– Ismét botrány volt a közgyűlésen. Tanulva a történtekből, legközelebb megszűrik a hallgatóságot?
– Nincs ilyen szándékunk, mivel a közgyűléseink nyilvánosak. Az a legjobb, amit tehetünk, hogy anarchistákkal nem foglalkozunk. Ez a fiatalember minősíthetetlenül viselkedett, megzavarta a közgyűlést, kedélyesen szelfizgetett. A teljességhez tartozik, hogy másfél évvel ezelőtt meghívtam egy szűkített elnökségi ülésre, de ott is arcpirítóan viselkedett, normális párbeszéd helyett csakis a követeléseit ismételgette. Akkor még a Krétakört képviselte, ma már csak saját magát.
– Érdemi kérdésekre térve: hol tart a Magyar Művészeti Akadémia átalakítása?
– Nem átalakulunk, hanem alakulunk: a semmiből teremtünk valamit. Az a megalakulási folyamat, ami az alaptörvényben ránk vonatkozó passzussal kezdődött, mára befejeződött. A Magyar Tudományos Akadémiával egyenrangú helyzetbe kerültünk, amitől 1948-ban megfosztották a hazai művészeket. Az alaptörvény után a következő lépés a Magyar Művészeti Akadémiáról szóló törvény volt, majd az alapszabályunk megalkotása. Mostanára elérkeztünk a véglegesnek tekinthető stádiumhoz. A rendes és levelező tagjainkon kívül közel 350 nem akadémikus köztestületi tagunk van. Az MMA titkársága egyelőre a Vörösmarty téri irodaházban kapott helyet. Ezt a fizikai keretet időközben kinőttük. A végleges állapot az lesz, hogy a hivatal átköltözik majd a Bajza utcai két épületbe, az MMA székháza azonban továbbra is a szépen felújított Vigadó marad.
– Várhatóan mikorra valósul meg ez a felállás?
– Remélhetőleg három éven belül lezajlik a költözés. Azért szükséges ehhez ennyi idő, mert a Bajza utcában az újságíró-szövetség és az újságíró-iskola volt épületei műemlékek, amelyeknek az átalakítása nem megy egyik napról a másikra. Nagy előny, hogy a két blokk külön kezelhető: a saroképület szolgálhatja az akadémiai közéletet, a másik ház pedig a külső forgalmat is bonyolító hivatalt.
– Mi a terv az elméleti intézet elhelyezésére?
– Ideiglenesen a belváros egyik épületében kapott helyet, a végső otthona pedig a Budakeszi úti Hild-villában lesz. Itt fognak dolgozni a kutatók. Az épület az utóbbi tíz-tizenöt évben igencsak lepusztult, de bízunk benne, hogy jövő ősszel már beköltözhető állapotban lesz. Tervezzük a későbbiekben egy vendégház építését is, ez azonban most még nem aktuális.
– Sokan támadják az elméleti intézet létrehozását. Miről van szó voltaképpen?
– Kortárs intézetről, amely nem az akadémikusok életművével, hanem átfogóan az utóbbi száz év művészeti folyamataival foglalkozik, hogy ezáltal a jelenkori helyzetet is értelmezni tudjuk. Felállításának két üteme van. Először tagozatonként egy-egy referens bő fél éven át azt méri fel, hogy melyek azok a műhelyek, tanszékek és alapítványok, amelyek lefedtek egy-egy korszakot vagy területet, s hol vannak lyukak a feldolgozásban és a művészeti önismeretben. Például meg vannak-e írva a színháztörténet bábszínjátszásra vonatkozó fejezetei, vagy hogy a vidéki magyar városok alkotói a szocializmus alatt miként alakították a hazai textilművészetet. Alapvető gond, hogy nincs művészeti kataszterünk: pontosan kikből tevődnek össze a különböző művészeti területek, ki, hol, mit csinált, s ma mivel foglakozik. Orvosolni kell a történeti folytonosság hiányát, hogy ne csupán a zsenik és celebek történeteit ismerjük. „Függőleges” történetek helyett „vízszintes” történetmesélésre van szükség. Terveink szerint a második ütemben pályázatokat hirdetünk e lyukak betömködésére: egy–három éves ösztöndíjakat szeretnénk, elsősorban fiatal kutatók számára. Az a távlati cél, hogy egy-egy kulcsterülettel valaki akár öt-tíz évig is zavartalanul foglalkozhasson. Így tíz-tizenöt év alatt megírható, ami most nincs megírva.
– Vagyis előbb egy adattár, majd a különböző művészeti ágak „szakmonográfiája” a cél. E kanonizálási hadművelet nyilván nagy ellenállásba ütközik majd. Ki pályázhat kutatásra?
– A pályázati rendszer nyitott lesz. Az értékválasztásban pedig nem a prekoncepció kap szerepet, hanem a kutatásokból levonható konklúzió.
– Vannak kritikus hangok, akik szerint túl bőkezű az akadémia költségvetése.
– Ők nem veszik tekintetbe, hogy köztestületként számos közfeladatot is ellátunk. Évente 160 millió forintot írunk ki a pályázatokra. A Vigadó és a Műcsarnok működtetése is jelentős összeget emészt fel, de sikeres működésük alátámasztja ezt a befektetést. Ötven fölötti az elkészült akadémikus-portréfilmek száma, amelyeket jelenleg vetít a köztelevízió; a régi filmek felújítása is sok pénzbe kerül: legutóbb Szőts István filmjeinek digitalizálásában voltunk partnerek. Minden tevékenységünk a magyar művészet ügyét szolgálja.
– Nagy a vihar a Nemzeti Kulturális Alap átalakítása körül, melynek új kuratóriumaiban a fáma szerint az MMA is markáns szerepet kap…
– A törvénytervezet hamarosan a parlament elé kerül. Az MMA javaslata szerint szükséges, hogy a művészeti ágak külön kuratóriumot kapjanak. A tervezet szerint a kollégiumok egyharmadát a miniszter, egyharmadát a szakmai szövetségek, egyharmadát az MMA delegálja. A tiltakozást aláírók figyelmen kívül hagyják, hogy a művészek képviselete az eddigi ötven százalékról kétharmadosra nő. Az MMA szerepvállalása azért indokolt, mert ez egy köztestület, ahol minden szakág képviselteti magát, és egységében látja a dolgokat. Eddig is voltak személyi átfedések, akadémikusaink részt vettek a testületek munkájában. Lényegében a zsűrirendszer társadalmasítása zajlik.
– Vagyis nincs szó arról, hogy az MMA lenyelné az NKA-t…
– Nincs. Az NKA példaszerű szervezet, s változatlanul működik a jövőben is. Büszke vagyok arra, hogy a létrehozásáról annak idején én írtam a törvénytervezet szövegét. Amikor Antall József arra kért, hogy egy mondatban foglaljam össze az intézmény lényegét, azt mondtam: „Az NKA dolga, hogy azt finanszírozza, ami egyébként nem jönne létre.” Ezért koncentrál az alkotásra, nem pedig a működésre. Az NKA-nak több mint húsz év alatt nem volt olyan rossz periódusa, hogy ez az alapelv sérült volna. Ezután sem fog sérülni.
– Rengeteg személyes, sőt személyeskedő támadás éri nap mint nap. Az egyik hecchetilap a címlapján a magyar kultúra rémének nevezi, a világhálón pedig hol tetovált meztelen felsőtesttel, egy pankrátorversenyen, nemzetiszín törölközővel a nyakában, hol pucér lovasként, vérengző harcosként ábrázolják. Hogyan bírja a gyűrődést?
– Kitűnően. Amúgy az említett képek szakmailag kiváló munkák: illúziókeltően illesztik a fejemet a figurák nyakára. Hihetetlen sok energiát adnak ezek a támadások: afféle gyógyhatású készítmények, vitaminok. Megedződtem 1990–92 között: államtitkárként nemcsak perekben, de fenyegetésekben is részem volt. Ehhez képest ami most van, noha kifejezetten művészetellenes, csak amolyan kellemetlenkedés.
– Komolyan mondja?
– A legkomolyabban. Soha olyan intenzív munkát nem végeztem, mint mostanában. Kitűnő apparátusom van, profi munkatársakkal dolgozom, olyanokkal, akik alaposan ismerik a magyar művészet működésének keresztmetszetét. Természetesen magánéletem is van, több mint húsz új mozaikom készült az utóbbi időben, a 2012-es Aranykor-kiállításom óta. Nyolcvanöt éves koromra össze is jön az új anyag, úgyhogy 2017. szeptember 28-án fél hatkor mindenkit szeretettel várok a vernisszázsra a Vigadó földszinti kiállítótermében. Üzenem a támadóimnak: addig mindenképp élni szeretnék. S ezzel egy időben az is bebizonyosodik, hogy a Magyar Művészeti Akadémia léte és eredményei segítették utolérni a művészeti élet történelmi késedelmeit.
Új akadémiai kiadványok
Az MMA a köztestületté alakulása óta több mint ötven kiadványt gondozott, s továbbiakat támogatott a dokumentációszolgáltatás keretén belül – mondta Kucsera Tamás Gergely főtitkár azon a könyvbemutatón, amelyen három újonnan megjelent munkát mutattak be. Ezúttal nem az élő és elhunyt akadémikusokról szóló kismonográfia-sorozat gyarapodott, önálló kiadványokkal bővült a repertoár, elérve idén a tizenötöt. Az 1865-ös ősbemutató után napra pontosan százötven évvel, augusztus 15-én újra felcsendült a Pesti Vigadóban Liszt Ferenc Szent Erzsébet legendája című műve. A közmédia által készített felvétel most DVD-n vált hozzáférhetővé. Rekonstruálták az Ábrányi Kornél-féle librettót; a Marton Éva és Kocsár Balázs elképzelései alapján megvalósult előadáson a szólisták és a szimfonikus zenekar mellett pedig százfős kórus és gyerekkar is részt vett – emlékeztetett Zsoldos Dávid, a Szent Erzsébet 150 projekt koordinátora. Eősze László zenetudós Intermezzo – Élet- és korrajzféle című memoárkötetét Palojtay Kinga szerkesztő mutatta be. A 92 éves szerző könyvéből, amelyet egy év alatt írt, Kodály Zoltán, Szőnyi Erzsébet és Rajeczky Benjámin portréja is kirajzolódik. A Tóth Klára által szerkesztett, 53 magyar film – Hyppolittól a Sátántangóig című könyv tanulmányokban, kritikákban, riportokban, irodalmi művekben idézi meg az akadémiai tagság által megszavazott legemlékezetesebb magyar filmeket, amelyeket az Uránia Nemzeti Filmszínház és a közmédia is bemutatott.