2018. január 20., szombat, Fábián, Sebestyén napja
Kultúra
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/kultura/hagyomanyos-es-uj-eloadasokat-szinpadra-allit-jovore-fovarosi-nagycirkusz-2611834/

Hagyományos és új előadásokat is színpadra állít jövőre a Fővárosi Nagycirkusz

MTI
Hagyományos és új előadásokat is színpadra állít 2018-ban, az újkori cirkuszművészet megszületésének 250. évfordulóján a Fővárosi Nagycirkusz – mondta Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója a köztelevízióban.

Az intézmény vezetője közölte, hogy jubileumi évet megnyitó 12. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválra csaknem 30 cirkuszigazgató és 20 ország 160 művésze érkezik januárban. A nyitó előadásra – mint fogalmazott – az egész világ oda fog figyelni, hiszen a színpadon egyedülálló lovas produkció mutatkozik majd be. A rendezvénysorozat legsikeresebb előadásai két hónapig a Fővárosi Nagycirkusz színpadán maradnak – farsang idején a Győztesek Karneválja című műsorban lesznek láthatók – nyáron pedig közkívánatra új műsorszámokkal tér vissza színpadra a tavaly óriási látogatottságot elért vízi cirkusz.

Fekete Péter szerint a cirkuszi műsorok népszerűsége abban rejlik, hogy nem virtuális valóságot, hanem valódi teljesítményeket mutat be, a manézson fölvonuló artistaművészet – mint mondta – az emberi erővel megvalósítható csodák művészete.

Az igazgató kitért arra is, hogy a közönség leginkább az állatos műsorszámokat kedveli, az érdeklődők túlnyomó többsége is arra kíváncsi, hogy milyen állatokat láthat az előadásokon. Sokan féltik ugyan őket a cirkuszoktól, ám a budapesti társulat csak az emberek és állatok békés együttélést, harmonikus kapcsolatát bemutató előadásokat enged a színpadra – tette hozzá. Kiemelte, hogy a szilveszterig futó előadásukban is ilyen helyzetet mutatnak be elefántokkal és hagyományos cirkuszi eszközökkel, a műsorok telt házzal futnak, sokan karácsonyi ajándéknak is cirkuszi belépőt vesznek a gyermekeiknek.

A Fővárosi Nagycirkusz az év utolsó napjaiban is telt házas előadásokra készül, a jegypénztár szombaton is egész nap várja az érdeklődőket – mondta az intézmény vezetője.

Kiemelt

Egyhavi keresettel több maradt az embereknél

A további emelkedéshez jó alapot teremt a minimálbér nyolcszázalékos és a garantált bérminimum további 12 százalékos emelése – mondta Varga Mihály.

Poszt-trauma

Vona és a 2300

A dolgok, amiknek az égvilágon semmi közük egymáshoz.

A Budapest Pride csapata bedobta a Conchita-bombát

„Az egész országot szivárványba borítjuk”.

Oknyomozó riporternek csapott fel a DK elnöke

Bizonyára ő is a Gőbölyös Soma-díjra hajt.

Megkapták a leckét a fideszes parasztok

Az SZDSZ émelyítő bűzét böfögte fel Vajda Mihály.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!