És a videót azóta már mindenki látta: rosszindulatú és öt percre önjelölt erkölcsrendésszé felkent ismeretlen felhasználók tízezrei mellett a testvére, a nevelőanyja, a nevelőapja, a nagyszülei, a tanárai és a barátja is.
A két lány anyja, a sikeres bírónő, tehetetlen dühöt érez: hogyan történhetett meg mindez, hogyan tudná kideríteni az igazságot, hogyan tudná tettükkel szembesíteni azokat az embereket, akik így kihasználták a lányát, akik ilyen körülmények között vették el a lánya szüzességét? És mindenekelőtt: hogyan tudná visszakapni a lányát?
Nagyjából erről szól Helen FitzGerald idén februárban megjelent legújabb regénye, a Viral [Vírusos]. Az ausztrál írónő az írás körülményeiről így írt a The Guardianban megjelent rövid esszéjében: „Viral című legújabb könyvem egy olyan fiatal nőről szól, aki részegen elkövetett egy hibát, és az pillanatok alatt szétterjedt az interneten és tönkretette az életét. Egy átlagos család életét és reakcióit mutatom be, egy olyan családét, amelyik lehetne az öné is, és egy korunkra nagyon is jellemző bűneset körülményeit járom körül – egy olyan bűnesetét, amely megtörténhetett volna éppen önnel is.”
Majd így folytatja: „2014-ben, mielőtt belekezdtem volna a regény írásába, még alig tudtam valamit az internetes megszégyenítésről. Ugyanennyire keveset tudtam a bosszúból megosztott pornográfiáról is. A darknetről pedig semmit. Csak annyit tudtam, hogy ezek ijesztő dolgok. Én pedig olyan dolgokról akartam írni, amelyektől félek.”
Helen FitzGerald természetesen beleolvasta magát a témába, és az a kicsit sem megnyugtató kép alakult ki benne, hogy az internetes megszégyenítések [shaming], a bosszúból [revenge pornography] vagy a szereplők akarata ellenére [involuntary pornography] feltöltött pornográf tartalmak annyira hétköznapi eszközökké váltak, hogy az érintettek, ha lehet, akkor még inkább ki vannak szolgáltatva a rosszindulatnak, még inkább feltételes módba tehető a személyes biztonságuk, és az alkalmazott jog is annyi hiányosságot tartalmaz, hogy az elkövetők szinte minden esetben büntetlenül megúszhatják, ha ilyen módon tönkreteszik valaki életét.
Éppen ezért összeállított egy listát azokból a könyvekből, amelyek rá is nagy hatással voltak a regény írása közben, és amelyeket mindenkinek őszintén és barátsággal ajánl, hogy tisztábban lássa az internet sötét oldalát.
Elsőként a nálunk is ismert Jon Ronson (Kecskebűvölők, A pszichopatateszt) So You’ve Been Publicly Shamed [Szóval már meg lettél nyilvánosan szégyenítve] című könyvét ajánlja, amely számos áldozat élettörténetét bemutatva provokatívan az olvasó arcába kiáltja, hogy ez az egész jelenség és ennek soha véget nem érő spirálja bizony tőle is függ, és nem csak akkor, ha részt vesz benne, de akkor is, ha csak passzívan megnézi ezeket a videókat, és kattintásszámot növelő néma szemtanúja lesz valaki megalázásának.
Aztán Jamie Bartlett az Independent és a New Statesman által 2014-ben az év könyvének választott The Dark Net: Inside the Digital Underworld [A Sötét Net: A digitális alvilág belülről] című meghatározó művét veszi elő. Ebben a könyvben részletesen bemutatja azt a világot, amiről az egyszeri internethasználó csak pletykákból hallott, és ennek a világnak mindkét oldalát, mindkét természetét: egyrészt a totális szólásszabadság és a korrupció elleni küzdelem védett lehetőségét, másrészt pedig a gyermekpornográfiától a politikai szélsőségekig terjedő – körülbelül az Amazonhoz és a Facebookhoz hasonlóan működő – zárt közösségi feketepiacokat.
Helen FitzGerald szociológiától WikiLeaksig terjedő tízes listáját nem szeretném hiánytalanul végigvenni jelen cikk keretei között, de egy könyvet még mindenképpen fontosnak érzek megemlíteni, ez pedig Laurie Penny Cybersexism: Sex, Gender and Power on the Internet [Kiberszexizmus: Szex, nemi identitás és hatalom az interneten] című munkája, amelyben egy új, internet és informatika nélkül szinte életképtelen, a társadalom perifériáján vegetáló társadalmi réteget mutat be.
Ők azok a nap huszonnégy órájában aktív „nerd”-ök, akik a való életben elszenvedett sérelmeik, megaláztatásaik és frusztrációik miatt online kegyetlen bosszút állnak mindenkin, akin csak lehet, és ez esetükben főleg a fröcsögő és folyamatos nőgyűlöletet jelenti – legyen szó akár személyes revánsról a középiskolai osztálytársnőn, akár egy világhíres énekesnő telefonjának feltöréséről, akár pedig egy ártatlan idegen lány könnyelmű butaságának feltöltéséről.