A beszélgetést vezető Csordás László kritikus, a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság elnöke első kérdéseiben a kárpátaljai magyar irodalom helyzetére volt kíváncsi. Marcsák Gergely költő szerint megfigyelhető egy kis lemaradás, aminek oka többek között az irodalmi nemzedékekben keresendő. Mint fogalmazott: „Szűkös a hagyomány, amihez kapcsolódni lehet.” Arra a kérdésre, hogy milyen szerzőkhöz kötődnek, Kovács Eleonóra író, a Magyar Történelem és Európai Integráció Tanszék munkatársa a beregszászi születésű Berniczky Éva írót említette.
„Kárpátalja nem egy homogén nyelvi közeg”, mondta Csordás László, majd arra kérdezett rá, mindez okoz-e bármiféle gondot a szerzőknek. Kovács Eleonóra elmondta, hogy amikor ukránul beszél, mindig figyeli az emberek reakcióit, nem ejt-e valamit rosszul, és ez komoly megterhelést okoz. Ugyanakkor Magyarországon is oda kell figyelnie arra, hogyan beszél, előfordult, hogy egy ruhaboltban a szóhasználata miatt levidékiezték.
Csordás a beszélgetés második részében aziránt érdeklődött, mennyire ismerik a kárpátaljaiak a kárpátaljai magyar irodalmat. Marcsák Gergely úgy vélte, az iskolákba nehezen jutnak el az irodalom legújabb fejleményei. „Biztos, hogy államvizsga előtt hallottam először Vári Fábián László nevét, illetve a tananyagban sem szerepel a kárpátaljai magyar irodalom” – mondta Varga Nikolett költő, író, az Ungvári Magyar Tannyelvű Elemi Iskola és Drugeth Gimnázium tanára, majd hozzátette, hogy a Kovács Vilmos Irodalmi Társaságon keresztül jutottak el hozzájuk az irodalmi művek.
Marcsák Gergely szerint olvassák a műveket, ő nem látja borúsan a helyzetet. Az irodalmi est zárásakor a határátlépésre terelődött a szó, a jelenlevők nem sok pozitív élményről, inkább több atrocitásról, kellemetlenségről számolhattak be az ukrán határőrökkel kapcsolatosan. Marcsák Gergely a Magyarországra történő belépésre mondta találóan: „Furcsa és megragadó, hogy minden magyarul van kiírva, amikor átlépem a határt”.