Mindenesetre vagyunk egy páran, akik kíváncsian várjuk, hogy a nihilizmust esztétikai kategóriává emelő – egyébként csakugyan vannak „nihilfilmek”, a legismertebb talán A nagy Lebowski, és a magyar művészfilmek többsége is annak tekinthető, a rendszerváltás utáni Jancsóktól a nagyszerű Roncsfilmig – 101 Reykjavík hogyan is hat olvasva. A beszélgetés során a Toldi moziban az mindenesetre kiderült, hogy anno sokat változtattak a könyvön, nem adaptáció történt, hanem szinte párhuzamos alkotás. Amit az író, mint maga mondta, csöppet sem bán. Karafiáth Orsolya – akinek, fölkészültségéből ítélve, volt már szerencséje olvasni a könyvet – remek stílusérzékkel gleccsernek öltözött a beszélgetésre, Helgason ezt egy piros zakóval hálálta meg, elmondása szerint tudatosan megtörni szándékozva az északi írók jellemző fekete outfitjét.
– A film a könyv puhább, egyszerűsített verziója, hiányzott belőle például a könyv egyik legviccesebb jelenete, amikor a főhős egy ecstasytablettát csempész terjedelmes testű sógora zsebébe, aki a szer hatására váratlanul elindul hegyet mászni – csinált kedvet az olvasáshoz az író.
Karafiáth a főhős eredetére is rákérdezett, aki a filmben csak egy tutyimutyi, börleszkesen csetlő-botló figura, de a könyvben átsejlik lényén valami kegyetlenség, szívtelenség is, egy ízben például ellopja nővére fogamzásgátló tablettáját.
– Furcsa mód a gyönyörű izlandi tájban lovagoltam a gyönyörű izlandi estében, mikor meghallottam magamban a hőst beszélni, kimondottan városias nyelven. Aztán elment mellettem egy autó, amiben valami meccset közvetített a rádió, és a bemondó szájából elhangzott Hlynur neve. Abban a pillanatban tudtam, hogy így fogják hívni a hőst. Hat évig írtam a történetet a fejemben. Hamlethez hasonlítottam magamban a hősömet, hiszen ő is az anyjával él, miközben elmegy mellette az élet. Szerettem volna, ha nem jóképű színész játssza a filmet, Philip Seymour Hoffmanra gondoltam, de a rendező ragaszkodott valami Banderas-szerű figurához, merthogy senki nem hajlandó moziba menni csúnya színészekért.
Szóba került a főhős azon szokása is, hogy magában osztályozza a nőket: melyik mennyi pénzt ér. Az író bevallása szerint humorral próbálta feltüntetni a könyvben ezt a nem túl genderista hozzáállást. Elmondta, olykor bajba is került a tréfa miatt, egy könyvében szereplő izlandi celeb például sértődötten szemére vetette, hogy olyan olcsóra írta.
Karafiáth kedvesen provokálva rákérdezett a kapunyitási pánikban szenvedő főhőssel kapcsolatban arra is, vajon Helgason érez-e felelősséget abban, hogy a fiatalok 2000 utánra ilyen szerencsétlen, szörnyű alakokká válnak. Az író szerint a kilencvenes években inkább volt jellemző ez a mentalitás, mint ma, annak idején Izlandon sokkolta is az embereket a könyvben eléjük tartott tükör.
Megtudtuk még, hogy Izlandon nincs is olyan hideg – ez határozottan megnyugtatott mindenkit –, hogy Helgason kritikát is ír, a stand up műfajában is aktív, valamint képregényrajzolóként is dolgozik, és pár napja Csontváry-rajongó.
Mindenesetre jó volt Izlandon időzni. Az a mentalitástörténet, ami egy ilyen beszélgetés során a mondatok között átsejlik, nekünk valahol mélyen, keserédesen ismerős. Csak a mi vulkánjaink valamivel régebb óta alszanak a Kárpát-medencében.