A felületes olvasó számára örömhírről tudósított december utolsó napjaiban migrációs ügyben az olasz belügyminiszter a la Repubblica című olasz lapban. Marco Minniti győzelmi himnuszként adta elő, hogy 2018-ban humanitárius folyosón tízezer migráns érkezik Európába.
A hír árnyoldala, hogy erről nem európai szervezet dönt. Minitti nyilatkozata szerint a Nemzetközi Migrációs Szervezetre (IOM) jogosult arra, hogy meghatározza melyik migráns a jó migráns. Az a szervezet – és ez az eredeti hírből természetesen nem derül ki – amelynek vezetője az a William Lacy Swing, aki nem győz sajnálkozni azon, milyen szomorú is, hogy nem mindenki látja a multikulturalizmus, a sokszínűség szépségét, áldásos jellegét, aki meggyőződéssel vagy érdekből vallja, hogy az emberiség jövője a migráció.
Ezzel az aktussal az EU ismét beismerte, hogy képtelen önállóan megoldani a migrációs válságot, hogy képtelen gátat vetni a bevándorlók özönének, sőt már azt is képtelen a brüsszeli sóhivatalok tömege önállóan megállapítani, ki jöhet be, ki élhet velünk olaszokkal, franciákkal, németekkel, lengyelekkel, magyarokkal… európai hazánkban.
Hogy leplezze tehetetlenségét, most a külső, egyértelműen migrációpárti IOM szervezetre bízza azok kiválogatását, akik utána majd szabadon mozoghatnak a schengeni határok között, például Magyarországon is.
Nem véletlen, ha a hír hallatán felsejlik Grimm meséiből a farkas és a hét kecskegida. Az EU, a szülő nélküli hét kecskegidához hasonlóan, a krétával(?) megkent torkú migrációpárti médiumok nyomására, résre nyitotta ajtaját a lisztbe mártott lábú farkas és 10 000 kegyeltje előtt.