2018. január 18., csütörtök, Piroska napja
Külföld, Poszt-trauma
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/kulfold/megdobbento-nyilatkozat-egy-iszlam-vallasi-vezetotol-video-2661331/

Megdöbbentő nyilatkozat egy iszlám vallási vezetőtől – videó!

Az iszlám csúcspontja a dzsihád, vagyis a fegyveres harc – ennek fontosságára hívta fel a figyelmet a Memri Tv adásában a kuvaiti imám.

A muszlim vallási vezető szerint „a mocskos nem-muszlimok (kafírok) ellen” tenni kell, ha szükséges, akár fegyverrel. Véleménye szerint a dzsihád mellett a rabszolgatartás is az iszlám fontos eleme.

A kuvaiti imám a videóban emlékeztet arra, hogy Mohamed próféta egy zsidó nőtt vett el feleségül, akit ha nem ejtenek rabul, akkor továbbra is az „elferdített júdaizmus” követőjeként kerül a gyehennára, de szerencsés volt, megmenekült és Mohamed felesége lehetett.

Az iszlámban az is nagyszerű – mondja –, hogy gyerekeket és nőket nem ölnek meg, csupán rabszolgákká teszik őket, majd felszólítják, hogy térjenek át az iszlám imádatára. Az imám szerint sokan vállat vonnak efölött, de nem kellene, hiszen „minden itt van a Koránban”, a muszlimok rabszolgákat tartanak.

A videóban arról is kifejti álláspontját, hogy mit kell tenni akkor, ha a „gyaúrok” ellenállnak, és nem akarnak Allahnak hódolni: meg kell ölni mindenkit, sőt, azokat is, akik ezt a tevékenységet esetleg megakadályoznák.

Kiemelt

Novák Katalin: Elismerés illeti azokat, akik segítenek, hogy hazánk családbarát ország legyen

A családok éve elsősorban a figyelemről, a családbarát gondolkodásról szól – mondta a politikus, és arra kérte az újságírókat, hogy segítsenek közvetíteni ezeket az értékeket.

Poszt-trauma

Oknyomozó riporternek csapott fel a DK elnöke

Bizonyára ő is a Gőbölyös Soma-díjra hajt.

Megkapták a leckét a fideszes parasztok

Az SZDSZ émelyítő bűzét böfögte fel Vajda Mihály.

Elképesztő információ látott napvilágot

Élő adásban vedlett álcivillé a Független Diákszervezet.

Űrhajóval még nem jöttek

A bevándorlás egy álprobléma.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!