2017. december 11., hétfő, Árpád napja
Kultúra
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/kultura/fontos-gondolatok-nemzetrol-szerelemrol-2472772/

Fontos gondolatok nemzetről, szerelemről

Nádasdy Nikolits Andrea Homokláp és csengőfrász című könyve minden ízében megfelel tehát az emlékirat-irodalom nagy és szerteágazó hagyományainak.

„Gyakran gyötört egy visszatérő álom. Eszerint visszamentem Magyarországra, hogy kimenekítsem a lányomat. Nem volt konkrét, hogy őt keresem, de amilyen sunyi módon kerülgeti az ember a tudatalattijában a fontos témákat, csak ő lehetett, ki más? Mégis, amikor már ott voltam, egyszerre realizáltam a tervem ostobaságát. Hogy is képzelhettem, hogy ezt a menekítést végre tudom hajtani?!

Most aztán itt vagyok, és többé nem tudok innen elmenni, és ezzel senkinek sem segítettem, kiváltképp nem neki. Iszonyatos, leírhatatlan rettegés fogott el. A kétségbeeséstől és a reménytelenségtől verejtékben úszva ébredtem, s amikor rájöttem, hogy csak álmodom, elképesztő boldogság fogott el. Ez az élmény évekig kísértett”, olvashatjuk a sokáig emigrációban élő, kalandos és szomorú sorsú felső középosztálybeli írónő, Nádasdy Nikolits Andrea dokumentumregényként aposztrofált visszaemlékezés-kötetében.

A szerző az 1956-os forradalmi események után kényszerült emigrációba, és sokáig még a gyermekét sem láthatta. Élt Bécsben, Párizsban és Genfben, végül Amerikában állapodott meg. A kötet első, hangsúlyosabb felében a világháború utáni keserű tapasztalatok aprólékos leírása áll. Megtudhatjuk innen, mennyi igazságtalanság és üldöztetés érte az osztályellenségnek kikiáltott társadalmi réteget.

A szerző és rokonsága jó nevelést kapott, uraknak és úrhölgyeknek nevelték őket a szüleik és nevelőik, éppen ezért furcsa, hogy néha mennyire egy másik társadalmi rétegre jellemző nyelvet használ írás közben; igaz ugyan, hogy többször hangsúlyozza, hogy ő nem (volt) prűd, de mégis furcsa ezeket a néha szlengszerű szavakat olvasni az emelkedett témák kapcsán.

(Nem tehetek róla, de ilyenkor mindig eszembe jut, mennyire sikamlós talajra téved az, aki egy adott korszak szlengjét próbálja örök érvényűvé tenni – gondoljanak csak Henri Charriére Pillangó című könyvének fordítására, melyben az amúgy jó nevű fordítók a hatvanas évek szlengjét használva ilyeneket írtak például a félelmetes Pillangó kapcsán: „Ezzel a balhéval világi lettem a hapsiknál.”) A néha egészen fura nyelvi megoldások („Minden nem lehet perfekt!”) is azt sugallják, jó lett volna még egyszer átfésülni a szöveget.

Nádasdy Nikolits Andrea mindemellett lenyűgözően erős nő („Eljutottam arra a konklúzióra, hogy az életben csakis magamra számíthatok, én vagyok a felelős az életemért.”), és a belé nevelt polgári értékrendtől soha nem tér el, céltudatosan éli az életét, tévedéseit belátja, és igyekszik jobban csinálni a dolgokat, mint előtte. És ami nagyon fontos: a gazdag életút végéről képes visszatekinteni humorral és szinte-megbocsátással mindenre, ami történt, mégis elvhűen és szigorúan: felülről néz mindent, és nem ítélkezik, de osztályoz, jóra és rosszra osztja fel az eseményeket, és keserűen, de mégis humorral állapítja meg, hogy alighanem a rosszból több jutott.

Fontos dolgokat mond ki a nemzetről, a szerelemről, de gunyorosan tud szólni a szocreál művészetről és a szalonkommunistákról is, és képes arra, hogy kicsi, szinte észrevétlen jelenetek megírásával egész korhangulatokat fessen. Ennek legszebb példája talán az ’56-os forradalom napjairól írt szöveg egyik részlete: „Néhány almát vittem egy hálószatyorban.

Az egyik átbújt a lyukon és kigurult az úttest közepére. A semmiből előtűnt egy ismeretlen, munkás-kinézésű férfi, utánaszaladt, felszedte és udvariasan átnyújtotta nekem. Ez döbbenetes volt, hiszen alig egy héttel azelőtt még senki sem figyelt oda a másik emberre, és nem vette volna a fáradságot, hogy előzékeny legyen. Főleg ha az életét kellett kockáztatnia. Ez az apró epizód szimbolizálja számomra a szabadság lélektani hatását.”

A könyv minden ízében megfelel tehát az emlékirat-irodalom nagy és szerteágazó hagyományainak, éppen ezért jó szívvel ajánlható mindenki számára, aki fontosnak érzi, hogy igényesen elmesélt történetben olvassa egy nehéz sorsú, de nehéz sorsát intelligenciával és humorral kezelni képes szerző emlékiratait.

Nádasdy Nikolits Andrea: Homokláp és csengőfrász. Cédrus Művészeti Alapítvány – Napkút Kiadó, Budapest, 2017

Kiemelt

Havast védi Vonáék lapja

Baukó Éva és Molnár Anikó után Gesztesi Károly is megszólalt Havas Henrik ügyében, a színész szerint a televíziós rendszeresen zaklatta Liptai Claudiát, amikor közösen vezettek műsort.

Poszt-trauma

Magyar szívvel: Big Mac-index

A Big Mac reklámarca lesz Vona Gábor?

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!