2017. december 14., csütörtök, Szilárda napja
Interjú, Kultúra
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/kultura/az-olvaso-fontos-nem-en-2519341/

„Az olvasó a fontos, nem én”

Az amerikaiak édeskeveset tudnak a magyar viszonyokról
Budapesten született nemesi családban, alig huszonhárom évesen, 1956-ban hagyta el Magyarországot, negyven év emigráció után tért haza. Előbb angolul, majd magyarul is megírta visszaemlékezéseit. Nádasdy Nikolits Andreával beszélgettünk.

– Nektek könnyű volt című könyvének fülszövegében azt írja, hogy nem volt szándéka kiélezni az emigráns magyarság és az itthon maradottak közötti határvonalat, inkább arra törekedett, hogy rávilágítson arra, amit ők nem élhettek át. Idén megjelent Homokláp és csengőfrász című, dokumentumregényként aposztrofált visszaemlékezés-kötetét miért írta, és miért angolul?
– Angolul azért, mert már untam, hogy állandóan azt kérdezték, miért hagytam el Magyarországot. Ezt nem lehetett egy mondatban elmesélni, az amerikaiak édeskeveset tudnak a magyar viszonyokról. Volt némi fogalmuk az 1956-os forradalomról, de sem az okát, sem a lényegét nem ismerték. Hazatelepedésem után bátorítottak az itthoni barátaim, hogy a forradalom 50. évfordulójára írjam meg magyarul is a könyvet, mert Magyarországon sem tudtak sokkal többet a közelmúltról. Hiszen a Kádár-korszakban senki sem beszélt a kommunizmus szörnyűségeiről. De sajnos az a kötet hibásan került az olvasók kezébe. Nem is igen terjesztettem.

– Jó néhány különbség van a magyar és az angol változat között. Miért?
– A magyar közönségnek nem kellett alapvető információkat leírni. Egy amerikai fel sem fogja, milyen az, ha nincs lakásod, meg hogy miért nem pereltem be azokat, akik kizsákmányoltak. A diktatúra lényegi sajátosságairól fogalma sincs.

Fotó: Bach Máté

A Szovjetunió összeomlása után döntötte el, hogy hazaköltözik

– Alig 23 évesen hagyta el az országot, öt évet tartózkodott különböző európai országokban, majd Amerikában kötött ki, holott nem vágyott oda. Hogy lehetett kibírni három és fél évtizedet?
– Szükség törvényt bont. Évekig nem is jöhettem haza látogatóba. A kislányomat ki akartam vinni magamhoz, ezért minden erőmet arra összpontosítottam, hogy megalapozzam a jövőnket. Igaz, hogy nem akartam olyan messzire menni, de nemigen volt választásom. Csak Amerikában éltek rokonaim, akik szponzorálni tudtak. A Kádár-korszak idején már sokat jártam haza meglátogatni a szüleimet, de az még kemény kommunizmus volt. Nem volt kedvem diktatúrában élni. Miből éltem volna meg? Amerikában már szakmát tanultam és önállóan éltem, 1982-ig nem is mentem férjhez. Akkor Kanadába kényszerültem, mert második férjem, Nádasdy Ferenc nem volt hajlandó az Egyesült Államokban élni, nekem kellett odaköltözni.

– Mostanában sok idős ember költözik haza több évtizednyi emigráció után. A gyerekek, unokák, akik „kint” születtek, szocializálódtak, és nyilván ott maradnak, ezt mennyire értik meg, fogadják el?
– Végleges hazatelepedésre csak akkor gondolhattam, amikor már korai nyugdíjért folyamodhattam, 62 évesen. Az is csak az Egyesült Államokban ledolgozott húsz év munkaviszony után járt. Kanadában már nem volt nyugdíjas állásom. Amikor 1956-ban elmenekültem, azt hittem, soha nem jöhetek haza. A Szovjetunió összeomlása döbbentett rá, hogy már nincs értelme kint élnem, ezért költöztem haza 1996-ban. De sokan végleg kint maradtak, mert vegyes házasságban élnek, és a gyerekeik, unokáik miatt nem jönnek haza. Esetleg vettek itt egy kis lakást, és néha hazajönnek látogatóba. Nekem négy unokám él az amerikai nyugati parton, mind felnőtt, és alig ismernek engem. Kivéve a legidősebbet, akivel tartjuk a kapcsolatot. Őt érdekli a magyar származása, és járt is nálam többször. Én nem megyek már ilyen hosszú útra. Utálom Kaliforniát, és nincs is pénzem rá, pokoli hosszú az út, fölösleges trombózist kapni a repülőn.

– Ön elvhűen és szigorúan, némi keserű humorral osztályozza könyvé­ben az eseményeket. Nem ítélkezik. Az olvasóra, az utókorra bízza?
– Az olvasóra bízom, bár ítélkezni csak a Jóistennek van joga, meg is fogja tenni, ebben biztos vagyok. A tanulságot pedig mindenki levonhatja az olvasottak alapján. Az olvasó a fontos, nem én.

– Nem kockáztatta, hogy magával vigye a kislányát a szökéskor, és csak kiskamasz korában tudta magához venni. Ez mindkettőjüknek komoly megpróbáltatást jelentett, megviselte a kapcsolatukat. Nem tervezi megírni „Márti könyvét”?
– Gondolkoztam rajta, hogy megírjam-e. Tragikus és nehéz sors, és talán még nem állok készen rá. Az is baj, hogy nehéz kiadót találni, sok pénzbe kerül, nem szívesen kockáztatnak.

Könyvbemutató Nádasdy Nikolits Andrea Homokláp és csengőfrász című dokumentumregényét holnap 17 órakor mutatja be az Írók Boltjában (Andrássy út 45.) Marsall Ágnes szerkesztő. Közreműködik Császár Angela Jászai Mari-díjas színművész.

Kiemelt

Boldogságügyi miniszter

Időről időre megjelennek boldogságindexek, amelyek a különböző országok közt állítanak fel rangsort, hogy hol boldogabbak, hol szomorúbbak az emberek. Mi ez utóbbiak közt szereplünk.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!