Vucsics alakulata mögött messze elmaradva kullog koalíciós partnere, Ivica Dacsics külügyminiszter Szerb Szocialista Pártja (SPS). A két évvel ezelőtti helyzethez képest újdonság, hogy a várható 8 százalékos szavazati aránnyal (harmadik hely) visszakerülhet a parlamentbe a Szerb Radikális Párt (SRS). Nagyot lendített a radikálisok népszerűségén, hogy legprominensebb figurájuk, Vojiszlav Seselj több mint egy évtizedes vizsgálati fogság után diadalmasan tért vissza Hágából. Jóllehet köztudomásúan vezető szerepet játszott az egykori Jugoszlávia nem szerb lakosai elleni háborús uszításban, semmilyen háborús bűnt nem tudtak rábizonyítani.
Az összes többi pártnak már az 5 százalékos parlamenti küszöb átlépéséért is küzdenie kell. Nem egészen világos, hogy Vucsics kormányfő miért ragaszkodott a választások kiírásához két évvel mandátumának lejárta előtt és abszolút többség birtokában a parlamentben. Talán azért, mert az idei év jó alkalom arra, hogy a liberális demokrácia, vagyis a Demokrata Párt (DS) utolsó bástyája, a Vajdaság is leomoljon. A tartományban ugyanis ez a „rendes” választások ideje. Az elmúlt négy évben, de legkivált az utóbbi kettőben 23 helyi önkormányzatot alakítottak át úgy, hogy a DS kiszoruljon a helyi irányításból (szerbiai szinten ez a szám 58).
A mostani választások szentesíthetik ezeknek a manipulációknak az eredményét. Előzetes becslések szerint a Vajdaságot a jövőben egy a Vajdasági Magyarok Szövetségével (VMSZ) és a Vajdasági Szociáldemokrata Ligával (LSV) kibővített SNS–SPS-koalíció fogja irányítani, ami azt jelenti, hogy a kulcskérdések, immár formálisan is, Belgrádban fognak eldőlni. A választási kampány a fentieknek megfelelően lagymatag volt. A polgárokat foglalkoztató kérdések köre is leszűkült: az emberek jobb megélhetést akarnak. Az SNS vezette választási koalíció arra koncentrált, hogy elhitesse velük, minden gazdasági-szociális probléma az előző kormányok bűne, az SNS képes gazdasági növekedést produkálni, külföldi befektetőket hozni és munkahelyeket teremteni. A vele társult kis pártok programjaiban mindenki talál valami vonzót, és az ellenkezőjét is (mint például az állam szerepének növelése és csökkentése). Általában megfigyelhető a nacionalista retorika erősödése, ám gazdasági tekintetben a nagy pártok szinte mindegyike liberális elveket követ.
Újdonság – bár Szerbia újkori történelmében nem példa nélküli – a megnövekedett orosz befolyás. Oroszországhoz köthető civil szervezetek tucatjai végeznek propagandatevékenységet az oroszbarát pártok parlamentbe juttatása érdekében. Ezeknek a küldetése az lesz, hogy az EU-tagságtól eltántorítsák Szerbiát.
Nem lesz nehéz dolguk, mert annak támogatottsága már most is 50 százalék alatt van, míg 60 százalék körül mozog az orosz szövetséget óhajtók aránya. Vucsics, akivel mint kormányfővel továbbra is számolni kell, nem fogja feladni az uniós tagság elérését, de az euroszkeptikus SRS bejutását a parlamentbe az EU zsarolására fogja felhasználni. Seselj, aki már magára vette a politikai „clown” szerepét, sok mindent kimondhat helyette, s a közvéleményre gyakorolt befolyására hivatkozva Vucsics kivédhet az EU által másoktól megkövetelt, de Szerbia számára nemszeretem döntéseket. Az ismét egyre törékenyebb balkáni béke (forrongó Macedónia, iszlám befolyás alá kerülő Bosznia, „lebegő” Koszovó) és a Seselj visszatérésével felkorbácsolt nemzeti indulatok légkörében azonban nehéz lesz fenntartania az Európa-barátságnak még a látszatát is.