Nem ismerhetem olvasóink családi körülményeit, de valószínűnek tartom: kevesek napi rutinjához tartozik hozzá, hogy a családfő egy homlokán tartott, háromemeletnyi rúdon egyensúlyozza szeretteit. A Szentpétervártól Kínán át Dél-Amerikáig felsorolhatatlan mennyiségű díjjal elismert Markin családnak ez az élete.
Január 4-én a Fővárosi Nagycirkusz Dima karácsonya című műsorának néhány résztvevője tartott bemutatót a Baross Imre Artistaképző növendékeinek. A tanulók megismerkedhettek az artisták életútjával, és kipróbálhatták a vendégek rekvizitjeit is. Roman Markin, a világhírű orosz artista avatta be lapunkat egy artistacsalád életébe.
Roman Markin súlyemelőként kezdte pályafutását, 17 évesen fedezték fel és hívták a híres moszkvai Nyikulin Cirkuszba. 2010-től lépnek fel feleségével, Elenával és négy éve gyermekükkel, Dimitrijjel, vagyis Dimával. Életük napi rutinját a turnéműsor határozza meg. Dima gyakorlatilag Skype-on keresztül jár iskolába, a műsorrendtől függ, hogy tanulással vagy gyakorlással kezdődik a napja. A cirkusz világában a szabadnap olyan ritka, hogy minden alkalom külön ünnepnek számít – Dima valamivel felfokozottabban várja, mint mi iskoláskorunkban a hétvégét.
Nem mesebeli, csíkos cirkuszkocsival, hanem a saját autójukkal utaznak Európában, a többi kontinensre természetesen repülnek, s viszik magukkal a rekviziteket. Kellékeik közül a leglátványosabb a perzs, amely a családfő elmondása szerint repülőgép-alkatrészgyárban készült, a család saját technikusa igazítja egymáshoz a rugalmas, szilárd, nagy teherbírású rúd részeit.
Amennyiben egyfolytában gyakorolnak, minimum két év munka kell egy olyan számhoz, amilyet a Dima karácsonyában is láthatunk. Egy év, mire az ember biztonságosan fejen tud állni a magasban, ahogy Elena és Dimitrij. Aztán jön a pszichikai felkészülés a biztosíték nélkül való munkához. A család először két biztosítékkal dolgozott, ma már csak egyet használnak – mikor Dima először mászott biztosíték nélkül, már lent izzadt a keze – emlékszik vissza édesapja. Van olyan mutatvány is, amelyet a cirkuszi előadáson biztosítékkal, fesztiválokon anélkül mutatnak be, mint Elena fejen állása a perzs tetején – jelenleg ő az egyetlen a világon, aki ezt biztosíték nélkül hajtja végre.
Míg a manézs szélén ücsörögve beszélgetünk, mellettünk Dimitrij a peremről félig lelógva végez rutinos természetességgel valami bizarr hasizomgyakorlatokat a fekvőtámasz, a felülés és a levitáció határmezsgyéjén – összes nem létező hasizmom összerándul az irigységtől. Majd hasonló rutinossággal felmászik édesapjára, hogy megmutassa azt a különleges kézenállást, amellyel bekerült a Guinness Rekordok könyvébe. Száz volt a rekord, most szerényen csak kettőt csinál – mi közben megpróbáljuk lefordítani a mutatvány nevét, de végül beérjük azzal, hogy szpicsak.
A perzs műfaja egyébként kihalóban van, főleg technikai okokból: a Markin család oroszországi lakhelye körül is elég problémás olyan helyszínt találni, ahol ilyen számot gyakorolni lehet. Pedig a családfő a jövőben tanítani szeretne, tudására nem féltékeny, ellenkezőleg: át szeretné adni a fiatalabb generációknak, hogy a jövőben is fennmaradjon. – Bármelyikük felmászhat a perzsre és előadhat valamit – biccent Roman Markin a jelen lévő artistanövendékek felé ezúttal is. – De rengeteg türelem kell hozzá. A türelem a legfontosabb – teszi hozzá.
Mikor apaként az apát kérdezem arról, milyen érzés a gyermekét több méter magasban egyensúlyozni látni, Roman Markin csak elmosolyodik: számára munka közben nincsen család, csak partner, kolléga. Sőt még könnyebb dolga is van, hogy a saját gyermeke van fent, hiszen nem más szülő, hanem önmaga előtt felel érte.