A rockzenében otthonosan mozgó Bálint Csaba Beatinterjúk I. című könyve fontos momentum a korszakkal foglalkozó szakkönyvek sorában. Aki eddig azt hitte, hogy mindent tud a korszakról és a témában való jártassága kikezdhetetlen, most a könyvön keresztül próbára teheti magát, bár előre leszögezném: a legelkötelezettebb Hungária-rajongó számára is akadhat olyan információ vagy történet, amire legmerészebb álmaiban sem gondolt volna.
Ráadásul a civil életben ügyvédként tevékenykedő szerző pontosságot megcélzó, élvezetes interjúiban több mint a beatkorszak mellett elkötelezett szimpla rajongó, a beszélgetésekből kivehető, nagyon is ért hozzá, és ez a hozzáértés felettébb a minőség garanciája. Rajta kívül senki más nem vette a fáradtságot az elmúlt években, hogy tüzetesebben utánajárjon a könyvben napvilágra kerülő dolgoknak, ezért is merem mondani: jelentős könyvvel állunk szemben – amelyben egy olyan generációhoz intézett kérdésekre kaphatunk kimerítő válaszokat, amely generációnak a Kádár-rendszer kisszerű hazugságokra alkalmas felületén hagyott el nem múló, és immár a magyar zenei kultúra részének tekintett megannyi jelzése és nemegyszer egyszemélyes forradalmakból kinőtt ideológiamentes életérzése a következő nemzedékek használható öröksége.
A beat fogalmának körüljárása már önmagában izgalmas, nem kis feladatot igénylő aktus, mikortól beat a beat, legkorábban mikor üti fel fejét Magyarországon, kik tartoznak a hazai beatzene első képviselői közé, milyen együttesek játékából hallhatóak ki a beatre jellemző jegyek, meddig tart és lecsengése után milyen az utórezgése. Vajon ezeket a kérdéseket nem hagyja-e megválaszolatlanul a könyv, nos, mindaddig legyen hétpecsétes titok, amíg nem vásárolják meg a Beatinterjúkat.
A négy fejezetet felölelő kötet készségesen beavat az ős-Omega-sztoriba és nyújt ízelítőt a legendás Orszáczky Jackie alkotói korszakaiból a megszólított művészeken keresztül. Mezei Anikó, aki a Syncom, az Illés- és az Új Rákfogó együttesekben szintén énekelt, Orszáczkyra úgy emlékszik, hogy: „Főleg a fantasztikus humora, iróniája fogott meg a nagyszerű tehetsége mellett. Úgy énekelt és basszusolt, ahogy senkit nem hallottam sem előtte, sem utána, pedig tizenhat évig éltem együtt egy énekes-basszusgitárossal Torinóban. Volt benne egy hatalmas dinamika és hihetetlen ritmusérzék, amit ötvözött egyéni hangjával.”
A szerző az interjúalanyok személye iránti tisztelet jeleként mindegyik visszaemlékezést változatlanul hagyta. Vadász Ferenc Kutyu hangot is ad ennek: „Olvastam vele (Mogyorósi Lászlóval – a szerk.) az interjúdat, nagyjából rendben van, ahogy emlékszik, de bizonyos pontokon nem stimmel, viszont legalább engem is megemlít. Mondjuk, Jackie is kevert dolgokat több évtizedes távlatból.” Ha egy-egy helyen a felidézett történet esetenként pontatlan, a pixelként tudatosan egymás mellé került interjúkból megfelelő távolságból szemlélve egy nagyon hiteles és „igazságos” ábra áll össze.
A kötet képanyaga hihetetlenül rendben van, a nagyon beszédesre sikeredett sok-sok fekete-fehér fotó a szövegek olvasása nélkül is élményt nyújt, ebből következően a Beatinterjúk I. interjúkötetként és képalbumként egyszerre funkcionál. Ha valakinek még ez sem lenne elég, és az olvasás helyett a korszak tárgyakon át megközelíthető terében tenne nosztalgikus sétát, az látogasson el a szerző többek közreműködésével a XIII. kerületben megvalósított, Magyarország egyetlen ilyen típusú intézményeként számontartott Rockmúzeumába, ahol kedvére merülhet el a kiállított tárgyak révén egy nagy generáció nagy korszakaiban.
A kötet a Cseh Tamás-program támogatásával jelent meg.
Bálint Csaba: Beatinterjúk I., MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület, 2017