2017. szeptember 19., kedd, Vilhelmina napja
Kultúra
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/kultura/az-ido-es-az-ember-nyoma-2192854/

Az idő és az ember nyoma

Göntér Endre művei a honfoglalásról, kereszténységről a Forrás Galériában

Göntér Endre egyszerre birtokolja a múltat és a jelent, mindezt individuálisan rávetítve szülőföldjére, és a két idősíkot maga a művész köti össze – fejtette ki Pisnjak Attila művészettörténész a muravidéki festőművész kiállításának megnyitóján a Forrás Galériában. A Kárpát-haza Galéria szervezésében megvalósuló eseményen Szokolay Dongó Balázs népzenész előadását követően Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke köszöntötte a tárlatnyitó szép számban összegyűlt vendégeit.

Göntér Endre festőművész 1949-ben született Dobronakon, Szlovéniában. A Maribori Pedagógiai Akadémia képzőművészeti szakán Pandur Lajos és Maks Kavcic voltak a mesterei. Muraszombatban telepedett le, és a 676 csoport tagja lett. Rövid ideig tanított, majd a Vestnik hetilap grafikai szerkesztőjeként dolgozott. Több önálló és csoportos kiállításon vett részt.

A muravidéki festőművész Búcsú Ázsiától II. című képe

A muravidéki festőművész Búcsú Ázsiától II. című képe

A muravidéki művész festmé­nyein az ember a központi elem, de soha nincs jelen, csak a keze nyomát láthatjuk. A három egységbe rendezett budapesti tárlat képei nem a realisztikus ábrázolásra, hanem a hangulatok átadására törekszenek. Az első képcsoportba tartozó festményeken a honfoglalás és az előtte lévő időszak elevenedik meg, az Urga című festménnyel kezdődik, és a Búcsú Ázsiától I., II. képekkel fejeződik be.

A második képcsoport a kereszténység felvételének tárgykörébe tartozó időszakot öleli fel, amikor az új vallás beépült a régibe – ez elevenedik meg a Jurtatemplom és a Pogány oltár című festményeken.

A harmadik képcsoport ezer évet ugrik át az időben, a 2010-es vörösiszap-katasztrófát mutatja be. Ezek a festmények nem tisztelgések a múlt és őseink emléke előtt, hanem mementóként működnek, figyelmeztetnek a mulandóságra és az emberi mulasztásra. Az impulzív kiállítás a vándorlás témájával kezdődik, és azzal is zárul: az Eldorádó és a Migra II. című képek már az Európát sújtó migrációs válságra utalnak.

Göntér Endre festményein megjelenik a hazaszeretet, a sámánizmus, a természet, a nyugalom, a pusztulás, a változás, a halál és a bizonytalanság is. Az általam Göntér-vörösnek elnevezett szín megannyi árnyalatának tökéletes összhangja és mesteri kombinációja először a tekintetet ragadja magával, aztán a lélek és végül az elme is megadja magát, megszűnik a külvilág és a kiállításra érkezettek zsibongó zaja – nem is tudom, hány percet tölthettem el egy-egy alkotást csodálva. A modern művészet kedvelőinek tökéletes program a szeptember 27-ig látogatható kiállítás.

Hirdetés

Kiemelt

Kalmár gólokkal építkezik

Három kontinensen foglalkoztatnak klubcsapatok magyar labdarúgókat. Összeállításunkban azokra összpontosítunk, akik szóba kerülhetnek a magyar válogatott keret kialakításakor.

Poszt-trauma

Gyurcsány kíséretével a börtönbe

„Ártatlan ember” vonult be.

Van baj… és nincs baj

Egy nem kormány közeli médiummal.

Horn Gábort láthatóan nem zavarják a számok

A liberális politikus fogalomzavarban is szenved.

Mellbevágó üzenet az egykori Francia elnöktől

Már akkor látta...

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!