2017. július 20., csütörtök, Illés napja
Külföld
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/kulfold/orizetbe-vettek-ollanta-humala-volt-perui-elnokot-1955233/

Őrizetbe vették Ollanta Humala volt perui elnököt

MTI
Politikai földindulást okozott szombaton Peruban a korrupcióval vádolt Ollanta Humala korábbi elnök vizsgálati őrizetbe vétele.

A 2011 és 2016 között hatalmon lévő államfőt azzal vádolják, hogy érintett az Odebrecht építőipari céghez köthető korrupciós botrányban. Humalát helyi idő szerint pénteken helyezték át a perui főváros, Lima egyik börtönébe, ahol egy másik prominens perui politikus raboskodik. Ott tölti ugyanis huszonöt éves börtönbüntetését Alberto Fujimori, aki 1990 és 2000 között állt elnökként az ország élén. Fujimorit többek között az emberi jogok súlyos megsértése és korrupciós ügyek miatt ítélték el.

Börtönként egy egykori rendőrségi kaszárnya szolgál. A két politikus fogva tartása egyazon helyen felzúdulást keltett az andoki köztársaságban. A hatóságok különleges biztonsági intézkedésekkel indokolták döntésüket, hiszen Fujimorihoz hasonlóan Humala is volt elnök, így el kell különíteni a többi fogolytól.

Humala ügyvédje ugyanakkor közölte: védence nem fog kapcsolatban állni Fujimorival.

Egy perui bíróság szökés veszélye miatt 18 hónapos vizsgálati fogságot rendelt el csütörtökön Humala és felesége, Nadine Heredia ellen. A volt elnök ellen 2016 óta nyomoznak pénzmosás gyanúja miatt. Az ügynek a több dél-amerikai államot érintő brazil Odebrecht körüli korrupciós botrányhoz van köze. Az építőipari óriáscég decemberben ismerte el, hogy éveken át politikusokat vesztegetett meg, hogy állami megrendelésekhez jusson a kontinensen.

Peru különösen érintett az ügyben, mivel úgy tudni, hogy az Odebrecht – a február óta szökésben lévő – Alejandro Toledo volt államfőnek 20 millió dollár kenőpénzt fizetett egy útépítési projekt elnyerése fejében. Peru bízik abban, hogy az Egyesült Államok kiadja a 2001 és 2006 között hatalmon lévő államfőt.

Értesülések szerint az Odebrecht illegálisan finanszírozta Humala választási kampányát. A baloldali nacionalista Humala a hadsereg fiatal tisztjeként 2000-ben próbálkozott sikertelenül a jobboldali autokrataként kormányzó Fujimori hatalmának megdöntésével, de még ugyanabban az évben kegyelmet kapott. Először 2006-ban indult az elnökválasztáson, de csak öt évvel később sikerült demokratikus választáson elnyernie a tisztséget.

Kiemelt

A kapitány kijelölte a férfi kajaknégyeseket a vb-re

500 méteren az Európa-bajnokságon aranyérmes egység, míg 1000 méteren a Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Ceiner Benjámin, Pauman Dániel alkotta csapathajó indul.

Poszt-trauma

TGM porig alázta a Momentumot

A ballib megmondóember lerajzolta őket, majd összetépte.

Dobtak egy hátast

És hol vannak még Hosszú Katinkáék?!

A térkép, ami minden szónál többet mond a migránsmentőkről

Georg Spöttle tette közzé.

Csisztu Zsuzsa keményen odacsapott a ballib károgóknak

Nála is betelt a pohár.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!