India sokkal jobban hasonlít az Európai Unióhoz, mint az Egyesült Államokhoz, tartja a mondás. A 29 szövetségi államból és hét szövetségi területből álló ország soknemzetiségű, soknyelvű, sokkultúrájú ország, több erőközpontja is van, amelyek külön-külön is országok fővárosaihoz hasonlítanak, azzal a különbséggel, hogy az Indiai Köztársaság ernyője borul föléjük.
A jelenlegi elnök, Pranab Mukherdzsi 2012 óta az ország első embere, őt az akkor kormányzó Kongresszus Párt jelölte az elnöki posztra. Ugyan elméletileg újraválasztható, de politikailag meglepő lenne, ha a mostani kormányzó Bharatija Dzsanata Párt (BJP) erre tenne javaslatot. Az elnököt nem a lakosság, hanem egy elektori kollégium szavazza hatalomba, amely az indiai alsó- és felsőház tagjaiból, valamint a szövetségi parlamentek képviselőiből áll. A kormány célja azonban nem az, hogy saját jelöltjét lássa az elnöki székben, hanem egy konszenzusos jelöltet igyekszik megtalálni, aki a rendkívül sokrétű, nagyon szenvedélyes indiai politikai élet egyik szereplője számára sem vállalhatatlan. Ilyen például E. Sreedharan, aki az indiai metróépítések atyjaként igen népszerű, távolságot tart a pártoktól, és nemzetközileg is elismerik munkásságát.
Erre pedig szüksége is van Indiának. Az ország egyszerűen túl nagy és erős ahhoz, hogy politikai tömbökhöz lehessen csatolni, bár a külföldi elemzők ezt rendszeresen megteszik. Nemrég Narendra Modi miniszterelnök Izraelben olyan lelkes fogadtatásban részesült, amelyet nagy örömmel viszonzott, hogy a szakírók arról cikkeztek, India az izraeli–amerikai álláspontot támogatja a Közel-Keleten. Bár Modi harcias hinduként valóban nem pártolja a muszlimokat, a konfliktusok összehasonlítása nagyon sántít. India első számú viszálya a muszlim Pakisztánnal folyik, de nem szabad elfelejteni a határvitát Kínával sem, amely a múlt héten lángolt fel újra.
A kínai sajtó szerint India tévúton van, hiszen a kérdéses terület Bhutánban egyértelműen Kína része, ráadásul India jobban tenné, ha saját érdekében csatlakozna az Egy út – egy övezet koncepcióhoz, amely Ázsiát köti össze Európával, azaz az indiai termékek is gyorsabban jutnak el az óvilág piacaira. Csakhogy ebben Kína csúsztat, hiszen tudni kell, hogy India és Kína között évi 71,5 milliárd dolláros a kereskedelmi forgalom, erős kínai dominanciával, az indiai import Kínából mintegy hatszorosa a fordított irányú kereskedelemnek.
A kínai gyártók hegemóniája szinte megfojtja az indiai termelőket. A Vikram Solar nevű napkollektorgyártó cég vezetője rámutatott, a kínaiak 8-10 százalékkal olcsóbban tudják előállítani az övével egyenértékű napelemeket. Jó példa a mobiltelefon is, az indiai piacon a nagy cégek küzdenek, a helyi gyártók pedig viszonylag sikeresek. A Micromax nevű indiai mobilcég világszínvonalú készülékeket gyárt rendkívül olcsón, csak éppen Kínában.