Nemzetközi szintű kapcsolatainkban a barát és ellenség kritériuma 180 fokot fordult. Az amerikai ügyvivőtől kezdve a német sajtóig rendre-módra agyusztálnak bennünket, míg Kína és Oroszország – „ellenségeink” – egymás után nyújtja baráti kezét minél több együttműködési projektet és az országaink közötti kapcsolatok elmélyítését kínálva.
Fő uniós és egyik fő NATO szövetségesünk, Németország állami sajtója most ismét hazugságokkal terhes áltudósításban számol be arról, milyen a röszkei tábor – egyes nézőpontokból.
„Ez itt egy börtön!” – üvölti a német kormány fizetett szócsövének, az ARD Tagesschau magyar tárgyú műsorának címe. Aki a „tudósítást” feldolgozta: Karin Bensch, az ARD brüsszeli irodájának munkatársa.
Célpontja a magyar-szerb határ magyar oldalán fekvő röszkei tábor. Azt kereste fel az Európai Parlament bennünket olyannyira szerető szociáldemokrata frakciójának német szocialista képviselőnője, Birgit Sippel kollégáival, hogy előre kottázott panaszaiknak a német állami szócső hangszórót biztosítson.
Hogy a röszkei internálótábort Orbanisztán führere irányítja, azt az adás hallgatói a több tízezredik agyba sulykolás után kívülről is tudják, úgyhogy ezt a tudósításban már el se kellett mondani.
Azt viszont igen, hogy ott olyan állapotok uralkodnak, amire a civilizált világban nincs példa. Így az, hogy ha egy menekült gyerek megbetegszik, akkor megbilincselve viszik az orvoshoz.
Már az is szörnyű, hogy nem autópálya vezet egészen a világsajtóban szinte minden alkalommal „internálótábornak” nevezett migránsbefogadó kapujához, hanem makadámút.
Ezen kellett zötykölődnie szegény Birgitnek és szintén adófizetői pénzünkön odahurcolt kollégáinak.
Birgit nagyon panaszkodik már arról is, hogy nem léphetett ám ő be oda csak úgy ukk-mukk-fukk („Fukk you Birgit”, kiabálnának kórusban a 444.hu-tól is eltanult oly aranyos humorral a tüntetők, ha Sippel asszony netán az AfD német szörnyjobb párt tagja lenne). Hanem mindenféle egyeztetésekre kényszerítették. „Be kellett jelentkeznünk. Személyi igazolványunkat meg kellett mutatnunk”.
Iszony! Már ez is nyilván „a történelem legsötétebb korszakának” elő-előszobája lehetett szegíny, arra mediálisan állandóan asszociálni muszáj németjeink számára.
„De azért azután bementünk”. Bátran, dacosan, fittyet hányva mélyen tisztelt komcsi elődjük, La Pasionaria, alias Dolores (denagyonfáj) Ibárruri No pasarán! jóslatára, lélekben áttörve a dupla nacionalista pengefalat.
Amit ott már elsőre tapasztaltak, azonnal gyanakvóvá tette őket. Mintha kitakarítottak volna a tábort egy „picit”, hogy nekik a dolgoknak „csak a szép oldalait” mutogassák.
Fotózni nem fotózhattak. Talán azért sem, véljük, mert Röszkéről korábban jó néhány súlyosan sérült szemkörnyékről és lábkörnyékről felvett fotók járták be a világsajtót azzal a hazug kórismével fűszerezve, hogy a hegek az ottani vadállati magyar őrök veréseinek lenyomatai.
A tudósítás első alcíme: „A hangulat nyomasztó”. Ellentétben nyilván például egy görögországi menekülttáborral, ahol a légkör csupa cipraszian csodás – a nacionálfasiszta Röszkéhez képest.
A tudósításban Sippel asszony meg is magyarázza e szándékos nyomasztóság okát: „hogy félelmet keltsen és elrettentsen”.
Álhírné (Ms. Fake News) „Európát” képviseli Brüsszelben.