„Mint minden valamirevaló irodalmi művet, ezt is egy csontig lerágott bölcsességgel kéne kezdeni. (…) Darwini fejlődésünk ékköve a behajlítható hüvelykujjunkon túl a kéretlen okoskodás.” Ezek a mondatok Csabai Márk Határtalanok című kötetének első oldalán állnak, és a könyvet magát is pozicionálják: szerzőjük tehát irodalmi műnek szánja, és ígéri, hogy nem lesz benne kéretlen okoskodás.
És valóban, bár a zsáner, amelyben a mű fogant és él, mást sugall, bőven irodalmi igénnyel megírt könyvvel állunk szemben (miközben hozza az összes olyan jellegzetességet, amelyet a hasonló kalandos, vagány könyvektől elvárunk), és szerzője nem is osztogat kéretlenül tanácsokat, vagy ha igen, azokat szigorúan magára vonatkoztatja, illetve humorral oldja az olykor-olykor felbukkanó szentenciák sűrűségét.
Az elbeszélő hangja amúgy is nagyon szimpatikus: mindent félvállról vesz, mindent humorral old meg és fel, és valahányszor azt gondolnánk, hogy azért ezt a témát, jelenetet már éppenséggel nem lehet elhumorizálni, megjelenik a komolyság, majd ismét tovább játszik, relativizál, de ennek végén egy elég szilárd értékrend rajzolódik ki: a rosszfiúk is emberek és főleg erkölcsösek.
Ez a hang amúgy felismerhető az angolszász irodalom hasonló tematikájú műveiben, a rosszfiúknak ott is mindig van szívük (ez lassan kiderül), és miközben kikacagják a halált, simán kockáztatják az életüket egy kismacskáért. Esetünkben ez a kismacska egy szír menekült.
Mindenféle csavarok követik egymást, olykor a jelenkor politikai véleményeit visszaadó paradigmában, a nagy csavar pedig ismét relativizálja a (már némileg megbánt) jófejkedést.
A történet egyszerű: Csaba, aki egy orosz maffiózónak dolgozik, beleszeret a főnöke lányába, átveri a főnököt, vagy (önkéntelen) közreműködőként bekerül az átverőcsapatba, az élete százoldalanként igen komoly veszélybe kerül, de bátorsága és a veszélyeket kikacagó attitűdje segítségével mindig felülkerekedik az igazi gonoszokon. A történet végig izgalmas, egyetlen pillanatra, egyetlen oldal erejéig sem ül le vagy válik unalmassá, tehát a műfaj követelményeinek messzemenően eleget tesz.
Ami mindezeken felül érdemes lehet az olvasók figyelmére, az a humor és a nyelvezet. Annak a groteszkségét, hogy ezt az ízig-vérig amerikainak látszó történetet magyar környezetbe helyezi a szerző, (részben) magyar szereplőkkel, szintén a humor és a nyelv oldja fel, ám még ha nem is oldaná fel, akkor is dicséretre méltó volna.
A humor már a borítón érződik az „Isten tervez, ember csempész” mondattal, és aztán csak úgy sorjáznak a néha magát Charles Bukowskit felidéző fordulatok: „A csont mindig gyengébb, mint akármilyen fém, kezdve a nemesfémtől egészen egy puritán, prosztó agyonverő korlátdarabig.” Továbbá figyelmet érdemelnek a szerző hasonlatai is. „Igaz, a Duplában történt incidens óta annyit sem hallottam felőle, mint azokról, akiket a szocializmusban elvittek önkéntesnek.” „Szóval ez a lány afféle ábránd volt nekünk, mint a nyugdíj.”
Bár a könyv elbírt volna egy alaposabb szerkesztést, szöveggondozást és végül egy utolsó korrektúrát, így is garantáltan kiváló szórakozást nyújt azoknak az olvasóknak, akik az igényes kalandos történeteket kedvelik – ezért jó szívvel ajánlhatjuk.
Csabai Márk: Határtalanok. Álomgyár Kiadó, Budapest, 2017