Az Ilona név mindig a gyengém volt: nemcsak azért, mert édesanyámat így hívják, hanem azért is, mert igen menő név ez a magyar- és világirodalomban: hogy rögtön csak Mikszáth Kálmán feleségét, az angyali türelemmel megáldott Mauks Ilonát említsem.
Mivel Mikszáth Kálmán nem csak saját korában volt népszerű és az egyik legnagyobb magyar író (persze csak miután felfedezték. Mauks Ilona így ír erről Két különös házasság című visszaemlékezésében: „A lapok tele voltak dicsőségével. Éppen úgy jelent meg az irodalom egén, mint egy üstököscsillag. Csodálatos volt az! Szívem elszorult, mikor a régi témákat, régi elbeszéléseket olvastam. Hogy lehetett az, hogy akkor egyik a másik után, mint haszontalan limlom került a szerkesztőségek papírkosarába? Ma pedig úgy tűnnek fel, mint igazgyöngyei az irodalomnak. Az emberek változtak-e meg, vagy hogy más szemmel nézik az elismert író munkáit, vagy végzetszerűen minden jóra fordul, amihez nyúl? Emberi ész ezt meg nem magyarázhatja”), hanem mind a mai napig az maradt a legigényesebb olvasóközönség szemében, igen érdekes, amit Mauks Ilona elmesél róla és magukról.
A „magukról” azért is izgalmas, mert így egészen közeli képet kapunk arról az irodalomtörténeti közhelyről, mely szerint Mikszáth Kálmán és felesége kétszer házasodtak össze. Első ízben ugyanis nagy volt a szerelem, de – mint ahogy a Vágó Márta történetében fontos (lebeszélő hatású) szerepet játszó szülők esetében, itt is az ifjú Ilona édesanyja fogalmaz: „…a szerelemnek a legnagyobb ellensége a szegénység” – olyan nyomorban éltek az akkor még fölötte sikertelen Mikszáth irodalmi lapok részéről történő elutasításainak következtében, hogy az ifjú férj inkább hazaküldte jobb módhoz szokott feleségét; és mikor az állhatatos asszony továbbra is mellette akart maradni, azt sem átallotta kieszelni, hogy váljanak el, mert – mást szeret. Ennek aztán megvolt a hatása, a válást kimondták, és a két fiatal hét éven keresztül egymástól külön élt.
Ám ekkor megjelent Mikszáth könyve, A jó palócok, és a mester egyszerre olyan népszerűségre tett szert, amilyenhez fogható népszerűségben Jókai Móron kívül ebben az országban senkinek nem volt része, és a jeleket elnézve (mint Mauks Ilona édesapja érvelt a siker előtt: „…Magyarországon az irodalomból megélni nem lehet”; illetve: „Azért mondja, hogy író lesz, mert azt reméli, hogy így kevés dologgal megél, író! Szép dolog lenne az, ha ezer holdja lenne hozzá, de szegény embernek ez nem pálya, hanem kenyérkereset. Ebből is látszik, hogy mennyire nem normális gondolkozású ember”) nem is lesz.
És ekkor, amikor mai ésszel szinte felfoghatatlan, meseszerű népszerűségnek örvend a szerző (ezt írja például egyik levelében Ilonának: „Én ritkán írhatok. Az természetes is! Annyi kézirat, amennyit most ide firkantottam, nekem a mai viszonyok közt annyit ér, mint egy másfél éves borjú”, illetve így elmélkedik A jó palócok sikere kapcsán: „Olyan nekem ez a könyv, mint a mesebeli vitéznek táltos paripája, mely megrázkódik és azt mondja: Gyere, kedves gazdám a hátamra, elviszlek, ahová el akarsz jutni. Már elvitt a Petőfi Társaságba, el a Kisfaludy Társaságba. Még majd elvisz az Akadémiába, sőt a törvényhozás palotájába is, és mindenekfelett elhozott ide magához, Mohorára”), újra felkeresi hajdani hitvesét, és ha nem is szerelemből, de becsületből („Mert nem a szerelem beszél többé belőlem – bár meglehet, ha látnám, lángra lobbanna –, hanem a becsület…”) ismét feleségül veszi.
Ám kettejük megpróbáltatásainak ezek után sincs vége. Mikszáth egészsége igencsak törékeny, középső fiuk, A ló, a bárányka meg a nyúl című írást (is) ihlető Jánoska életét veszti, és a magáról a kedélyesség és könnyed humor látszatát sikeresen keltő szerzőről is kiderül, hogy ugyancsak babonás, gyakran rosszkedvű és mindig a halál igézetében élő ember.
Mindehhez tehát egy igen erős asszony kellett, és Mauks Ilona állt elébe a feladatnak: igaz, hogy gyermeke halála miatt egyetlen éjszaka alatt megőszült, igaz, hogy rengeteget sírt (és rengeteget olvasott – nem is értették meg a vele egykorú lányok: „Egy világ állott közöttünk. Én nem értettem meg őket, ők pedig kinevettek engem”; továbbá: Mikszáthba tulajdonképpen a neve miatt szeret bele, hiszen Jókai regényének, az Eppur si muovénak egyik szereplőjét éppen Jenőy Kálmánnak hívják; valamint jól jellemzi ábrándosan olvasott természetét az a bekezdés is, amelyikben az apai tiltás miatt így töpreng a fiatal lány: „Ha atyám szép szelíd szemeiből egy szemrehányó tekintetet véltem kiolvasni, a szédülés környékezett, éjjel a szememet sem tudtam lehunyni, álmatlanul fetrengtem ágyamban, forró imát, könyörgést rebegve a Mindenhatóhoz, engedje, hogy meghaljak bánatomban, mint Kisfaludy Sándor költeményeiben Szántó Manci vagy Gyulaffy Rózsa”), de az „odaadó, szerető hitves” kiüresedett fogalma általa telik meg új tartalommal.
És még ha Mikszáth Kálmán nem is tartotta sokra írói képességeit (ezt mondta neki: „Aztán jönnek az emlékirataim, csak szedegesse elő maga is az emlékezőtehetségéből múltunknak egyes epizódjait, írja le, majd én átnézem, és rendbe szedem azokat”), olyan könyvet írt férjéről, amelyik minden tiszteletet megérdemel, és irodalmi megfogalmazásoktól is édesen terhes: „Magam előtt látom az útszéli jegenyesorfákat, melyek a pusztánkra vezettek, a közöttük ki-kibukkanó, majd el-eltűnő patakocskával. Száraz időben mint ezüst gyíkocska futott végig a falunkon: meg-megállt, mintha a napban sütkéreznék. De zivatarok idején azután haragosan megdagadt, és úgy elöntötte az egész falut, hogy napokig szigeten éreztük magunkat.”
És nélküle azt sem tudnánk, hogy Mikszáth fizetett a fiainak, valahányszor azok hajlandók voltak húst enni, vagy hogy Roosevelt elnök személyesen kereste fel a nagy magyar írót, ahogy erről a mai ésszel szinte felfoghatatlan eseményről – Mauks Ilona idézésében – maga az ünnepelt beszámol: „Mi Lászlóval bementünk egy szalonba az egyik ajtón, a másik ajtón bejött Roosevelt. Meghajtottuk magunkat, és akkor azt mondta Roosevelt, hogy ő igen örül, hogy engem megismerhet, mire én azt feleltem, hogy az én örömöm nagyobb, mert poéta sok van, de Roosevelt csak egy van. Elmondta ezután Roosevelt többek közt, hogy mikor olvasta a Szent Péter esernyőjét, melyet a felesége adott át neki azzal, hogy ez neki való munka, fogamzott meg benne az a gondolat, hogy Magyarországot felkeresi.”
És ezernyi másik, ínyenceknek való kis történetet.