A Mihail Szaakasvili nevével fémjelzett keddi tiltakozó megmozduláson közel ötezren voltak. Felhívásához csatlakozott két parlamenti párt is, az Önsegély és a Julija Timosenko-féle Haza párt. A Szaakasvili–Timosenko-tandem azért lehet érdekes, mert jelenleg a „gázhercegnő” számít a regnáló államfő legveszélyesebb kihívójának, s ha ez a tábor kiegészülne a Moszkva-barát Ellenzéki Blokkal, merthogy erről is lehet hallani, akkor az már igen komoly erőt jelentene a mostani hatalommal szemben.
A legkitartóbb tüntetők azt ígérik, amíg nem teljesülnek a követeléseik – a parlamenti képviselők mentelmi jogának megszüntetése, korrupcióellenes bíróság felállítása, valamint a választási rendszer megreformálása –, addig nem mennek haza. Részeredmény, hogy Porosenko benyújtott egy törvényjavaslatot, ami 2020-tól eltörölné a képviselők mentelmi jogát. Jóllehet, amikor 2014 májusában megválasztották, az egyik ígérete éppen ez volt. Ezt ugyanúgy nem teljesítette, mint a legfőbb kampányfogását, miszerint heteken belül véget vet a kelet-ukrajnai vérontásnak.
A tüntetés kapcsán azonban érdekesebb azt firtatni, hogyan lett az egykori nagy barátból a legnagyobb ellenség. A 2014-es belpolitikai fordulat után az új politikai elit megpróbálta külföldi politikusokkal kivívni a lakosság bizalmát. Ebben a hullámban érkezett Ukrajnába a hazájában perbe fogott Mihail Szaakasvili is, akit Porosenko elnök 2015 nyarán nevezett ki Odessza megye kormányzójának. Szaakasvili másfél éven át irányította a fekete-tengerparti régiót, tavaly ősszel mondott le hivataláról, de ő sem tudott csodát tenni.
Saját sikertelenségei miatt eleinte csak a kormánytagokat kritizálta, mondván, ellehetetlenítik a munkáját. Később azonban már személyesen az elnököt vette célba. Egy kis szusszanásnyi szünet után bejelentette: saját politikai mozgalmat alapít, és indulni kíván a választásokon. Ezzel végleg kivívta az államfő haragját, aki az állampolgárságának visszavételével még azelőtt keresztbe tett Szaakasvilinek, mielőtt az túl nagy támogatottságot szerzett volna magának.
Több politológus szerint Porosenko óriási öngólt rúgott. Az is gyengítette őt, ahogyan opponense visszatért, azt sugallva, az államfő nem ura az országában zajló dolgoknak. Az, hogy Kijev a történtek ellenére sem adja ki Tbiliszinek a hazájában körözött grúz exelnököt, azt jelentheti, hogy a Fehér Ház vette szárnyai alá, amivel Washington Porosenkót is sakkban tudja tartani, emlékeztetve őt nemcsak saját hatalomra jutásának körülményeire, de elődje, Viktor Janukovics csúfos bukására is.