2017. november 21., kedd, Olivér napja
Interjú, Kultúra
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/kultura/forradalom-legszebb-pillanata-2-2394949/

A forradalom legszebb pillanata

Csete Örs a hétköznapi emberek 1956-os történeteit teszi közkinccsé
Csete Örs 1993 óta fotózza és interjúvolja a forradalom résztvevőit, főként a fegyvereseket és a börtönbüntetést elszenvedőket. E magánemberként végzett, konok kutatás eredményeként ő a legnagyobb ötvenhatos életútinterjú magángyűjtemény létrehozója és gazdája. Hogy gyűjteményét közkinccsé tegye, nemcsak könyveket és kiállításokat állított össze, amelyek által Varsótól Rómáig, sőt Japánban is bemutathatta az általa összegyűjtött történeteket, hanem egy honlapot (1956.hu) is létrehozott. Az idén megjelent, 1956 személyesen című könyve kapcsán arról beszélgettünk, milyen szempontokat érvényesített a könyvben megidézett 111 emberi sors láttatásában.

– Már az elején tudatos koncepció volt, hogy nem az értelmiségieket keresi meg, hanem azokat, akik az utcán harcoltak?
– Azt tapasztaltam, hogy az értelmiségi ember mindig tétovázik, kritikai szemlélete van, kérdéseket tesz föl, és a sok töprengés eredménye általában az, hogy a bőrét nem viszi golyózáporba. A civil fegyveresek általában fiatalok voltak, munkások, diákok és bizonytalan egzisztenciájú csibészek, akik mindenütt ott vannak, ahol balhé van. Bár voltak az utcán értelmiségiek is, nem az ő jelenlétük volt a tipikus. A határok nagyon elmosódottak aközött, hogy valaki csak szemtanú vagy cselekvő részese valaminek. Mindig is érdekelt, hogy az ember hogyan jut el oda, hogy belép a forradalomba. Aztán amikor fegyvert is fog, az már választóvíz. Persze nem csak egykori fegyveresek vannak a könyvemben, számos segítőt és szimpatizánst is bemutatok. Nem történész vagyok, hanem egy érdeklődő etnográfus, fotós, aki a hétköznapi emberek hősies pillanatait keresi. Döntően 1956 cselekvő résztvevőit kutatom fel ma is, különösen azokat, akik börtönbüntetést szenvedtek.

– Volt olyan kérdés, amelyet mindenkinek feltett?
– Olyannyira, hogy az egyetemi diplomadolgozatomat is ebből írtam. Feldolgoztam negyven ember történetét, és összehasonlítottam őket tartalmilag, megvizsgáltam, milyen történet­elemeket használnak, melyek azok a motívumok, amelyek rendre felbukkannak, és azt mutattam be, hogy egy konkrét ember konkrét élettörténetének elmesélése során hogyan érvényesül a Propp-féle mesemorfológiai modell. Néprajzosként izgalmas volt megfigyelni, amikor a szabályrendszerrel való egyezés valakinél nyomokban kimutatható, ahogyan az életútját elmeséli.

Fotó: Bach Máté

A konok kutató a Corvin köziek egykori főparancsnoka, Pongrátz Gergely portréjával

– Egy életútinterjúban értelemszerűen a beszélő a történet hőse, de ezek az emberek önmagukat hogyan értelmezik – utólag – ezekben a helyzetekben? Van-e saját maguk számára konkrét magyarázatuk arra, hogy miért voltak ott?
– Nagyon nehéz szétszálazni egymástól a motívumokat, hiszen aki elmondja az élete történetét, a jelen történelmi pillanatából tekint vissza egy korábbi élethelyzetére és az akkori történelmi-politikai időszakra. És a jelen történelmi helyzet és az ehhez kapcsolódó elvárások jelentősen különböznek az évtizedekkel ezelőttitől. Ez feltétlenül árnyalja a miérteket és a hogyanokat. Újságírók tudják, hogy olykor kicsit a gyónásra emlékeztet a mélyinterjú-készítés. Sok interjúalanyom érezhette úgy, hogy most talán utoljára mondja el az életét, ezért igyekeztek mindent megfogalmazni. Általános tapasztalatom, hogy nem bántak semmit, csak az elveszett fiatalságot. A könyv szerkesztésekor kulcskérdés volt, hogy a tízezer percnyi beszélgetésnek mely részleteit emelem be a fotóportrék mellé. Fónay Jenőnél például nem a Széna téri hőstetteket szerkesztettem be, hanem amikor azt meséli, hogy a cellatársa meglógott. Wittner Máriától a fidizést, a börtönszerelmet emeltem ki. Vagy ott van Pongrátz Gergely, aki Corvin köz, 1956 címmel megírta részletes történetét a forradalomról. Tőle azt a sztorit szerkesztettem be, amikor átszökött a magyar határon. Nála is törekedtem nem a tipikusat, a közismertet kiválasztani, nem azt, amikor ő a Corvin köziek főparancsnoka, hanem olyan részt az életéből, ami jobban árnyékban maradt. Könyv szerkesztésekor egyben kell nézni a művet, persze a sokféleség vágya is ott munkál az emberben. Olyan sztorikat igyekeztem kiválogatni, amelyek hozzátesznek a többihez, amitől kikerekedik 1956 alulnézeti története. Pongrátz Gergely esetében például nagyon fontosnak gondolom – és ezt tettem be a könyvbe is –, hogy a határőrtiszt azt mondta neki, mielőtt elhagyta az országot: „Tudja, hogy milyen nagy felelősség van magán? Ahogy nyugaton viselkedik, úgy fogják ott megítélni a magyar forradalmat!”

– Azok, akik börtönben töltötték a fiatalkorukat, megbékéltek vagy van bennük valamifajta indulat?
– Mi, akik nem ültünk börtönben, azt gondolnánk, hogy bizonyosan indulatok munkálnak az emberben, ha börtönbe zárják és megfosztják a fiatal éveitől. Lucza Bélát „kivégezték”, kilőtték a két szemét az orosz harcosok. Ő nem börtönben ült, hanem a szeme világát adta. Túlélte a fejlövést, és én megkérdeztem tőle, hogy Béla bátyám, ha most eléd állítanám azt, aki kilőtte a szemedet, mit csinálnál vele? Tétovázott egy pillanatra, majd azt mondta: Egy büdös nagy pofont adnék neki! Az az ember, akit nyomorékká tettek, haslövést, tüdőlövést szenvedett, a szemét kilőtték, 19 éves kora óta vak, ennek minden hátrányával és stigmájával együtt, és ez az ember erre a kérdésre ennyit mond! Varró Csaba például mesélte, hogy amikor a cellája előtt vitték el a halálraítélteket akasztani, volt, aki azt kiabálta: „Magyarok, ne felejtsetek el! És ne bosszuljátok meg a halálomat!” És ő azt mondta erről: „Számomra ez volt a forradalom legszebb pillanata.” Hangsúlyozom, hogy ez a szintén halálraítélt 19 éves technikus – aki még jóformán nem is élt! – úgy érezte ott, a börtönben, hogy ez a forradalom legszebb pillanata.

Hirdetés

Kiemelt

Tovább szépül a Budakeszi Vadaspark

A tervek szerint bővítik a Budakeszi Vadaspark területét, ahol a látogatók megnyerése érdekében folyamatosan fejlesztenek.

Poszt-trauma

Ujhelyi nagyon meglepődhetett a kérdésére kapott válaszon

A legilletékesebbekhez fordult.

Ötven ostoba

A Ferencvárosi Torna Club most ­en­nyinél tart. Sok? Kevés?

A hitelesség és a HVG

Aki keveset gondolkodik...

Bokros agymenése

A MoMa ura már további három Orbán-ciklust is elképzelhetőnek tart!

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!