– Belépéskor már feltűnnek a textilbe ágyazott kisebb-nagyobb kövek…
– Tengerekből, hegyekről, mindenhonnan, amerre jártam a világban, hoztam köveket, úgy szedegettem össze őket. Nagyon szeretem a köveket, eleve olyanokat keresek, amelyek netán áttörtek, mert vannak ilyenek, és azokat bele tudom szőni a képeimbe. Természetesen rögzítem más módon is, vékony rézhuzalokkal.
– Amikor követ gyűjtöget egy bizonyos helyen, akkor már gondol arra, hogy milyen képhez használja őket? Adnak ötletet maguk a kövek?
– Mindenféleképpen. Például amikor a Fogarasi-havasokban barangoltam, és szedegettem a köveket. Bár nem rögtön rajzolódott ki maga a kép, de a kövek hangulata, színe, formavilága annyira megfogott, hogy tudtam, ezeknek ott kell lenniük egy képben, az biztos. De mikor hazajövök, elkezdek rajzolni, és kialakul.
– Készít a szövött képeihez vázlatot, esetleg megrajzolja? Beavatna bennünket a folyamatba?
– Arról szó sincs, hogy leülök a szövőszék elé, és elkezdek szőni! Még a legkisebb képnél sem! A nagyoknál pedig végképp lehetetlen lenne, hiszen mindig csak egy kis részt látok az egészből. Mikor elkezdek egy nagyobb képet szőni, csak hónapok múlva látom egészben. Először nyilván megszületik a gondolat, és a gondolattal együtt már körvonalazódnak a színek is. Mindig készítek több vázlatot, persze mindig a legelső a legjobb, de a magam vagy a megrendelő megnyugtatására készítek még néhányat, majd a kiválasztottat megfestem olajjal, akvarellel, esetleg színes ceruzával. Ez mindig ott van mellettem a szövőszéken, ez irányt mutat. Majd készítek egy kartonrajzot, amin a főbb irányt adó vonalak vannak, amelyek segítenek eligazodni, hogy hol is tartok. Ez már nem színes.
– Soha sem improvizál?
– De, szoktam improvizálni, nagyon óvatosan, mert nem látom egyben a képet szövés közben. Egy festménynél teljesen más. Ott mindig látom az egészet, akármekkora is. A textilnél csak részt látok. Éppen ezért előre megfestem a színeket. Egy nagy képben akár több száz szín, színárnyalat van. Sokszor ez sem elég, így még tovább árnyalom a színeket oly módon, hogy a kész festett fonalhoz még további színes fonalakat sodrok a kívánt árnyalat eléréséhez. Rengeteg színt használok, ezek mind ott vannak mellettem beszámozva, külön kosarakba rendezve.
– Valami kellemes elegyét érzem a képein a lágyságnak és a tartósságnak. Milyen alapanyagokat használ?
– Az én munkáim különlegessége az, hogy én szizált használok még a legfinomabb munkákban is. Ez egy nagyon erős, nagyon sprőd anyag, amiből sikerült egész vékonyat beszereznem, de én még ezeket a vékony szálakat is szétbontom. Ez az alapja a munkáimnak, ebből tudom ezeket a nagyon plasztikus csomózásokat elkészíteni vizes állapotban, mert annyira merev, hogy szárazon kezelhetetlen. A színezőanyag pedig gyapjú, len, kender, de főleg a gyapjú. Tartós a szizál, és döbbenetes, hogy mennyire nem piszkolódik, valósággal taszítja a port.
– Megfigyeltem, hogy a keretek mennyire harmonizálnak a képekkel…
– Igen! A kereteket is hozzátervezem a képhez, ezért van az, hogy szinte a kép folytatódik a kereten, tovább él azon. Tovább festem a képet a kereten. Nagyon erős homokfúvással a fa keretek lágy részeit eltávolítják és ez a csoda az eredmény.
– Többnyire egyszavas, egyszerű, de lényegre törő címe van az alkotásainak. Mi vezérli a címadásban?
– A címek nagyjából elsőre megvannak. Ritkán változtatok rajtuk. Adok azért hosszabb címeket is! Megálmodtam egy trilógiát, aminek a közepe még nincs meg. „És beleremegett az ég” az egyik, „És beleremegett a föld” a másik. Tudjuk, hogy amikor Krisztus meghalt a keresztfán, a templom kárpitja kettéhasadt. Ez a kép nagy lesz, óriási lesz, és gyönyörűnek kell lennie. Rövidesen hozzáfogok.
– Az egyszerű szemlélőnek is hamar feltűnik, hogy bár vannak úgymond többszínű képei is, többnyire csak egy-egy színt, illetve annak árnyalatait használja.
– Az Évszakok- és a Balaton-sorozatomat mostanában szőttem, most élem a „színesebb” korszakomat, de való igaz, hogy voltak „egyszínű” korszakaim. Egy korábbi periódusomban teljesen beleszerettem a szürkébe, bámulatos, hogy a szürkének mennyi árnyalata van, hogy milyen szépek együtt a fehérek meg a feketék… Volt egy barna korszakom is, meg egy kék, egy bordó…
– Nem csak textilképei vannak. Viszont a festményei sem hagyományosak…
– Igen, ez egy kísérletnek az eredménye. Díszítőfestő vagyok, nagy léptékben festettem, de a család, a gyerekek miatt a további művészi munkámat csak műtermi körülmények között tudtam elképzelni. A textilképeimet is előbb megfestettem, és utána szőttem meg, így a festés mindig ott volt az életemben, csak nem annyira hangsúlyosan. Kikísérleteztem egy technikát, mert mindig izgatott a harmadik dimenzió a festészetben is. Márványporból, gránitporokból, különböző gélekből és enyvekből olyan anyagot hozok létre, mely alkalmas egy dombormű megalkotásához. Faalapra hordom fel az említett alapanyagot, ebbe applikálok bele különféle írástöredékeket, érméket a téma függvényében. Amikor a felület készen van, akkor jönnek a repesztések, ezek is nagyon izgatnak… majd megfestem olajfestékkel több rétegben, sok terpentinnel, tehát nagyon lazúrosan, hogy a festék ezekbe a kis pórusokba, repedésekbe is bejusson. Hát ez sem egyszerű, tulajdonképpen jól kiszúrtam magammal, hiszen azért kezdtem el festeni, mert a textil rettenetesen időigényes és én időt szerettem volna nyerni, mert annyi mindent szeretnék még csinálni!
– Ezeket a festményeket, domborműveket is megrajzolja előre?
– Nem, ezekhez csak vázlatot készítek. Ezeken tudok változtatni a festés előtt, tudok levenni az anyagból vagy hozzáadni, mert megvizezve ismét alakítható lesz, majd újra megkeményedik.
– A fények, a fénytörések, a nap nagyon sok kiállított képen központi helyet foglal el. A kiállítás címe is Nap-fény.
– Nagyon szép helyen lakom, ahol állandóan találkozom a természet csodáival és állandó változásaival. A napkelte ezer színével, a ködös reggelekkel, a fények csak pillanatig tartó rebbenéseivel, a felhők örök mozgásával. Az itt látható sorozatban mindenhol jelen van a nap, van, ahol csak jelzésértékkel, van, ahol már jön fel a hold is, van, ahol egész elvontan, alig észrevehetően…
– Többször is említette, hogy a textilképek elkészítése időigényes, hosszú folyamat. Mennyi ideig készül egy nagyobb kép, illetve mennyi szőhető meg egy nap alatt?
– Vannak napok, amikor reggeltől estig dolgozom, máskor le sem tudok ülni a szövőszék elé. Pontosan soha nem mértem meg, mert sok mindentől függ, csak azt mondhatom, hogy rengeteg munkaóra van egy nagyobb képben, normális ember nem is csinál ilyet. A kiállításon látható legnagyobb képeimen háromnegyed évig dolgoztam. A lényeg azonban nem ez. A lényeg a végső eredmény. Ha az rendben van, akkor megérte. Ha nem, akkor a kevés is sok.
– Nagyon különleges a Szárnyalás-sorozat…
– Ebben is rengeteg munka van. Itt a felvetőszál is látszik, ezért az is festve van, a különleges sodrott fonalat is én állítom elő, a belsejében rézdrót van, hogy hajlítható, formázható legyen. Azokat a részeket, ahol nincs szövés, kartoncsíkokkal töltöm ki, majd ezeket, ha elkészült a kép, eltávolítom.
– Sokat beszéltünk a technikáról és érintőlegesen a témákról is. Mondana pár összefoglaló mondatot ez utóbbiról?
– Szerintem a technika is fontos, de mindennél fontosabb a mondandó. A technika csak eszköz. Ami a témáimat illeti, végül is nagy ívet járok be. Elindulok a teremtéstől, és eljutok az apokalipszisig. Az Univerzum-sorozat a kezdetektől az ősrobbanás pillanatait ragadja meg, majd kóborolok a Kozmosz-sorozatommal az űrben, közelítek a bolygókhoz, a földhöz, majd még közelebb a földi jelenségekhez, mint Tűzhányó, Lávafolyam, Folyómeder… Foglalkozom a történelem nagy pillanataival, főleg a Biblia üzenetein át, majd közelítek Magyarország helyzetére és annak történelmi világára, jelenségeire, derűt és főleg reményt sugározva.
– Ami a legjobban megfogott – és megfigyeltem, mások is itt időztek legtöbbet –, az A keresztre feszített ország, ez a nem mindennapi országtérkép…
– Dübörgő színek vannak itt, vörösek, narancsok, kékek, lilák, lüktet az egész, mintegy jelképezve, hogy ezt az országot egy csodálatos, tehetséges, rátermett nép lakja, itt van a Duna vonala, finoman benne van a corpus is, jelképezve, hogyha a hitet megtartanánk, akkor mi is megmaradnánk, ha lenne itt egy ébredés, Isten biztosan megtartana minket. A mai Magyarországnak ez csak a sziluettje, a néző a fantáziájával fejezheti be. Jelképesen itt vannak az elszakadt országrészek is, de az egészet egy nagy vasrácsra erősítettem fel, átszőve a vizekkel, gyökerekkel. Ez egy élő organizmus és mint ilyen: szétszakíthatatlan!