91 éves korában elhunyt Ingvar Kamprad, a svéd IKEA nagyvállalata alapítója, adták hírül szerte a világon. Annyiban sajnos nem volt teljesen váratlan, hogy két hónappal ezelőtt egy svéd rádió már beszámolt erről – akkor még tévesen -, és ugyan a mondás szerint akinek halálhírét keltik, az sokáig él, mégis lehetett sejteni, hogy a közel 92 esztendős különc mágnás nincs túl jól.
Ritka és megismételhetetlen életút áll a svéd mamutcéget felépítő Kamprad előtt, aki bár évtizedek óta kivonult a nagyvállalat operatív irányításából, régóta szó szerint legendának számított, úgy Svédországban, mind az egész világon és – talán ez a legfontosabb – az IKEA több, mint 150 ezer dolgozója között.
Életútja egybefonódott az IKEA történetével, az övé egyike az utolsó olyan meséknek a világtörténelemben, amikor valaki teljesen a nulláról épített fel egyedül egy ekkora vállalatbirodalmat.
Életéről sokat írtak: egy kis svéd faluban, családi tragédiák árnyékában, viszonylagos szegénységben nőtt fel. Már gyermekként „kereskedett”, gyufát, képeslapokat árult, ez utóbbiakat leginkább a saját nagymamája vette meg tőle.
1943-ban alapította meg vállalatát. Eleinte nagyon sokféle áruval kereskedett, például a kezdetekkor golyóstollal, majd fokozatosan vetette meg lábát a bútorpiacon.
Az IKEA névválasztásában a nyerő receptet vette elő a későbbi milliárdos. Annyi más sikeres cégalapítóhoz hasonlóan, saját magáról nevezte azt el, hozzátéve a település és a közeli gazdaság nevét, ahol felnőtt: Ingvar Kamprad, Elmtaryd, Agunnaryd.
Ahhoz, hogy az IKEA azzá váljon, ami, több minden kellett. Először is, se szeri, se száma azoknak az újításoknak és forradalmi ötleteknek, amelyeket Kamprad, vagy később munkatársai vezettek be elsőként a világon (ilyen a bútorok lapos csomagolása, a vásárlók számára kialakított bemutatótér, vagy az, hogy az áruház területén éttermet nyitottak, nem is beszélve a cég védjegyévé vált húsgombócról), illetve annak a minden sikerkönyv, menedzsertréning és Coach által tanított alapigazságnak a szó szerinti követése, hogy a nehézségekből és kudarcokból előnyt tudott kovácsolni a vállalat.
Ez utóbbira példa, hogy amikor a svéd bútorkereskedők összefogtak ellene, és a beszállítók bojkottjának segítségével száműzték egész Skandináviából, majd a megszűnés szélén állt a cég, akkor egy huszárvágással egyezséget kötött a kommunista Lengyelországgal, és onnan tett szert sokkal olcsóbb nyersanyagra. Másik alkalommal, amikor leégett a világ legnagyobb IKEA áruháza Stockholmban, építettek helyette egy még nagyobbat, ami a jövőben egyébként még tovább bővül.
1958-ban nyílt meg az első IKEA Älmhultban, mely annak a régiónak, Smålandnak az egyik városa, amely Kamprad szülőhazája. Småland az IKEA szimbóluma, a cég minden dolgozója elé egyből példának állítják, miként tudtak a smålandi svéd emberek megélni fáradságos és takarékos munkával az ottani kopár, köves talaj ellenére.
A kampradi filozófia mindennek az alapja
Az IKEA egyik legfontosabb jellemzője, amit az egyszeri vásárló bizonyára nem tud: a filozófia. Ebben megtalálhatók a fent említettek, a kopár vidéken megélő régi svédek szívóssága és a kudarcokból való felállás, de talán pontosabb úgy fogalmazni, hogy az előremenekülés.
A cégnél mindig is próbálták a szigorú, szabványok szerinti munkamenet helyett, ahol csak lehetséges, a kreatív ötletelést előtérbe helyezni. Sokszor írt a sajtó az alapító „sóherségéről”: hogy másodosztályon utazik, cégvezetőként is hostelekben alszik, és egyáltalán kerül mindenféle fényűzést és luxust.
Akik így látták őt, nem értették meg, ami számára a lényeg volt: Ingvar Kamprad egész életében a célszerűségre törekedett, csak arra, ami fontos a számára – de abból mindenre -, és ami azon túl van, arra semennyire sem volt szüksége.
Ezt a filozófiát igyekezett átvinni cégébe is, olyan portékát árulni, ami a lakosság nagy többségének megfelelő minőségű és egyben elérhető áru, a mérleg ezen két serpenyője között egyensúlyoz az egész cégbirodalom azóta is.
Innen lehet megérteni, miért tudja a cég minden dolgozója kívülről ezeket az alapvetéseket, mintha csak külön tanítanák nekik Ingvar Kamprad és a cég történetét.
Az alapítót egyfajta személyi kultusz övezi a cégbirodalmon belül, és az a különös, hogy ez csak az első pillanatban meglepő, mert a dolgozók többsége, megismerve az életutat, valóban megszereti és valóságos nagypapájának tekinti Ingvar Kampradot.
Ami a nehézségeket illeti, Kamprad nem csak a gazdasági környezet állította kihívásokról, hanem saját életének buktatóiról is őszintén beszélt könyveiben, például Az IKEA titkában. Elmondta, milyen magánéleti nehézségekkel küzdött, miért vált el első feleségétől, beszélt korábbi alkoholproblémájáról, túl közvetlen személyiségéről, ami sokszor megütközést keltett a hűvösebb északi emberekben (az ikeás közvetlenséget jól példázza, hogy az első IKEA-ban tegezték le először a magyar vásárlót), de számot vetett arról is, hogy szerinte több időt kellett volna gyermekeivel tölteni, mivel kis túlzással minden percét az IKEA-nak szentelte.
Vádak, nehézségek, botrányok
Több botrány is kipattant a cég tevékenysége körül az elmúlt évtizedekben, a gyermekmunkától kezdve a túlzott fakitermelésig. Kamprad ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy ekkora vállalat esetében nem tudnak minden egyes részfolyamatot ellenőrizni, de ahogy felmerült valami hasonló gyanú, azonnal léptek, megtették a szükséges intézkedéseket.
Az egyik legnagyobb botrány már gyakorlatilag nyugdíjasként érte Ingvar Kampradot 1994-ben, a nácivád. Maga is elismerte, hogy a második világháborút megelőző időkben szimpatizált szélsőjobboldalinak tartott szervezetekkel, azok vezetőivel. Élete legnagyobb hibájának nevezte mindezt és bocsánatot kért.
Ugyanakkor magyarázatot is adott: az akkortájt frissen alakult Csehszlovákiából elmenekült szudétanémet családból származik, imádott nagymamája pedig, akinek a legtöbbet köszönheti, sokszor beszélt neki sorsuk igazságtalanságáról, s ezek a beszélgetések szökkentek szárba szívében.
Kamprad megpróbálta leírni, miként érezhetett ő és nagymamája, és miért lehet szerinte megérteni azt, aki ilyen helyzetben szimpatizált az akkor I. világháborús megalázottságából, poraiból újra felemelkedő Németországgal, amelynek vezetői akkortájt történetesen a nácik voltak. Ez a magyarázat és maga a vád egész másként hatott abban a Svédországban, ahol kétszáz év óta nem volt háború, mint például Magyarországon, ahol ezen idő alatt a történelem vihara sokszor és hatalmas erővel söpört végig szinte minden egyes családban.
De Ingvar Kamprad mégis simán túlélte ezt is különösebb megbélyegzés nélkül, mint ahogy a cégének sem ártott. Később távol tartotta magát a komolyabb politizálástól, cégének felépítésére koncentrált. A róla szóló könyvben azonban megszólalnak fiai, akik arról beszélnek a 90-es évek végén, hogy különösebben nem izgatja őket a politika, de „inkább jobboldaliak”.
Persze Svédország hatalmasat változott azóta, és meg nagyobbat változott ahhoz képest, amikor Kamprad nekikezdett nagy életművének. Amikor szinte egy időben a rendszerváltással, Magyarországon is megjelent az első áruházuk. A sárga-kék zászló is mást szimbolizált a számunkra: egy nyugodt, fejlődő, gazdagodó, kommunizmustól mentes Nyugatot, ahol az emberek kiszámíthatóságban élnek, és kiemelten fontos a környezetvédelem. Svédország mindenki számára példakép volt.
A svéd állam akkor még nem állt ennyire progresszív módon az élére azoknak az áramlatoknak, amelyek azóta már Nyugat-Európa sajátjának tekinthetőek (nemek közötti paritás és egyenlőség kérdése, genderelmélet, fokozódó szekularizmus).
Ami a bevándorlást illeti, az IKEA régóta jótékonykodik, és ennek keretében támogatja a menekülteket szerte a világon, adománnyal, fűthető sátrakkal, de a mostani bevándorlási válság idején már politikai állásfoglalást is tett a kérdésben.
Éppen ezért keltett döbbenetet a két és fél évvel ezelőtti västeråsi késelés, amikor két eritreai elutasított menedékkérő a helyi IKEA áruházban a dekorációként kitett késsel halálra szúrt két embert, anyát és fiát. Mint kiderült, az elutasított menedékkérelmük miatti dühükben direkt választottak jellegzetes svéd embereket áldozataiknak. Végül minden szempontból elszigetelt esetnek könyvelték el a kettős gyilkosságot.
Nem csak tisztelettel, szeretettel
Az IKEA valódi multinacionális nagyvállalat, maga az alapító is vallja, hogy az IKEA igazi, hamisítatlan kapitalista cég, mint ahogy saját magát is ízig-vérig kapitalistának festi le. Szerinte ehhez hozzátartoztak a már emlegetett szerény életvitel, a turkálóból összeszedett öltönyök és öreg Volvók. Sajátosságai közé tartozott, hogy gyakorta látogatta saját cégének áruházait, olykor váratlanul, akár odalépve egy beszélgetésre a mellette álló eladóval.
E sorok írója is látott egy most már nagyjából négyéves fényképet, amint egy skandináv áruház egyik magyar dolgozóját üdvözli, kötött pulóverben, visszahajtott szárú régi farmernadrágban, szakállasan, mosolyogva, akkor még szemmel láthatólag kiváló fizikai kondícióban.
Maga is bevallja, amikor a gyerekei neveléséről, illetve annak elhanyagolásáról értekezik, hogy neki a cége volt a családja. Ez nem egyenlő azzal, hogy egy cégvezetőnek fontosabb a vállalata, mint a családja, mert Ingvar Kampradnak gyakorlatilag tényleg az IKEA volt a családja, úgy tekintett minden egyes dolgozójára.
Fiai az anyagiak miatt pert indítottak ellene. Kamprad ugyanis nagyon aggódott életművéért, és biztosítani akarta azt, hogy a cég termelte vagyont ne lehessen kimenteni, hanem biztosítsa a vállalat folyamatos működését. Ennek érdekében egy nagyon bonyolult alapítványi rendszert hoztak létre, amelynek révén elérte a célját. Mindennek az is a következménye volt, hogy nem lehetett megközelítőleg sem felbecsülni személyes vagyonát, még akkor sem, amikor fiai hivatalosan megnyerték a pert.
Még néhány évvel ezelőtt is odafért a világ leggazdagabbjai közé a Forbes magazin összeállításában.
Nem is nagyon titkolta, hogy az alapítványok létrehozása tulajdonképpen a fiai ellen is szóltak, ne az övék legyen a pénz, hanem maradjon fenn az ő igazi családja, a vállalat.
Mint sok minden másban, ebben is egyedülálló jelenség volt, ahogy abban is, hogy a cég iránt érzett atyai érzelmeit tekintve az érzés kölcsönös volt. Az ilyen méretű cégeknél igen ritka, hogy annyit és ilyen szeretettel beszélnének a cégvezetőről, vagy alapítótól. Nem csak tisztelettel, szeretettel. Nincs IKEA-dolgozó sehol a világon, aki ne tudná, kicsoda Ingvar Kamprad.
Egyike volt azoknak, akik teljességében megvalósították az amerikai álmot – igaz, Svédországban. Szó szerint a nulláról, a semmiből építette fel, ötletek özönével a világ egyik legnagyobb óriásvállalatát, az egyik legjobban csengő márkanevét.
Élete legutolsó időszakában már keveset mutatkozott a nyilvánosság előtt, de ha még ezen idő alatt sem változott meg az a vágya, amiről számtalanszor beszélt, akkor békében halt meg. Életműve és családja még sokáig tovább él.