A Kallós Zoltán néprajzi gyűjteményét bemutató, jelentősen kibővített kiállítótérrel és új gyűjteményekkel „visszatérő” múzeum megnyitásával ünnepelte a múlt hét végén fennállásának 25. évfordulóját a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány.
Válaszút legújabb kori történelmének elején egyértelműen a kommunista hatalom „felelőtlensége” áll, a rendszer ugyanis elmulasztotta aktualizálni az államosítást követő tulajdonviszonyi változásokat, így 1990-ben még mindig Kallós Mihály és Vilma nevén szerepelt a család által 1933-ban vásárolt Bánffy-vadászkastély, Kallós Zoltán gyermekkorának színhelye. A szerencsés birtokbavétel azonban nemcsak a remény feléledését jelentette, hanem a kilátástalansággal határos helyzettel való szembesülést is. Miután magánember számára semmiféle jogalap nem létezett állami támogatások igénylésére, hamar felmerült valamilyen szervezeti forma felöltésének kényszere, vagyis az alapítvány létrehozásának szükségszerűsége. „A maga szeretettségében és elismertségében Zoli bácsi meg volt győződve: van annyi támogatottsága Magyarországon, hogy egykettőre csodapalota lesz a Bánffy-kúriából. A magam kishitűségében én viszont csak abban bíztam, hogy ha az alapítványi forma révén életet, tevékenységet viszünk Válaszútra, előbb-utóbb a támogatások is megjelennek” – meséli az ötletgazda a Kolozsvári Magyar Opera mai igazgatója, Szép Gyula az 1992. november 20-án megalakult Kallós Zoltán Alapítvány létrejöttének előzményeiről.
Bár az alapítvány legnagyobb tömegeket érintő folyamatos tevékenysége kétségtelenül az oktatás – három mezőségi falu magyar népességének megfelelő létszám, csaknem négyszáz gyermek fordult meg 1999 óta a válaszúti szórványkollégiumban –, a Kallós Zoltán Alapítvány mindennapjai már rég nem merülnek ki a szórványkollégium működtetésében. A kallósi „világrend” pecsétje, a pókminta lábai az alapítvány tevékenységét is jelképezik. Az egyik oldalon lévő négy láb a szórványoktatás négy helyszínét, Válaszutat, Nagysármást, a mezőgazdasági szakoktatást és a felsőtőki tangazdaságot, a túloldali négy pedig a múzeumot, a kolozsvári népzenei iskolát, a felnőttképzést és a közművelődési tevékenységeket, azaz a táborokat, gyűjtőnevükön a kultúraközvetítést azonosító lábak.
A negyedszázados ünnepen Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár Kodály Zoltánt idézve kijelentette: a kultúrát nem lehet örökölni, az „elpárolog”, ha valamennyi nemzedék újra meg nem szerzi magának. Kallós Zoltán szellemi örökségét ugyanakkor kitörölhetetlennek nevezte a magyar kultúrából, az alapítványt pedig Európa számára is iránymutatónak. Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár szerint Kallós Zoltán népi kultúrát átörökítő munkássága a megújulás, a megmaradás szimbóluma, mérce a megmaradásban.
Az ünnepségen mutatták be lapunk munkatársának, Csinta Samunak az Úton az Ararát felé című, az alapítvány fennállásának huszonöt évét körüljáró könyvét, illetve Kallós Zoltán népzenei gyűjtéseinek 25. CD-jét. „Igyekszünk menteni, ami menthető. Ez itt Noé bárkája öt hektáron, autonóm terület. Vagy megtaláljuk egyszer az Ararátot, ahol kiszállhatunk, vagy nem, de mi evezünk” – hangzik Balla Ferenc, az alapítvány igazgatójának summázata, amely a könyv címének alapötletéül is szolgált.