– Hogyan tekint vissza a Petőfi a hídon című műsor történetére?
– Eredetileg, amikor 1964-ben elindítottam a pódiumsorozatomat a Bartalis János-estemmel, az erdélyi kortárs, XX. századi költészetet akartam népszerűsíteni. Aztán jött az igény, hogy a klasszikusokra is szükség volna, és így tettem Petőfit is kortárssá. Amikor ’72-ben bemutattam ezt a műsort, azt éreztem, beigazolódik, hogy a legnagyobb költők azért halhatatlanok, mert amit mondanak, az mindig érvényes. Ahogyan évtizedeken keresztül játszottam ezt a produkciót, egyre mélyült, rakódott rá, a különböző közönségekkel való találkozás új, ismeretlen hangsúlyokat hozott ki a szövegekből. Eredetileg kétrészes előadás volt szünettel, viszont amikor átköltöztünk Magyarországra, úgy éreztem, meg kell rövidítenem, az itteni közönség nem annyira türelmes. A mostani, békéscsabai előadást viszont ötvenpercesre terveztem, hogy kimondottan a forradalomhoz kapcsolódó szövegek maradjanak.
– Valamikor a hetvenes éveiben három életműösszegző kötetet tervezett az alapvető tevékenységeiről. Hol tart most ez a munka?
– Két hármas könyvben képzeltem el a tevékenységeim kvintesszenciáját. Az erdélyi művészetről, amelynek krónikása vagyok, már elkészítettem egy ilyet. 1990-ben jelent meg az Erdélyi magyar művészet a XX. században, öt évvel később az erdélyi naiv és népművészekről egy másik kiadvány Teremtő önvédelem címmel, újabb öt év múlva pedig ötven erdélyi művész írásaiból állítottam össze egy memoárkötetet. A személyes pályáimról is hasonló könyveket terveztem: az első a pódiumnapló lett (életemnek az egyetlen területe ez, amelyről naplót vezettem) 75 éves koromban. Ez az Örvendjetek, némaság lovagjai címet viseli, mert a szó pódiumának – sajnos úgy látom – a jövőben már nem lesz közönsége, tere. Nyolcvanéves koromban jelent meg a válogatott verskötetem, a Hátra ne nézz! Nyolcvanöt éves koromra terveztem a művészettörténeti emlékiratomat, dolgoztam is rajta sokat, de közben folyton jött egy-egy egyéb felkérés, és ezek miatt ebben az évben egy „pótlékkal” kell beérnem. Tavaly a Pallas–Akadémia Könyvkiadótól érkezett egy ajánlat, hogy az erdélyi művészetről írott szövegeimből készítsek egy válogatást. Így talán 90 leszek, amire az igazi elkészül. Most azt mondhatom, hogy van is személyes hármas könyvem, meg nincs is.
– Milyen más aktuális munkái vannak folyamatban vagy várhatók a közeljövőben?
– Két éve írom a Bardócz Lajos-monográfiámat. Egy másik állandó munka: május 19-én ünneplik Szatmáron Dsida Jenő kettős évfordulóját a püspöki palotában, ahová az ő verseiből készített műsorommal hívtak meg, arra készülök. De egyébként is minden héten legalább húsz verset átismételek. Sajnos saját verset ritkán írok. Rettenetesen fáj egy ellentmondás: megnyertük azt a szabadságot, amelynek a hiánya miatt annyit szenvedtünk, de ezzel a költők nem tudnak mit kezdeni. És én sem szeretnék a saját nyavalyáimról verset írni. Március 24-én a Munkácsy-emlékházban a Szalai József-monográfiámat mutatjuk be. Április 3-án a békéscsabai általános iskolások városi szavalóversenyét nyitom meg. 6-án Budapesten, a Várnegyed Galériában Németh Géza műveiből rendeznek egy kiállítást, ahol szintén én mondok megnyitóbeszédet. Április 10-én a békéscsabai 24 órás Versfolyamban a Körös Irodalmi Társaság díszvendége leszek. Utána Szentendrére készülök, mert ősszel lesz Szakács Imre vallásos festő kiállítása, amelyre szintén készülnöm kell. De még azelőtt, a könyvhéten bemutatjuk a frissen megjelent könyvemet az erdélyi művészetről.