2018. január 22., hétfő, Vince, Artúr napja
Külföld
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/kulfold/nem-sikerult-megvalasztani-az-uj-cseh-allamfot-2678206/

Nem sikerült megválasztani az új cseh államfőt

MTI
Nem sikerült megválasztani az új cseh köztársasági elnököt a közvetlen államfőválasztás szombaton véget ért első fordulójában.

A győzelemhez a szavazatok több mint 50 százalékának a megszerzésére lett volna szükség, ami a kilenc jelölt közül senkinek sem sikerült.

A szavazókörzetekben leadott voksok több mint 80 százalékának összeszámlálása után a részeredmények azt jelzik, hogy Milos Zeman jelenlegi államfő és Jirí Drahos a cseh tudományos akadémia volt elnöke jut be a január 26-27-iki második fordulóba. Zeman mintegy 40 százalékot, Drahos pedig mintegy 26 százalékot kapott. A további hét jelölt támogatottsága jóval alacsonyabb.

A második fordulóban a két legjobban szerepelt jelölt vesz részt, és a győzelemhez ekkor már elég az egyszerű többség.

Kiemelt

Részlegesen leállt az amerikai közigazgatás

Annak hátterében, hogy a szenátus elutasította a további finanszírozást a többségi republikánusok, illetve a demokrata pártiak közötti ellentétek állnak.

Poszt-trauma

Külföldi fiatalok segítették ki a „nagy diáktüntetés” szervezőit

Totális kudarcot vallottak a szervezők.

Vona és a 2300

A dolgok, amiknek az égvilágon semmi közük egymáshoz.

A Budapest Pride csapata bedobta a Conchita-bombát

„Az egész országot szivárványba borítjuk”.

Oknyomozó riporternek csapott fel a DK elnöke

Bizonyára ő is a Gőbölyös Soma-díjra hajt.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!