2017. október 24., kedd, Salamon napja
Külföld
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/kulfold/megbekelt-egymassal-hamasz-es-fatah-2331658/

Megbékélt egymással a Hamász és a Fatah

A Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista palesztin szervezet megállapodásra jutott a politikai megbékélésről riválisával, a Ciszjordániát kormányzó, mérsékeltnek tekintett Fatah mozgalommal – közölte a Palesztin Tájékoztatási Központ. Iszmail Haníje, a Hamász politikai vezetője bejelentette, hogy a két napon át folytatott kairói megbeszéléseken Egyiptom közvetítésével sikerült megállapodásra jutniuk. A Ynet, a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportáljának értesülése szerint a megbékélés első menetében csak civil, közigazgatási megállapodások születtek, vagyis a felek nem tárgyaltak a legkényesebbnek tekintett kérdésről: a Hamász katonai szárnyáról, annak esetleges lefegyverzéséről. A Ynet szerint ugyanakkor egyezség született az új egységkormányzásról és arról, hogy miként fogják irányítani a Gázai övezetet. Rendezték az Izraelbe és Egyiptomba vezető gázai átkelőhelyek feletti felügyelet kérdését, valamint a Palesztin Hatóság (PH) Gázában dolgozó tisztviselőinek fizetését, amelyet korábban Mahmúd Abbász, a PH elnöke nyomásgyakorlás céljából jelentősen csökkentett.

A megbeszéléseken a radikális iszlamista szervezet képviseletében jelen volt Szalah al-Harúri elnökhelyettes és mellette Jahíje Szinuár, a Hamász idén megválasztott új gázai vezetője, valamint az izraeli börtönökben fogva tartott palesztinok ügyeiért felelős Rohi Musztafa is. A Fatah delegációját a megbékéléssel megbízott Azam al-Ahmad, valamint Madzsad Faradzs, a Palesztin Hatóság hírszerzési vezetője, Abbász elnök bizalmasa vezette. A palesztinok fő áramlatának mozgalma, a Fatah 2007-ben vesztette el a Gázai övezet feletti ellenőrzést a Hamász ellenében, amelyet a Nyugat és Izrael terroristaszervezetnek tekint. A múlt hónapban azonban megállapodás született arról, hogy a Hamász átadja a kormányzati hatalmat a Fatah által uralt Palesztin Hatóságnak.

Hirdetés

Kiemelt

Segítség lehetne az elsétálási jog

A korábbi évekre jellemző, átlagosan fél­millió végrehajtás helyett idén 350 ezer eljárás indulhat el.

Poszt-trauma

Nagy Bandó András gyűlöletbeszéde

A Soros-kommandó szövegét Jóistennel mondatja ki.

Imre, te mit tennél?

Ez nem egy koncert, itt nincs esőnap, október 23. ma van.

Visszanyal a fagyi

A fake news és a baloldal.

Magyargyalázás megbocsátva

Pedig, ha a bordély becsődöl, nem a bútort (meg a reklámokat) kell cserélni!

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!