A nap ultraibolya sugárzásától óvó ózonréteg nem épül újra a legtöbb lakott terület felett – jelentették be kutatók a minap. A legnagyobb ózonhiányt az Antarktisz felett mérték évtizedekkel ezelőtt, de a halogénezett szénhidrogének használatát betiltó montreali jegyzőkönyvnek köszönhetően újraépült a védőréteg.
Az Antarktisz felett, de a legújabb kutatások szerint a sarkoktól távolodva egyre csökken a mennyisége a sztratoszféra alsóbb rétegeiben. Azt nem tudni, hogy miért esik az ultraibolya-sugárzástól védő ózon koncentrációja az Egyenlítőhöz közeledve, ahol emberek milliárdjai élnek.
A sztratoszférában a napsugárzás hatására a levegő oxigénjéből fotokémiai reakcióval három oxigénatomos ózonmolekula keletkezik. (A sztratoszféra a földfelszín felett tíz kilométerre kezdődik és ötven kilométeres magasságig tart.)
Az ózon nagyobb hullámhosszú fény hatására újra elbomlik, természetes körülmények között az ózon keletkezése és bomlása egyensúlyban van. A légkörben lévő ózon a legnagyobb koncentrációban a 15 és 25 kilométeres magasságok között található. Ez a réteg az ózonpajzs vagy ózonréteg.
– Az intenzívebb napsütésű helyeken élőknek nem jó hír az ózon csökkenése, hiszen növeli a bőrrák kialakulásának esélyét – mondta a Theguardian.com honlapnak Joanna Haigh, a londoni Imperial College professzora, a nemzetközi kutatócsoport tagja.
Anna Jones atmoszférakutató szerint mielőbb fel kell tárni, hogy miként akadályozható meg a további csökkenés, aminek oka akár a globális felmelegedés is lehet. Az ózon zöme a trópusok felett keletkezik, ezt a három oxigénatomból álló molekulát a nagy légáramlatok terítik szerteszét.
A felmelegedés miatt azonban elképzelhető, hogy a légáramlatok több ózont visznek a pólusokhoz, és kevesebbet hagynak az Egyenlítő közelében. Egy másik gyanúsított a „nagyon rövid életű anyagok” (VSLS) néven ismert ipari vegyi anyagok, amelyek gyorsítják az ózon bomlását. Eddig úgy vélték, hogy ezek a vegyületek a sztratoszféra elérése előtt elbomlanak, de elképzelhető, hogy ezt a kérdést újra kell vizsgálni.
Tavaly júliusban tette közzé Ryan Hossaini, a Lancaster Egyetem (Egyesült Királyság) kutatója, hogy a VSLS-ek csoportjába tartozó diklórmetán – oldószerként a lakk- és műanyagiparban, illetve zsírok, gyanták és gumi oldására használják – mennyisége a korábbi kétszeresére nőtt.
A montreali jegyzőkönyv ugyanis nem tiltja a használatát, tehát használjuk. Hossaini szerint fontos a most ismertetett közlemény, de szerinte a légkörben olyan kicsi a VSLS-anyagok mennyisége, hogy azok nem magyarázhatják az alsó sztratoszféra alacsony ózonszintjét. Bármi is okozza, megoldást kell találni a problémára, mert egyre több a fokozódó ultraibolya-sugárzással magyarázható kóros bőrelváltozás.