2017. december 11., hétfő, Árpád napja
Külföld
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/kulfold/levaltjak-robert-mugabet-2479063/

Leváltják Robert Mugabét

A zimbabwei elnök körül elfogyott a levegő, mégsem hajlandó lemondani

Indítványt terjeszt be a Robert Mugabe államfő elmozdítását célzó alkotmányos eljárás megindítására a zimbabwei kormánypárt – jelentette be tegnap Simon Moyo, a Zimbabwe Afrikai Nemzeti Szövetsége – Hazafias Front (ZANU–PF) szóvivője. A kormánypárt egyben hivatalosan is értesítette a múlt heti katonai puccs nyomán házi őrizetbe helyezett Mugabét, hogy megfosztották pártelnöki tisztségétől.

A ZANU–PF központi bizottsága már korábban jelezte: hétfő délig ad időt Mugabének arra, hogy önként lemondjon, különben kezdeményezi leváltását. Paul Mangwana, a ZANU–PF egyik képviselője az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva elmondta: az államfő leváltása céljából parlamenti bizottságot hoznak létre, amelynek esetleges döntése esetén akár már szerdán lehetséges, hogy kiszavazzák a hatalomból Mugabét. Mangwana szerint a legfőbb vád a 93 éves elnök ellen az, hogy „lehetővé tette feleségének, hogy bitorolja a kormányzati hatásköröket”, és az, hogy „túl idős, és segítség nélkül még járni sem tud”.

Helyi lakosok figyelik az államfő vasárnapi beszédét

Fotó: MTI/EPA

Helyi lakosok figyelik az államfő vasárnapi beszédét

Az államfő ugyanakkor azt jelentette be, hogy ma reggelre kabinetülést hívott össze. Ezen – mint Mugabe főtitkára elmondta – minden miniszter részvételére számítanak. Bár az államfő környezetéből származó információk korábban arról szóltak, hogy Mugabe bejelenti lemondását, vasárnap esti beszédében mégsem tett így, hanem közölte, hogy ő fog elnökölni pártja decemberi kongresszusán. A háborús veteránok és ellenzéki aktivisták jelezték: további tüntetéseket fognak tartani annak érdekében, hogy távozásra kényszerítsék Mugabét – jelentette az MTI.

A zimbabwei válság november 6-án kezdődött, amikor Mugabe menesztette alelnökét. Emmerson Mnangagwa elhagyta az országot, menesztésével az államfő felesége, Grace Mugabe tűnt az utódlásra esélyes jelöltnek. November 13-án Constantino Chiwenga vezérkari főnök bejelentette, hogy a hadsereg nem habozik közbelépni a politikai feszültségek lecsillapítása érdekében. Másnap páncélozott járművek jelentek meg a főváros, Harare elővárosai­ban. A katonák éjjel bevonultak a városba, átvették az ellenőrzést az állami műsorszolgáltató felett. A hadsereg múlt szerdán bejelentette, hogy átvette az ország irányítását a kormánytól, Mugabét pedig házi őrizetbe helyezték.

A reménytől a kirekesztettségig

Minden ellenfelét legyőzte, de végül felesége okozta Robert Mugabe vesztét – állapítják meg a zimbabwei elnökről készült elemzések. Az 1924-ben született Mugabe először a fehérek által uralt rhodesiai kormány ellen vívott sikeres lázadást – a béketárgyalások lezárása után az újonnan alakult Zimbabwe első miniszterelnöke lett –, később a rivális lázadócsoport vezetőjével, Joshua Nkomóval veszett össze – az ország elhagyására késztette őt, híveinek ezreit lemészárolva –, végül politikai ellenfeleit is legyőzte, részben választások alkalmával, részben diktatórikus módszerekkel, erőszakkal, bebörtönzésekkel.

Ilyen volt Morgan Tsvangirai is, aki a 2008-as elnökválasztás első fordulóját megnyerte ugyan, ám a hívei elleni erőszakos fellépés után visszalépett a második fordulótól, teret adva Mugabe újabb elnöki mandátumának. Mugabét a kezdetekben több dicséret illette, mint bírálat, hiszen a szociális ügyek felkarolásával kezdte kormányzását, az ő érdemének tudják be például azt, hogy a lakosság 90 százaléka írni-olvasni tudó ember – ez a legmagasabb arány egész Afrikában.


Az első évtized után azonban diktatórikus eszközökhöz nyúlt, a kisebbségi fehér lakossággal kapcsolatos korábbi békülékeny hangneme után kisajátította a fehérek tulajdonában álló, Zimbabwe gazdaságának motorját jelentő földeket. Regnálása alatt a korábban virágzó országban megnőtt a szegénység, a munkanélküliség, elszabadult az infláció, Zimbabwe nemzetközileg kirekesztett állam lett. A néhány héttel ezelőttig támaszt jelentő hadsereg akkor fordult el végleg Mugabétól, amikor az elnök luxuséletvitele miatt „Gucci Grace-ként” becézett feleségét akarta megtenni utódjának. (K. Z.)

 

Kiemelt

Havast védi Vonáék lapja

Baukó Éva és Molnár Anikó után Gesztesi Károly is megszólalt Havas Henrik ügyében, a színész szerint a televíziós rendszeresen zaklatta Liptai Claudiát, amikor közösen vezettek műsort.

Poszt-trauma

Magyar szívvel: Big Mac-index

A Big Mac reklámarca lesz Vona Gábor?

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!