srác, a három vándor Mirigy alkesz haverjai, akik semmittevésben lógnak naphosszat az anya lakásán, dialógjaik itt-ott trágárságba mennek át, az ő személyükben néhol eltúlozta a fiatalos jófejkedést a szövegíró, miközben Vörösmarty egyes helyeken beszúrt, emelkedett szóhasználatával élvezetes disszonanciát teremt a tinédzser zsargon.
Találóak a tudomány, a vagyon és az „ezek mindig szétlopják az országot” közhelymegnyilvánulással illetett hatalom hármas utat szimbolizáló, aktualizált alakjai is. Minimál díszlettel, kreatív ötletekkel dolgozott Babos Zsili Bertalan és Nyitrán Márton, elképzelésük szerint a Vörösmarty-féle csodafa stilizált fa a színpad közepén, illeszkedve a koncepcióhoz a kibervilágot idézi, Macintosh-alma-emblémákkal az ágain.
Az első felvonás Csongor szemszögéből, a második Tünde gondolatain, vívódásain keresztül ábrázolja a boldogságkeresés útját – utóbbi élesen szembesít kiégett világunkkal, a kíméletlen fiatalságkultusszal, az árulással, az érdekek által irányított kapcsolatokkal. Ebben a felvonásban „érkezik” a színpadra Venczel Vera is mint az Éj megtestesítője, őt virtuálisan láthatjuk a néhány perces monológ alatt a kivetítőn, rendkívül szuggesztív jelenetben.
A második felvonás végképp elfeledteti, hogy generációs vagy beavató színházban vagyunk, a szerző aktuális, mindenkit érintő társadalmi és örök filozófiai kérdéseket fejteget, a fiatalos lendületet megőrzendő pedig frappáns csattanóval zárja a megválaszolhatatlan dilemmákat és ezzel mintegy feloldja a kiúttalan körforgás szüntelen feszültségét.