A Magyar Művészeti Akadémia értékmentő szándékának köszönhetően az utóbbi időben több izgalmas kötet látott napvilágot. Legfrissebb kiadványaik közül kiemelkedik Deme Tamás tanár, művelődéskutató, a Magyar Tudományos Akadémia köztestülete tagjának a Gondolatok Karácsony Sándor művészetszemléletéről című könyve. A szerző doktori disszertációját Karácsony Sándor pedagógiájának aktualitásáról írta.
Karácsony Sándor vitathatatlan érdemeket szerzett a magyar pedagógiában, ezenkívül neveléstani, filozófiai könyveket írt, egyetemen tanított. Olyan személyiségek elismerését érdemelte ki, mint Kodály Zoltán, Bartók Béla, illetve Szekfű Gyula. Deme Tamás húsz évvel ezelőtt írta a Korunk című folyóiratban a nagy hírű pedagógusról: „A rendszerváltozás előtt elhallgatták, a hatvanas években hivatalos utálkozás, az ötvenes években állami szitokátok kísérte nevét. Karácsony Sándor a XX. század legnagyobb magyar pedagógus tudósa volt, századunk végén ez már látható. Életműve kultúránk számára azonban még rejtőzködik, mint víz alatti jéghegyek.”
Karácsony Sándor valódi újítónak számít. Pedagógiai megfogalmazásai, írásai egytől egyig arról győznek meg, hogy messze megelőzte korát, nem egy elmélete napjainkban jut el a megvalósuláshoz. Pedagógusként fontosnak tartotta, hogy a tanár a diákot partnernek tekintse, szeretettel viszonyuljon hozzá, meghallgassa, odafigyeljen rá, tehetsége kibontakozásában segítse, támogassa. Deme Tamás részletes, elmélyült könyvéből kiderül: Karácsony Sándor figyelme szinte mindenre kiterjedt, komoly véleménye volt a magyarságról, a magyarságtudatról és a magyar gondolkodásról, és ezzel kapcsolatos megállapításai jelenünkben is érvénnyel bírnak.
Kategorikusnak ható, azonban vitathatatlan kijelentései mindannyiunk számára elgondolkodtatók lehetnek. Hogy csak egyet idézzünk: „A hazugság stílustalanság”; vagy amit Deme Tamás ír róla, miszerint „Karácsony elég súlyos hibának tartotta, ha a kultúrát kulturálatlanul művelték, s irodalmi nevelést mímeltek nem-irodalommal”. Hibaként rója fel azt, ami a hazai középiskolai irodalomoktatásban gyakran megesik, hogy az épp tárgyalt művet agyonelemzik, történetesen passzív befogadás történik, a műélmény hiányával.
A könyvből kitetszik, hogy Karácsony Sándor soha nem volt annyira aktuális, mint ma, jó lenne, ha a nevelésfelfogása, a tanításhoz való viszonya gyökeret verne Magyarországon, ha szemléletmódját a magyar pedagógusok magukévá tennék, és a nevelést közösségi cselekvésként, fejlesztésként, a képességek felszínre hozásaként, nem pedig kényszerhelyzetként, erőszakként fognák fel. „Nevelés közben komolyan számot kell vetni nemcsak azzal az adottsággal, hogy ketten vannak ők ketten, a nevelő és a növendék, hanem azzal is, hogy ketten tesznek egyet. Ha a növendék autonóm, autonóm egész lénye, belső világa is.”
Deme Tamás: Gondolatok Karácsony Sándor művészetszemléletéről, Magyar Művészeti Akadémia, 2016