Persze a zeneszerzők, énekesek és együttesek – és talán most már a DJ-k is – olyan híres emberek, akik laktak valahol, így az emlékszobák és -múzeumok is ezt a célt szolgálják, hiszen meg kell nézni a lúdtollat, amellyel a nagy mű született, az ágyat, ahol felsírt az első dallam, és a másik ágyat, ahol végleg elhallgatott. Vagy a basszgitárt, amelyen akkor játszottak, amikor először voltam a koncertjükön, vagy a kendőt, amit az énekes mindig a fejére kötött.
Egy műfajt megfogni és megmutatni (számomra) sokkal izgalmasabb kihívásnak tűnik, mint egy-egy alkotó kegytárgyait egy helyre pakolni – bár ez utóbbi fontosságát sem vonom kétségbe. Egy műfaj az egy korszak (vagy több, annál izgalmasabb), amelyhez a zenén túl kellenek még a tárgyak (a korszak hangulatát idéző szimbolikus vagy kultikus tárgyak is, a ruhákról és a divatról nem is beszélve), a vizuális anyagok (borítók, plakátok, fotók, videók) és a történetek, hogy végeredményben a múzeumlátogatónak összeálljon az a hangulat, ami annak idején ehhez a zenei irányzathoz tartozott, és ami miatt ez sokaknak annyi mindent jelentett.
Ilyen múzeumok és kiállítások nálunk is vannak – például a Rockmúzeum a XIII. kerületben –, és szerte a világon újabbak jönnek létre. Ahogy a bulikból kiöregszenek a rajongók, felébred a megőrzés, a dokumentálás és az archiválás vágya. Nemrég olvastam például azt a hírt, hogy a közeljövőben Németországban két elektronikus zenei múzeum is nyílik.
A félig magántőkéből és félig a város támogatásából létrejövő modern elektronikus zene múzeuma (Museum of Modern Electronic Music, MOMEM) 2017-ben Frankfurtban fog megnyílni, a Kinder Museum Frankfurt, azaz a gyerekmúzeum közvetlen szomszédságában, ezzel is hangsúlyozva az alapítók eredeti üzenetét: az elektronikus zenei kultúra mindenki számára érthető, élvezhető és befogadható.
A DJ és buliszervező, Alex Azary, a múzeum egyik ötletgazdája és alapítója így nyilatkozott az Insomniac magazinnak: „Én a nyolcvanas évek elejétől kezdve részt vettem ebben a kulturális mozgalomban, és nagyon sokszor azt tapasztaltam, hogy a legtöbb ember lenézi ezt a műfajt – ugyanúgy az újságírók, a zenekritikusok, a zeneipar, mint a kulturális területen dolgozók vagy épp a művészek. Olyanokat szoktak mondani, hogy ez egy rövid távú divat, ez csak olyan drogos dolog, az elektronikus zene meg egyébként is gyatra minőségű… Velük ellentétben én mindig is láttam e kulturális terület művészeti és kreatív lehetőségeit, azt, hogy miként inspirálja a legkülönbözőbb kultúrákból és zenei szcénákból érkező embereket. És hogy végül, de nem utolsósorban, képes volt megváltoztatni az emberek érzékelését és életét. Legalábbis az enyémet.”
Az alapítók tervei szerint a MOMEM nem csak egy szimpla múzeum lesz, sokkal inkább egy élő közösségi helyszínt szeretnének létrehozni, amelyben az 1970-es évek végétől fejlődő elektronikus zene különböző irányzatainak és az ezekhez kapcsolódó vizuális művészet, divat és technológia, technikai sajátságok bemutatása mellett hangsúlyos szerepet fognak kapni a különböző programok és események.
„Alig várom, hogy megnézhessem, hogyan rakták a technót egy múzeumba” – ezt már Dimitri Hegemann, a legendás berlini Tresor klub alapítója és tulajdonosa mondta. Az idén ősszel huszonöt éves zenei klub tulajdonosa szintén hasonló terveket dédelget, egy technomúzeum összehozásán és megnyitásán töri a fejét. „Living Archive of Elektronika lesz a neve. Mert itt Berlinben a techno még egy élő, inspiráló és aktív mozgalom” – jelentette ki Hegemann.