– A kora miatt nem sok mindenre emlékezhet a Viszkis-kultuszból…
– A kilencvenes évek gyereke vagyok, nagyon megmaradt bennem az az időszak, talán azt lehet mondani, hogy a kilencvenes évek stílusa a sajátom. Zenében, építészetben, lakáskultúrában nagyon közel áll hozzám, azokat a dolgokat kerestem magamnak általában, ami ehhez az időszakhoz köt. Ismertem egyébként a Viszkis sztoriját, gyerekként követtem valamennyire a hírekből.
– Mi a véleménye arról, ha egy bűnözőt hőssé tesz a társadalom? Mi az oka ön szerint, hogy a Viszkis azzá vált?
– A film végén látható archív felvételek egyikén egy pólón az olvasható, hogy Hajrá Ambrus Attila: Viszkis – Rendőrség: 29:1. Nem egy bankrablót favorizáltak az emberek, hanem egy fickót, aki a rendőrség és az állam ellen volt. Szerintem a rendszerváltás utáni évtizedben ez jellegzetes korszellem volt, hiszen a rendőrség valahol a szocializmus szimbóluma volt. Ambrus Attila mesélte nekem, hogy annak idején a nyomozók bekértek felvételeket az egyik banktól, amelyet kifosztott, de a kamerák nem voltak bekapcsolva. A magyarázat pedig az volt, hogy az ott dolgozók féltek a lehallgatástól. A Viszkis arról szólt, hogy valaki kiállt a rendszer ellen, és ki merte azt játszani. Ma már azért lehet némi ellenvetés a filmmel szemben – egyébként szerintem nem lenne –, mert még él a főszereplő, közben szabadult, és az ő személye heves vitákat válthat ki.
– Elégedett a filmmel?
– Arra vagyok kíváncsi, hogy a tanáraim és a filmes szakemberek hogyan reagálnak majd. Ez olyan, mint egy ajándék, amire várjuk a visszajelzést, hogy tényleg tudtunk-e adni.
– Könnyen elengednek az egyetemről filmes felkérés esetén, ennyire fiatalon?
– Ez osztályfőnökfüggő. Negyed-, ötödévben már simán, de engem másodikban talált meg a felkészülési időszak. Azonban a tanárom, Zsótér Sándor azt mondta, hogy ez túl nagy lehetőség ahhoz, hogy kihagyjam. Ő egy kisebb szerepet kapott, a barátnőmet játszó Kata (Móga Piroska) édesapját alakítja, aki nagyon rossz szemmel nézi ezt a kapcsolatot.
– Mi volt a legmegterhelőbb önnek a filmben?
– A felkészülési időszak volt nagyon kemény, ráadásul reggel kilenctől késő estig tartanak az óráink, így én reggel hétre jártam kondiba, utána fél 12 után hokiedzésre, közben tanultam a KRESZ-t. A forgatás része egyáltalán nem volt fárasztó, ott már csak a szerepemmel kellett foglalkozni. Egy nagy nyaralás volt az egész.
– Ambrus Attilával sokszor találkoztak a film előkészületei alatt. Milyen benyomást tett önre?
– Ha találkozik vele az ember, nem látni, hogy több mint tíz évet ült, annyira friss az elméje. Elkezdett élni egy új életet, alkot, felesége van, nem adta fel. Itt van a nagy különbség, hogy míg a társa visszaesett, Ambrus túllépett önmagán, és megtalálta a célját.
– Nem derül ki a filmből, hogy meg akart-e állni az első rablások után.
– Ha az elsőnél egy nagyobbat rabol, akkor abbahagyta volna – ezt állítja. Sok olyan jelenetet forgattunk, amely nem került bele végül, éppen azért, hogy ne érezzünk túlzott rokonszenvet Ambrus Attila iránt.
– Mennyiben alakított önön az első filmfőszerep?
– Nyilván sokat formált rajtam a film, komolyabban kell a nyilvánosság előtt viselkednem, túlzott infantilizmust nem engedhetek meg magamnak. Régen csak vicces voltam, ha kicsit túlpörögtem magam a társaságban, ma meg már azt gondolhatják, hogy elszálltam magamtól. Megyek tovább az életemben, az Egynyári kaland harmadik évadát forgattam nemrég, most a Veszprémi Színházban játszom. Negyedéves vagyok, most már dolgozom, és kötelességtudóbb vagyok minden téren.