A verseket eredeti és magyar nyelven (maguknak a műfordítást végző költőknek az előadásában) is meghallgathattuk. A beszélgetést és egyben felolvasást Bollobás Enikő, Tomaso Kemény és Szőcs Géza, a Janus Pannonius Költészeti Nagydíj kuratóriumának tagjai moderálták. A két díjazott, Giuseppe Conte és Charles Bernstein szinte egymással ellentétes, ugyanakkor egymásnak nem ellentmondó költői világát ismerhettük meg.
Conte esztétikája az ősi, mágikus kultúrák tiszteletéből merít erőt, s központi szerepet tölt be költészetében a természettel és az anyaggal való kapcsolat. Kimeríthetetlen témája a nap és a tenger, ahogy ő fogalmazott, „soha nem fogja tudni abbahagyni a tengerről való írást”. Mikor a felolvasást követően filozófiájáról, test-lélek felfogásáról érdeklődtem, elmondta, hogy nem szereti, ha e két fogalmat különválasztják: „the soul is the body and the body is the soul” [a lélek a test és a test a lélek]. Mivel költészete fokozottan mitikus, érdeklődtem arról is, mit gondol a huszonegyedik századi ember mitológiájáról. Véleménye szerint nem új mítoszokat kell alkotnunk, hanem a régieket újraértelmezve, azokat újjáalkotnunk, csak így születhet meg a mai ember mítosza.
Egyébként Conte egész költészete „égető éhség a végtelenre”. Megértjük általa az élet és a természet hangját, amely még nem befejezett múlt, de jövő idő s a mindenkori jelen. Bernsteinre – aki a language-költők egyik vezéralakjaként lett ismert – leginkább a nyelv és a nyelvi logika játékosságának kihasználása és a különböző regiszterek egy versen belüli keverése jellemző, mint például az irodalmi nyelv, a zsargon vagy az üzleti nyelv. A költő, aki maga adta elő műveit, színészi profizmussal, élénk hangsúlyozással és önreflexív humorral tette ezt. Költészetét Bollobás Enikő igen találóan „figyelemköltészetnek” is nevezi. Charles Bernstein „számára a nyelv nem egyszerűen a költészet médiuma, hanem maga a tartalom, a költői megjelenítés tárgya…”.
Bernstein nyelvelmélettel és nyelvfilozófiával is foglalkozott, többek között Wittgeinstein nyomán. Kérdésemre elmondta, abban egyetért a filozófussal, hogy a nyelv maga a gondolkodás hordozója, véleménye szerint azonban a meglévőnél újabb nyelvi játékok kitalálása is a költő feladata.
Míg a nagydíjakat Pécsen, a műfordítói tevékenységért járó kitüntetéseket itt adták át, Makkai Ádámnak, valamint Wilhelm Drostének. Makkai Ádám Kossuth-díjas költő, műfordító, nyugalmazott egyetemi tanár olyan jelentős versek fordítását olvasta fel életművéből, mint Berzsenyi Dániel: Napóleonhoz, Ady Endre: Góg és Magóg fia vagyok én, Áprily Lajos: Március, Nemes Nagy Ágnes: Fák, valamint Weöres Sándor Rongyszőnyegéből néhány verset.
Az angol fordítás után Wilhelm Drostének, a másik műfordítói díj birtokosának tolmácsolásában, németül is meghallgathattuk Ady Endre Góg és Magóg fia vagyok én című művét. A nagyszabású irodalmi estet Banda Ádám hegedűművész játéka színesítette. Az est háromnyelvűségére utalva Bartóktól, Gershwintől és Paganinitől válogatott a művész.
A díjazottak tiszteletére két magyar nyelvű fordításkötet is megjelent. A könyvek a világhírű költők életművéből válogatott legkiválóbb verseket tartalmazzák G. István László, Gerevich András, Kerber Balázs, Szénási Ferenc, Szkárosi Endre és Szőcs Géza fordításában.
A Magyar Idők a díj jövőjére és a fordítások fontosságára vonatkozó kérdésére Szőcs Géza elmondta, hogy míg Magyarországon ugyan még mindig vannak szkeptikusok, számos amerikai és olasz fórum, közöttük a The New York Times is, költészeti Nobel-díjként emlegeti ezt a kitüntetést. A díjnak köszönhetően nemcsak a magyar irodalom világirodalmi rangja emelkedik, hanem a magyar olvasóközönség is olyan jelentős, külföldi szerzőkkel ismerkedhet meg, akik műveinek magyarra történő lefordítása mindenképpen hiánypótló tevékenység.