2017. június 26., hétfő, János, Pál napja
Külföld
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/kulfold/nemetek-szerint-az-iszlam-allam-digitalis-kalifatust-epit-1760941/

A németek szerint az Iszlám Állam „digitális kalifátust” épít

MTI
Az Iszlám Állam terrorszervezettel az interneten is fel kell venni a harcot, mert a dzsihadisták „digitális kalifátus” felépítésén dolgoznak – hangsúlyozta a német szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) elnöke hétfőn Berlinben a hivatal 14. éves konferenciáját megnyitó beszédében.

Hans-Georg Maassen A nyugati demokráciák válaszai az iszlamista terrorizmus fenyegetésére című tanácskozáson kiemelte, hogy a dzsihadista szervezet online megjelenését formáló „IÁ 2.0” mindig és mindenhol jelenlévő „digitális, virtuális kalifátust” épít.

Az interneten folytatott agitáció és a számos különböző „merénylet-forgatókönyv és elkövetői típus együttélése” révén az IÁ tartós veszélyt jelent a nyugati demokráciákra nézve – húzta alá a belső elhárításért felelős nemzetbiztonsági szolgálat vezetője.

Európa továbbra is az IÁ célkeresztjében van, és a dzsihadisták kiemelt célpontként tartják számon Németországot. Változatlanul komoly fenyegetést jelent az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet is, amely megpróbálhatja nagyszabású merényletekkel ellensúlyozni tekintélye gyengülését – mondta Hans-Georg Maassen.

A német hatóságoknál nyilvántartott potenciális iszlamista terroristák száma elérte a 670-et, a szélsőséges iszlamizmus leginkább elterjedt irányzatát, a szalafizmust pedig már 10 ezren követik az országban – mondta.

Tavaly öt iszlamista terrorcselekmény történt Németországban, és a hatóságok megakadályoztak legalább hét merényletet – tette hozzá.

A BfV-hez naponta érkeznek esetleges támadásokról szóló információk, és éberségre van szükség a jelentős számban érkezett muzulmán vallású, fiatal férfi, „menedéket kereső és migráns” miatt is, mert nagy részük személyazonossága tisztázatlan és mint fogalmazott – „nem tudunk róluk semmit”.

Az iszlamista terrorizmus elleni harchoz elengedhetetlen a biztonsági szervek nemzeti és nemzetközi együttműködése, a politika, a tudomány és a társadalom összefogása. A német biztonsági hatóságok szervezeti felépítésének átalakítása sem lehet tabu – mondta a BfV vezetője, támogatásáról biztosítva Thomas de Maiziere kezdeményezését, miszerint központosítani kell a föderális berendezkedés miatt széttagolt szerkezetet, így a tartományi alkotmányvédelmi hivatalokat is szorosabban a szövetségi hivatal irányítása alá kell rendelni.

Az adatvédelmi szabályokon is változtatni kell, a többi között javítani kell a terrorgyanús személyek környezetével kapcsolatos információk gyűjtésének gyakorlatát. Így például, amikor a hatóságok értesülést szereznek arról, hogy az IÁ által ellenőrzött területekről visszatér valaki egy Isztambulból induló repülőn, és a 28A jelzésű ülésen utazik, akkor a német hírszerző szolgálatoknak azt is tudniuk kell, hogy ki ül a 28B jelzésű helyen – fejtette ki Hans-Georg Maassen.

Hirdetés

Kiemelt

Arany János különleges műhelytitkai

Ritka az olyan tudósember, aki a szakterülete bolondja, de ki tud lépni, tanulmányaiban nem bennfenteskedik, de nem is szerénykedik vagy jópofizik, nem tetszeleg a civilek előtt.

Poszt-trauma

Fekete-Győr elárulta a Momentum valódi filozófiáját

Most már mindenki tisztán láthat.

Kanada meggenderedett!

Lehet, hogy Kanadában be kell majd tiltani az angolt (is).

Videó a jövőből

Elszólta magát a rektorhelyettes, ingyen reklám miatt bohóckodik a CEU.

Nobel-díjas összeesküvés-elmélet

Nyilvánosságra hozzuk a titkos akciók működő receptjét!

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!