A műsor első részében a visegrádi, második részében a szomszédos országok és hazánk kultúrájának kis szimbólumait és cirkuszművészetét láthatjuk a porondon. A nem ,,csak” közép-európai szomszédolásba Ukrajnát, Szerbiát és Romániát is meghívták. A bemutatón Fekete Péter, a cirkusz igazgatója köszöntötte a közönséget, és elmondta, hogy példamutatók szeretnének lenni, hogy tiszteljük egymást és figyeljünk egymás kultúrájára, mert csak így gazdagodhatunk.
Mennyire lehet sajátos vagy nemzeti egy mutatvány? Van-e cirkusz a magasban? Igen is, meg nem is. Mert ugyan vannak olyan számok, amelyeket egy-egy nemzet artistái vérükben vagy zsigereikben hordoznak és játszi könnyedséggel adnak elő, a cirkusz mindig is a vándorlásról szólt, a társulatokkal együtt a mutatványok is országról országra utaztak, keveredtek és kialakultak a ma is ismert vándormotívumok. (Hazánkban például egy Baroccaldi nevű olasz bohóc alapított először cirkuszt a Városligetben 1863-ban.)
A cirkuszművészet több mint egyszerű szórakoztatás – olvasható a műsorfüzetben. Kissé értetlenül állok ez előtt, mert nem ezzel kell bizonygatni a cirkusz polgárjogát. Hiszen épp az volna a lényege, hogy a túlfilozofált egyéb művészeti ágak között üdítsen, szórakoztasson és gyönyörködtessen. De nincs ebben hiány, hiszen a Fővárosi Nagycirkusz utóbbi produkciói mind bravúrosra sikerültek, ahogyan az új műsoruk is, amely egy példátlanul izgalmas artista-seregszemle.
Van itt minden s mindenki: cseh futballzsonglőr, horvát hulahopp- és szerb kutyaszám, magyar tűzzsonglőr, levegő-perzs szám, ukrán görgőszám, szlovák vízgömbszám – minden, ami szemnek ingere. Csak a zeneszámok között volt egy-két olyan, amely a kilencvenes évek talmi diszkóvilágából maradt a nyakunkon, s bár az elején figyelmeztettek, hogy „Vigyázat! Sokkolhatnak a hang- és fényhatások”, nem a hangerő rázott meg, hanem maga a dal.
Minden cirkuszi szám előtt egy félperces országimázsfilmet vetítettek az előadók szülőhazájáról, utána stilizált-népies ruhába öltözött hölgy sétált körbe a porondon: Szlovákiát a pozsonyi vár formájában viselte a hajában, Magyarországot pedig egy Rubik-kocka koronázta, eközben néptáncot adtak elő – jól sikerültek az átmenetek. A lengyelek tetszettek a legjobban. A Duo Szeibe levegőszáma vagy a Duo Jednorog galambszáma lélegzetelállító volt, Svetlana és Grzegorz akrobatamutatványukban galambokkal együtt ,,szárnyaltak”, miközben közérthető jelképekkel mondtak el testbeszédükkel egyet s mást a világról, az emberről és a harmóniáról.
Az osztrák Adriana Folco lovakat állított haptákba, az ukrajnai Duo Fabulous Ikária nevű száma az este egyik legkellemesebb meglepetése volt. Behoztak egy kis, hasizomedző padhoz hasonló szerkezetet, majd betoppant egy alacsony és egy magasabb férfi. Utóbbi hanyatt feküdt a gépezetbe, partnerét a lábával a levegőbe emelte, és zsonglőrködött vele – a mutatványt Ikarosz mítosza ihlette, s bizony megnéznék még pár görög mitológiából eredeztethető számot, például Sziszüphosz történetét.
Finom és érzéki volt a romániai Duo Romane akrobatamutatványa, amelyben egy szerelmi történetet mutattak be: udvarlást a levegőben, majd földre szálltak és röpke héjanászukat a közönség lelkesen megtapsolta. Miként a párkapcsolatoknak, a házaspár műsorának is a bizalom az egyik fő pillére, hiszen a magasban, biztosítókötél nélkül végezték a páros mutatványaikat.
Azt hihetnénk, vége van annak a kornak, mikor a hatalmas hústorony, az erős ember betoppant a porondra és képtelenebbnél képtelenebb súlyokat vagy tárgyakat emelt a feje fölé, a magyar részben most mégis elkápráztatta a közönséget a vadonatúj erőemelő számával a világhírű Rippel Brothers: egy levegőbe emelt ketrecszerű porondon egymás testét használva támaszul le, föl, jobbra, balra lengtek, emelkedtek – fittyet hánytak a tömegvonzás törvényének. Négy fiatal tanítványuk kísérte őket. Igazi világszámmal fejezték be az artisták seregszemléjét, amelyet érdemes megnézni.