– Az avantgárd azt jelenti, hogy elfoglaljuk a királyi palotát – mondta Sárkány József, a Modernizmus Magyarországon 1900–1930 című nagyszabású tárlat kurátora a varsói sajtótájékoztatón.
Merész és kedélyes kijelentésére Przemysław Mrozowski, a Varsói Királyi Vár Múzeum igazgatója kissé meghökkent, hiszen eleinte nem szívesen látta volna a századelőn kirobbanó avantgárd törekvéseket a barokk és rokokó pompával díszített palotában: majd elmosolyodott, mert végül neki is megtetszett a modern tárlat.
Kék, barna, sárga, és persze kubista a kiállítás plakátja (Tihanyi Lajos Spanyol nő című festménye) – ez hirdeti a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint meg a Balassi Intézet által szervezett lengyelországi magyar kulturális évad másfél éve tartó programsorozatának egyik utolsó nagy eseményét, amelyhez a lengyel főváros palotájánál nem igazán találhattak reprezentatívabb helyet. Varsóban a külföldiek többnyire a palota előtti téren sétálnak, ha betévednek, valószínűleg ők is megnézik a magyar tárlatot.
A péntek esti megnyitón Trócsányi László igazságügyi miniszter hangsúlyozta: ,,A gazdasági kapcsolatok fontosak, de a két népet nem az árucsere, hanem a kulturális kíváncsiság, a szellemi kincsek kötik össze”, majd a magyarok Lengyelország és a lengyel nép iránti megingathatatlan tisztelete, barátsága újabb jelének nevezte a kiállítást.
Emlékeztetett, hogy 1939 tavaszán Magyarország demonstratív kiállítást szervezett Varsóban a két nép barátságát és szövetségét erősítendő, és elmondta, hogy a magyar kormány nemsokára megvásárolja Aba-Novák Vilmos Magyar–lengyel történelmi kapcsolatok című pannósorozatát, amely az említett tárlatra készült. Piotr Glinski szerint a kiállítás nagyszerű zárlata a lengyelországi magyar évadnak.
Az 1900 és 1930 közötti idő művészeti értelemben sem egységes korszak, de abban a külföldi művészettörténészek is egyetértenek, hogy a magyar festőművészet ekkor ért európai színvonalúvá. Noha a tárlat gerince, a Nyolcak című igen sikeres kiállítás, amelyet először Pécsett szerveztek meg 2010-ben – majd 2014-ben a párizsi Musée d’Orsay-ba is elvitték –, mégsem azonos azzal.
A Nyolcak művészein kívül visszatérnek a kezdetekhez is – például Rippl-Rónai festészetéhez –, és tovább követik az avantgárd, az izmusok történetét egészen a harmincas évekig elejéig. Marta Zdankowska lengyel kurátor szerint a tárlat azért is fontos, hogy a lengyelek ne csak Munkácsy Mihályra gondoljanak, ha magyar festészetről hallanak.
A 108 műalkotás közül a legtöbbet a tárlatot koordináló pécsi Janus Pannonius Múzeumból (JPM) hozták, de a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria, a kaposvári Rippl-Rónai, a tatai Kuny Domonkos, a székesfehérvári Szent István Király és a szentendrei Ferenczy Múzeum is bőven kölcsönzött anyagot.
Többek között Czóbel Béla, Ziffer Sándor, Perlrott Csaba Vilmos, Bornemissza Géza, Berény Róbert, Márffy Ödön, Orbán Dezső művei láthatók, a fontosabbak közül pedig Czóbeltől a Nyergesújfalui udvart, Czigány Dezső Kettős portréját, Kádár Béla Bohóc és Rippl-Rónai Park aktokkal című festményét is kiállították. A műtárgyakat több mint hárommilliárd forintra biztosították.
Csornay Boldizsár, a JPM igazgatója elmondta: a magyar modernizmus Párizsban született, a lengyel kissé másképpen alakult. A Nyolcak új művészeti nyelvet kívántak alkotni, olyat, amilyet Bartók Béla a zenében és Ady Endre az irodalomban.
A művészi éleslátás azonban nem mindig párosult a politikaival, mint tudjuk, a Nyolcak és az avantgárd csoportok nagy része támogatta a Tanácsköztársaság dicső munkáját a szakmájuknak megfelelő helyeken. A művészek eme vörös pillanatának a kiállításon is nyoma van, például Uitz Béla Előre! 1919-es plakátja idézi a harcos kedvüket – mert a múlt bélyegeit nem lehet végkép eltörölni.
A kiállítás 2018. január 7-ig látogatható.