2017. december 14., csütörtök, Szilárda napja
Interjú, Külföld
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/kulfold/kulturalis-ellenforradalmarbol-politikai-tenyezo-2476369/

Kulturális ellenforradalmárból politikai tényező

Freddy Lim: Híd akarok lenni a tajvani fiatal nemzedék és a hatalom között
Freddy Limben első ránézésre nincs semmi szokatlan – már amennyiben szem előtt tartjuk, hogy az „ázsiai Black Sabbathként” emlegetett, Chthonic nevű metálzenekar frontembere: haja hosszabb, mint a legtöbb nőnek, testét pedig mindenütt tetoválás borítja. Az ázsiai fiatalok milliói által bálványozott férfi azonban hétköznaponként arcot vált, extravagáns fekete ruháit szürke öltönyre cseréli, copfját hátrafogja, majd pedig bemegy a tajvani parlamentbe, ahol képviselőként – ellenkulturális vonzerejét kihasználva – mindent megtesz, hogy bevonja a fiatal generációt a politikai diskurzusba. Tajpeji irodájában a Magyar Időknek azt is elmondta, politikusként mennyit profitál „sztárságából”, és hogy politikai szerepvállalása hogyan alakítja a zenekar jövőjét.

– Kezdjük a legfontosabbal: üvöltött valaha egy igazi metálosat a tajvani parlamentben?
– Nem, még nem. Bár, ha jobban belegondolok, végül is mérgemben emeltem már fel a hangom. A hivatalba lépésemet követő első hetekben komolyan előfordult, hogy ráförmedtem egyik-másik képviselőre, de aztán gyorsan megtanultam kordában tartani a temperamentumomat.

– Ön körülbelül két évvel ezelőtt félrerakta a zenei karrierjét, megalapította az Új Erő nevű pártot, majd ringbe szállt a tajvani parlament 113 képviselői helyének egyikéért. Mi motiválta?
– A pártom a 2014-es napraforgó diákmozgalomból nőtt ki, amikor is egyetemisták ezrei tüntettek – a parlamentet is elfoglalva – egy kereskedelmi megállapodás ellen, amelyet az akkor kormányzó Kuomintang párt kötött a kontinentális Kínával, az egyez­ség pedig minden korábbinál nagyobb függőségbe taszította Tajvant. A politikai szerepvállalásom azonban nem törte teljesen félbe a bandám jövőjét, szerencsére. Jövőre is jelenik meg például egy új albumunk, de kétségtelenül már nincs időm turnékra: valójában egy nagykoncertet adunk évente – ebben állapodtunk meg.

Fotó: Reuters

Az ázsiai tinik bálványozzák a parlamenti képviselőt

– Akkor felmerül a kérdés, a zenekar többi tagja hogyan tolerálta a politikai motivációit? Mégiscsak félbehagyott valamit, ha nem is teljesen.
– A dalszövegírást például teljesen abbahagytam. Szóval most mindig izgatottan várok a kollégáimra. De a viccet félretéve, értem a kérdés lényegét. A zenekar többi tagja azt mondta, ha nem jutok be a parlamentbe, akkor az a zenekar végét is jelenti. Túlságosan nagy arcvesztés lett volna, nem lett volna értelme. Mindig aktívan részt vettem a közéleti ügyekben. Voltam én a tajvani Amnesty International vezetője is éveken át. Szóval, mindig próbálom megtalálni a módját annak, hogy valami értékeset adjak a közönségemnek. Igen, a zenén keresztül is: több albumunk dolgoz fel olyan történelmi témákat, mint például Tajvan japán megszállása. Ennek egyszerűen a mai világban szükségét érzem. A mai globalizált világban a fiataloknak fel kell építeniük valamiből az identitásukat, ehhez pedig a zene kínálja a legkönnyebb utat. A lényeg, hogy felismertem, hatással vagyok a fiatal nemzedékre, a politikai színre lépésem pedig azt a célt szolgálja, hogy őket is bevonjam, sőt képviseljem ebben az arénában. Talán nagyképűen hangzik, de híd akarok lenni köztük és a hatalom között.

– Hogyan értékelné az elmúlt másfél évet? Nehéz politikusnak lenni Tajvanon?
– Ahogyan már utaltam rá, az első hetek elég nehezek voltak. Szóval az első benyomás az volt, hogy ebben a diskurzusban majdhogynem lehetetlen konstruktívnak lenni, és úgy éreztem, csak az időmet vesztegetem. Csalódott és mérges voltam, de aztán rájöttem, hogy ez egy gépezet, egy rendszer. Ha tehát meg akarsz változtatni valamit, akkor okosnak kell lenned: nemcsak a saját pártodban kell követőkre találnod, hanem a többiben is, a vitahelyzetek és a kakaskodás, az igazad melletti makacs kiállás pedig semmire sem jó. Lépésről lépésre kell haladni – és nagyon okosan.

– Mit gondol Caj Jing-ven eddigi elnökségéről?
– Ügyesen megtalálja az egyensúlyt a saját elvei és a valóság között. Úgy értem, ő nyilvánvalóan szeretne valamilyen távolságot tartani Kínától, és ehhez megtalálja a barátságos, megfelelő hangot. Jó játékos.

– Diplomatikus, értem. Beszélt vele arról, hogy a fiatalok szócsöve próbál lenni? Érdekli a tajvani fiatalokat a politika?
– Sőt, szerintem a tajvani fiatalokat jobban érdekli a politika, mint a legtöbb helyen a világban, legalábbis Ázsiában. A tavalyi választás miatt a világ minden tájáról jöttek haza a fiatalok, hogy leadhassák első voksukat. Ennek pedig a kontinentális Kína felől érkező nyomás az oka. A fiatal generációt itt Tajvanon úgy hívjuk, hogy „természetükből adódóan függetlenek”, hiszen ők már úgy nőttek fel, hogy biztosra vették a demokráciát (a szigetország első elnökválasztását 1996-ban tartották – a szerk.). Számukra természetesek azok a jogok, amelyek nem voltak mindig azok. Tudtommal ezt Magyarországon is jól ismerik a rendszerváltozás előtti időkből. Szóval, Kínával a nyelvünk közös, de az értékeink különbözők.

– Ez a tajvani identitás alapja?
– Nagyjából. Tajvan egy szabad ország, csupa olyan dologgal, amelytől Kína nagyon messze van, és itt most nem csak a melegházasság legalizálására gondolok. Hongkongból például csodájára járnak az emberek, milyen itt a mindennapi élet: nem az életszínvonalra gondolok, hanem a mentalitásra, amit pedig senki és semmi nem vehet el tőlünk, tajvaniaktól.

Kiemelt

Boldogságügyi miniszter

Időről időre megjelennek boldogságindexek, amelyek a különböző országok közt állítanak fel rangsort, hogy hol boldogabbak, hol szomorúbbak az emberek. Mi ez utóbbiak közt szereplünk.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!