2018. január 21., vasárnap, Ágnes napja
Külföld
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/kulfold/leszamolas-roman-forradalommal-2606380/

Leszámolás a román forradalommal

Katonai diverziónak minősítették az 1989. decemberi eseményeket
Huszonnyolc évvel a romániai rendszerváltó események után immár a bukaresti katonai ügyészség álláspontja is egyértelmű: szándékos katonai diverzió, tudatos rémhírkeltés következtében veszítette életét több mint 1100 ember, illetve sebesült meg további 3300 Nicolae Ceausescu kommunista diktátor menekülési kísérlete után.

A román vádhatóság tavaly novemberben emberiesség elleni bűncselekmények gyanújával kezdte újra a bűnügyi vizsgálatot az ügyben. Az új lökést az adta, hogy a forradalmárokat tömörítő bukaresti December 21. Egyesület több tagja pert nyert Románia ellen, az Emberi Jogok Európai Bírósága azért marasztalta el Romániát, mert az ország nem szolgáltatott igazságot a forradalom sebesültjeinek és a halálos áldozatok hozzátartozóinak.

A bukaresti, a kolozsvári és iasi egyetemek jogi karainak közreműködésével végzett vizsgálat kiderítette, hogy a Ceausescu-házaspár elmenekülését követően 1989 decemberében nem keletkezett hatalmi vákuum. A tanúkihallgatások, katonai és civil levéltári anyagok, korabeli videófelvételek áttanulmányozása nyomán azonosították, kik alkották azt a politikai-katonai parancsnokságot, amely rövid időn belül átvette a hatalmat az országban.

Az ügyészek szerint a tettesek előre kidolgozott terv alapján igyekeztek polgárháború látszatát kelteni az új vezetők hatalomra juttatása és legitimálása érdekében. Bizonyítékok igazolják, miként tartották fenn a lakosság félelemérzetét a televízió és a rádió bevonásával, ellentmondásos katonai parancsok kiadásával. Kiderült az is, hogy Románia már 1987-ben kétfajta katonai lövésutánzót – gyalogsági fegyverlövést torkolati tűzzel imitáló berendezéseket és ejtőernyős deszantot imitáló berendezést – importált, amelyekkel pánikot keltettek az emberek köré­ben.

Fotó: Reuters

Csaknem harminc esztendő elteltével is indulatokat keltenek a Bukarestben történtek

Különböző diverziós eszközökkel folyamatosan nyomást gyakoroltak annak a targovistei katonai egységnek a vezetőire is, akik a diktátor házaspárt fogva tartották, a legfelsőbb katonai körökből érkező parancsok sürgették Ceausescuék kivégzését. A december 25-i kivégzésükig három merényletkísérlet is történt a két fogva tartott személy ellen, állítják az ügyészek.

A vizsgálat során azonosították annak a pánikkeltő hangnak a forrását is, amely az 1989. december 21-ére összehívott, a december 16-a óta zajló temesvári események nyilvános elítélését célzó nagygyűlésen megakasztotta Nicolae Ceausescu beszédét, és más elemekkel együtt hozzájárult a bukaresti tüntetések kirobbanásához.

Az ügyészségi bejelentéstől vélhetően nem teljesen függetlenül idén várhatóan nemcsak a szokványos módon, az áldozatok előtti főhajtással, történelmi előadásokkal emlékezik a romániai közvélemény a „forradalomra”, a diktátorpár menekülésének évfordulójára.

A Facebookon nagy visszhangot kiváltó szervezkedés zajlik, a Dragnea futása elnevezésű akció részeként a történelem „újraírását” tervezik.

– Az államhatalmat kleptokraták kaparintották meg. Többnapos demonstráció után, 2017. december 22-én a tüntetők „békésen” áttörik a csendőrkordont, és behatolnak a parlamentbe…

A tömegtől és a számonkéréstől való félelmében Liviu Dragnea (a jelenleg kormányzó szociáldemokraták elnöke – a szerk.) megpróbálja titokban elhagyni az országot, de a határon elfogják – áll többek között a tervezett akció leírásában.

Kiemelt

A magyar kultúra napjaBalázs Péter kapta az idei Bessenyei-díjat

Az elismerést B. Élthes Eszter, Bessenyei Ferenc özvegye és Hegedűs Zoltán (Fidesz-KDNP) alpolgármester adták át a Kossuth-díjas színész-rendezőnek.

Poszt-trauma

Külföldi fiatalok segítették ki a „nagy diáktüntetés” szervezőit

Totális kudarcot vallottak a szervezők.

Vona és a 2300

A dolgok, amiknek az égvilágon semmi közük egymáshoz.

A Budapest Pride csapata bedobta a Conchita-bombát

„Az egész országot szivárványba borítjuk”.

Oknyomozó riporternek csapott fel a DK elnöke

Bizonyára ő is a Gőbölyös Soma-díjra hajt.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!