A Magyar Nemzeti Galéria külső falain elhelyezett plakátok Amedeo Modigliani festőzseni tárlatára invitálnak, mi mégis két emelettel feljebb megyünk megnézni, mit is gondoltak néhány évtizeddel ezelőtt a komputeres képtervezésről a médiaművészet hazai képviselői. Akkoriban, amikor Atari ST, IBM AT és XT, Commodore 64 volt a munkaeszközük, és az alkotást még nem segítette a világháló jelentette információs forradalom.
Egy raktár mélyén nyugvó kiállítási anyagról van szó, elfelejtett darabokról, amelyek újrabemutatása önmagában is kuriózumnak számít.
A szocializmus utolsó évében nyílt a lille-i Képünnep – Fête de l’image – című tárlat, amely vállalta a hazai médiaművészet bemutatását is. A kiállítás kurátora, Joël Boutteville által összeállított Les Artistes hongrois et de l’ordinateur (A magyar művészek és a számítógép) című gyűjtemény a szocializmus utolsó éveiben Magyarországon kibontakozó digitális művészet minden lehetséges területét – komputergrafikát és -animációt – felölelte.
Boutteville kilenc magyar művész – Böröcz András, Gábor Áron, Galántai György, Hegedűs Ágnes, Kiss László, Hannawati P. Ráden, Révész László László, Sugár János és Waliczky Tamás – műveiből válogatott mintegy százhúsz alkotást. Az anyagot 1990 és 1991 között még két másik helyszínen (Étampes-ban és Helsinkiben) lehetett megtekinteni.
A Magyar Nemzeti Galéria átfogó kiállítása, a Magyar művészek és a számítógép ebből a gyűjteményből válogatott. Önálló termet, sötétített folyosót szentelt az animációs film kezdeti próbálkozásainak: e térben Hannawati P. Raden médiaművész videóperformanszainál időzünk.
A Csokonai Vitéz Műhely zenekar Ecce Homo című áthallásos, rendszerkritikus számának klipjében Hannawati P. Raden az önkényuralmi jelképek ironikus grafikai ábrázolásával élt. Nagy siker volt Franciaországban a művésznő Mária találkozása Erzsébettel című videómunkája, mert az ultrahangos film elterjedése előtt a saját terhességi felvételére applikálta a grafikai munkáit. A test és szellem sajátos kombinációjának ötletével vívta ki a kritikusok elismerését.
A múzeum egy-egy korszakalkotó eseménynek állít emléket a kiállított munkákon, köztük a komputergrafika és a képzőművészet metszetéből született alkotásokon, riportokon és folyóiratokon keresztül. Idetartozik az említett kiállítás mellett a korábbi Digitart tárlat felidézése is, kiegészítve a témában készült televíziós interjúkkal. Többek között arról, hogyan nyitottak nyugat felé a hazai alkotók, az internet hiányában miként valósult meg a grafikusok közötti gondolatcsere.
Erre is választ kapunk a kiállításon. Párizs és Budapest között felépítettek egy stúdiót, a számítógépeket telefonvonal kötötte össze a két város között, ami lehetővé tette a grafikák küldözgetését a művészcsoportok között. Ily módon grafikai dialógus született, ami úgy is felfogható, mint a kelet és nyugat közötti első szürrealista párbeszéd, hiszen a számítógépek által művészeti hidat hoztak létre. A fekete-fehér rajzok 5, a színesek 15 perc alatt kerültek át a budapestiből a párizsi gép memóriájába.
Kortörténeti dokumentum az egész nyáron át nyitva tartó tárlat. Abba az időbe kalauzol, amikor a komputer még nem vált a mindennapjaink részévé, „egy percre” a médiaművészet és az információterjedés robbanásszerű fejlődésétől. A kiállítás az eszközöket is felvonultatja, az utolsó terem a dobozszerű gépek kiállításával teszi teljessé az időutazás élményét.