2017. május 24., szerda, Eszter, Eliza napja
Kultúra
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/kultura/egy-napba-suritett-szembenezes-1599478/

Egy napba sűrített szembenézés

1945. augusztus 12. – ez az 1945 című új Török Ferenc film választott időkerete: egy nap. Egy napsütéses, gondtalan nyári nap. Pontosabban egy poros alföldi kisvárosba délelőtt befutó vonat érkezése és a poros alföldi kisvárosból délután kifutó vonat távozása közötti időintervallum. Ez alatt a pár óra alatt minden megváltozik.
Szentes István, a falu jegyzője gondtalanul borotválkozik, felesége, Anna lelki betegségektől gyötörten vergődik az ágyban, a munkások a földeken dolgoznak, a megszálló szovjet katonák vidáman furikáznak, az asszonyok sürögnek-forognak az egyik udvaron. Esküvő lesz ma, a nagy embernek – azaz a falu jegyzőjének – a fia házasodik. Folyik a pálinka, az asztalra minden földi jó kikerül, vendég itt mindenki, a leharcolt veterán hazafi, a kótyagos paraszt, az ifjú kommunista parasztlegény, a pálinkával erős barátságot kötő gyenge férfiú, annak a háztartási sorsot erős marokkal kézben tartó felesége és mindenki más is. (Nem emelem ki egyesével, de a színészek mindegyike hitelesen, megkapóan, komoly karakterformálással alakítja szerepét.)
Európában már hónapok óta nincs háború, pár napja dobták le Hirosimára és Nagaszakira az atombombát. Magyarország ugyan szovjet megszállás alatt van, de szabad választásokra készül. A történelem azt ígéri: pillanatnyi csend köszönt be, nyugalom, túlélés helyett élet, rettegés helyett konyhai aggodalmak, ilyenkor jó házasodni, nemzeni, szülni, a tűzvihar után felperzselt földre elhinteni a jövő magvait.

Forrás: Katapult Film

A visszatérők az elkövetett bűnökre emlékeztetnek

Tizenegyet üt az óra, a kisvárostól jó órányira lévő vasútállomásra begördül a vonat, leszáll róla két férfi. Fekete ruhában, fehér ingben, kalapban, pajesszal, két nagy ládával. Ők is túlélték a háborút, visszatérésük váratlan kődobás: ahogy gyalogszerrel közelednek a faluhoz, előhullámzik a múlt, felkavarodik a lelkiismeret, zavaros lesz a nyugalom poros, alföldi pocsolyája, feltör a posvány, szétesik és öntorkának esik az egymás ellen elkövetett bűnökben fogant jóléti paraszttársadalom.

Szántó T. Gábor Hazatérés című novellájában – ez alapján készült a film, az író Török Ferenc rendező mellett szintén jegyzi a forgatókönyvet – olyan időpillanatot ragadott meg, amely egyszerre értelmezhető a történelmi referencialitás hálózatában, a mikrotörténeti lelkiismeret-furdalás dramatizált pszichológiájának kontextusában és a mindettől elválasztható mitikus univerzalitás eszköztárával.

Ha a történelmi adaptációk sorába illesztjük a filmet (és a novellát), különösen bátor és bátorságában eredeti témaválasztással találkozunk: jóval kevesebben tettek kísérletet az irodalom- és filmtörténetben eddig arra, hogy egy háború vagy kataklizma utáni első pillanatot mutassák meg a maga egyszerre kiragadott időiségében és időből ki nem téphető komplexitásában, mint ahányan éppen ez előtt a pillanat előtt hagyták abba saját történetük felmondását, vagy ahányan az e pillanat utáni újjáépítés első téglájától kezdték mesélni saját történetüket. (A nagy ívű, áttekintő történelmi tablók vonatkozó jelenetei más ügyek, más fókuszpontokkal – vö. Bernardo Bertolucci: Huszadik század.)

Ehhez kapcsolható – de le is választható erről – a film pszichológiai rétege. Mit csinált a nagypapád, amikor elhurcolták a zsidókat? Mit csinált a dédmamád 1944-ben? Súlyos kérdések ezek, a válasz pedig olyan egyszerű, mint amennyire az emberiség egésze egyszerű: a legtöbb ember semmit nem csinált. Semmi különöset, csak ami emberi egy embertelen időpillanatban. Túlélt, élt, megúszott, feljelentett, bújtatott, mérlegre tette a tettet, az áldozatot, a következményt, a lelkiismeretet, aztán hozott egy döntést. Azt viszont nehéz megítélni, hogy ez a döntés milyen előjelű volt. Az esetek nagy részében a döntés meghozatalának pillanatában egyáltalán nem olyan volt, mint amilyen fény világít rá utólag, a lelkiismeret vagy a történelem ítélőszéke előtt.

Erről is szól ez a film. Arról a pillanatról, amikor döntésünknek nemcsak következménye van, hanem ez a következmény leszáll tizenegy órakor a poros, alföldi életünkbe begördülő vonatról. Mi pedig kénytelenek vagyunk szembenézni vele. És a szembenézés pillanatában annyira sokféleképpen reagálunk, amennyire sokfélék vagyunk.

Valahol ez az a pont, ahol az 1945 című film is elemelhető a tényleges realizmus ábrázolásától a mitizálhatóig, az univerzalizálhatóig. Ha így nézzük/olvassuk ezt a filmet, akkor a történelmi pillanat – a második világháború, a német megszállás, Auschwitz jóvátehetetlen bűne – „csak” apropó, és a hangsúly egy mikroközösség önmaga ellen elkövetett árulására, bűnére és az ezzel való szembenézésre helyeződik át. Az egyes ember és az ember lelkiismeretének működésére – nem véletlen, hogy ezt a novellát/filmet már többen is az ógörög sorstragédiákhoz hasonlították. Megvan benne ugyanaz az összesűrűsödött energia, ami nem hagyja a nézőjét megnyugodni.

Hirdetés

Kiemelt

Ismét az adóhivatalon van a sor

A lakosság jelentős része idén mentesült a leglényegesebb és legbonyolultabb adminisztrációs kötelezettségétől, az adóügyi iratok kitöltésétől.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!