Ezért megírta a Keresztényüldözés a 21. század elején című könyvet, amely azért fontos kiadvány, mert először foglalja össze a jelenkori keresztény embereket és közösségeket ért atrocitásokat. Műfaját tekintve mártirológiumnak tartom, a kortárs vértanúk jegyzékének. Ezt az igen bő jegyzéket főleg az Open Doors nevű amerikai szervezet és a Kirche in Not nevű német társának adatai alapján állította össze. Ezek a szervezetek követik nyomon világszerte a keresztényüldözést, statisztikákat készítenek, jelentéseket állítanak össze országokról, és egyedi eseteket hoznak nyilvánosságra abból a sok megpróbáltatásból, amit embereknek a hitük miatt kell elviselniük.
Az éves listát egy részletesen kidolgozott rendszer szerint készítik, ötven államot mérnek fel és rangsorolnak. A térképükön vörös színnel jelölt országokban szélsőségesen üldözik a keresztényeket, ilyen hely Szíria, Irán, Afganisztán, Pakisztán, Nigéria és Szudán. Talán több embert meglephet az, hogy Indiában is felerősödtek a keresztényellenes hangok, ahol nemrég egy temetőt tettek tönkre, valamit az, hogy a latin katolikus világban, Közép- és Dél-Amerikában is jeleznek ilyen cselekedeteket, ahol a kartellek ellenségüknek tekintik az egyházat, mert sok tagjukat térítik vissza a keskenyebbik útra.
A vegyészmérnök végzettségű szerző gazdasági diplomataként dolgozott a szocializmusban és a rendszerváltás után is, vallásos kereszténynek tartja magát, és jelenleg az óbudai evangélikus közösség világi felügyelője.Itt meg kell jegyeznünk, hogy sokkal jobb lett volna, ha több időt szán arra, hogy a tényközlésen kívül elemezze a keresztényüldözés politikai, gazdasági és társadalmi tényezőit, bonyolult, ám mégis nagy vonalakban körülírható mechanizmusát.
De még így is jó bevezetés egy agyonhallgatott témába, amiről európai kultúrembernek, ha tudomására is jut, már nem illik felháborodnia. A kötet borítójára a piros, 18-as karikát nyomtatták, mert olyan hátborzongató és ritka kegyetlenségű haláleseteket közöl, amelyek nem valók minden szemnek. Még a nagykorúak is elborzadhatnak, hiszen szó van itt Pakisztánban történt elevenen elégetésről vagy laoszi csecsemőgyilkosságokról.
A szerző sérelmezi, hogy a nyugati keresztény politikai világ és sajtó kevés tudomást vesz arról, hogy a világszerte a keresztény felekezetűeket éri a legtöbb bántalmazás. Vérlázító, hogy minden hónapban 322 keresztényt ölnek meg, és keresztény hite miatt 722 ember esik nemi erőszak, verés, emberrablás vagy egyéb szörnyűség áldozatául.
A kereszténytelenítés sok országban hivatalosan meghirdetett program, vannak olyan államok, ahol a muszlimról a keresztény vallásra való áttérést törvények tiltják, az áttérők akár halálbüntetéssel is számolhatnak. Akire ráfogják, hogy megsértette a Koránt vagy a prófétát, azt halálbüntetéssel sújthatják, keresztény nőket pedig büntetlenül meggyalázhatnak, iszlámra való áttérésre, muszlim férfival történő házasságra kényszeríthetnek.
Az első keresztény vértanúkat rettentő kínzásokkal ölték meg, köztük Pál apostolt is, akinek Róma mellett vették fejét. Elgondolkodtató az is, hogy időközben eltelt közel kétezer év, de idén januárban huszonegy kopt keresztény vendégmunkást fejeztek le Líbiában az Iszlám Állam katonái. Ezek a keresztény emberek kivégzésük előtt Jézus Krisztus nevét ejtették ki ajkukon, nemrég pedig szentté avatták őket, és nevüket beiktatták a Synaxariumba, a római martyrologium keleti megfelelőjébe.