„Vissza az orosz normalitáshoz” címen közöl kommentárt a Frankfurter Allgemeine Zeitung, amely azzal kezdődik, hogy „Vlagyimir Putyin részesedése Donald Trump győzelmében spekulációk és vizsgálatok tárgya, de végül is számokkal nem kifejezhető”. (Ami érdekes megállapítás, miután a nyugati fősodratú médium eddig a Kreml beavatkozását nem spekulációnak, hanem ténynek tekintette.)
A publicista, Fredrich Schmidt totálisan neokon hangoltságú cikkét azzal folytatja, hogy Trump győzelme Moszkvában rövid időre eltávolította helyéről az amerikai bűnbakot, ami Putyinnak a saját országában végbemenő rossz dolgokról terelte el a figyelmet. Donald Trump elnöksége és így a nyugati értékek és intézmények gyengülése nyomán esély nyílt arra, hogy Washingtonnal megállapodásokat kössenek, írja Schmidt.
Ahogy azonban Putyin és Trump között a megegyezés egyre valószínűtlenebbé válik, Moszkvában ismét előtérbe került az amerikaiak bomlasztó minősége.
Danilovgrad, 2016. november 16.Donald Trump megválasztott republikánus párti amerikai elnök (b) és Vlagyimir Putyin orosz elnök közös óriásplakátja a montenegrói Danilovgradban 2016. november 16-án. (MTI/EPA/Boris Pejovic)
A szerző szerint egy közös terror elleni harccal nem magyarázható a Trump iránti kezdeti orosz lelkesedés. Úgy festették le a New York-i milliárdost, mint megmentőt és megváltót, aki mindent másként és jól csinál majd. Itt belekeveredett az a moszkvai elképzelés is, amely Trumptól sem lehet idegen: az erős emberek egymás között döntik el országok és emberek sorsát. A Sztálin, Roosevelt és Churchill által kötött 1945-ös jaltai egyezmény ennek során minden hasonló megállapodás anyjaként tűnik fel. Mivel ez megfelel a világ „befolyási övezetekre” történő felosztásának, ami Putyin elmúlt évtizedes politikájában központi szerepet játszik úgy, hogy a poszt-szovjet térség az orosz világhatalom stratégiai tárgya és puffer zóna a Nyugat felé. Putyin a NATO-t katonai szövetségként alapvető értékétől akarja megfosztani, és azt akarja elérni, hogy a Krím Oroszországhoz csatolását, valamint a Szíriában harccal elért orosz szerepet a Közel-Keleten elfogadják.
Hogy az ilyen kívánságlista Trump elnökségével mennyiben valósítható meg, az minden pontjában kétséges. Ugyanakkor orosz szempontból több alapja van a kétkedésnek a derűlátásnál: Oroszország a magasabb olajárra tett. Trump viszont nagyobb amerikai olajszállítást akar, és visszaveszi elődje, Obama által bevezetett korlátozásokat. Moszkva Iránnal szövetséges annak ellenére, hogy Szíriában riválisok. Trump ezzel szemben Teheránt vissza akarja szorítani, a vele kötött atommegállapodással együtt, amelynek megtárgyalásában Oroszország is részt vett, és azt „rossz egyezségnek” nevezi.
Ha Trump Putyinnal közös koalíciót akarna létre hozni az iszlám terrorizmus ellen, akkor még tisztázni kellene az Asszad-rezsimmel – Moszkva másik szövetségesével – kapcsolatos kérdést is.
Az atomfegyverek terén is baj van. Az orosz kormány visszautasította Trump korábbi ötletét, hogy az Oroszország elleni szankciókat a nukleáris leszerelés kérdéseivel kössék össze.
A cikk még számos más elemet is felsorol – mint Michael Flynn, Trump nemzetbiztonsági tanácsadójának lemondása –, ami azt mutatja, lépésről lépésre fordul vissza a helyzet a korábbi „orosz normalitáshoz”. Csakhogy ezt – fejezi be álságos, minden washingtoni visszafordulásért is Oroszországot vádló írását a szerző – Putyin el tudja adni a tévénézőknek úgy, hogy Trump új kezdetet akart, de lám, nem hagyták.