Egyáltalán nem újdonság az Európai Unió számára a migráció és annak kezelése, a közel-keleti országok erőszakhullámainak hatására azonban 2015-ben a napi néhány százról hirtelen több ezerre emelkedett az Európába özönlő bevándorlók száma, ez pedig minden eddiginél nagyobb nyomásnak tette ki a tagállamokat. A problémát megoldani hivatott erőfeszítések és az érdekek összeférhetetlensége egyúttal felszínre hozta az országok megosztottságát, és az úgynevezett európai projekt bizonyos hiányosságai is láthatóvá váltak. A Külügyi és Külgazdasági Intézet (KKI) a több mint száz kutatóintézetet összekapcsoló Euromesco hálózattal együttműködésben arra kereste a választ, hogy milyen tanulságokat lehet levonni az elmúlt évek történéseiből.
A kutatócsoport egy tanulmánykötetben foglalta össze, milyen kihívásokkal kellett szembenéznie az unió tranzit- és célországainak, a különböző országokból érkező kutatóknak a KKI gellérthegyi épületében tartott ismertetéséből pedig az is kiderült, hogy a tranzit- és a célországok közötti összeférhetetlenségek forrása a tapasztalt problémák különbözőségére is visszavezethető. Hettyey András, a KKI külsős kutatója Ausztriával kapcsolatban elmondta, a kutatási eredmények egyértelműen azt mutatják, hogy sok improvizált döntést láthattunk a bécsi vezetéstől az elmúlt években, ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a kezdeti „nyitott kapuk” politikáját felváltotta egy, a nemzeti érdekeket előtérbe helyező retorika. A kutató szerint a változás nem függetleníthető a magyar kormány álláspontjától, amelyet Bécs kezdetben erőteljesen kritizált, a társadalmi nyomás hatására azonban egyre inkább követni kezdett. Ebben szerepet játszott a bevándorlásellenes retorikát folytató Osztrák Szabadságpárt népszerűségének ugrásszerű emelkedése is – tette hozzá Hettyey András.
Ausztriánál jóval nagyobb nyomás nehezedett Svédországra, ami a migránsok egyik legfőbb célországaként a bevándorlási politikájának újragondolására kényszerült – magyarázta Gunilla Herolf svéd kutató. Mint mondta, a svéd társadalomban a második világháború óta nagy hagyománya van a menekültek befogadásának, hiszen az országnak szüksége van a munkaerőre, a menedékkérők számának drasztikus megemelkedésével azonban hirtelen nem tudtak mit kezdeni. A kutató arról is beszélt, hogy a legnagyobb problémát a menekültek integrációja jelenti. A menekültügyi hivatalnak ugyanis gondot okoz a menedékkérők egyenletes szétosztása, ezért jellemzően nagyobb tömegeket tömörítenek kisebb városokba, ami a helyiek nemtetszését váltja ki.
Az integrációt tartotta a legnagyobb problémának a projekt németországi résztvevője, Christian Druck is, aki szerint Berlinnek csalódnia kellett, amikor az uniós közös megoldásban bízott. A válság kezdete óta a legtöbb menedékkérelmet befogadó tagállamnak ugyanis kettős szempontnak kell megfelelnie: egyrészt biztosítania kell a megfelelő ellátást a frissen érkezők számára, másrészt pedig ki kell dolgoznia egy olyan szociális rendszert, ami a német társadalom számára is megfelelő, és a bevándorlókat is képes ellátni.