Napjainkban mi, felnőtt magyarok is megismerkedhettünk egy ilyen mozdonnyal, de nem mesebelivel, hanem az osztrák kormányzati politika vadonatúj Thomas gőzmozdonyával, Christian Kern kancellárral. Kern tulajdonképpen vasutasból (2010 és 2016 között az Osztrák Szövetségi Vasutak vezérigazgatója) lett Ausztria 13. szövetségi kancellárja.
Ő valójában nem más, mint az Osztrák Köztársaság kormányának mozdonya, vagyis kormányfője. Ehhez képest a kinevezése abszolút formális, a szövetségi államelnök nevezte ki, aki jogilag teljesen szabadon dönthetett a személyéről, természetesen figyelembe véve a parlament alsóházában uralkodó többségi viszonyokat. Meglepő módon azonban a parlamentnek nincs beleszólási joga a kormányfő kinevezésébe, szavazás meg szóba sem jöhetett, sem róla, sem a programjáról.
Modern parlamenti rendszerekben, mint Németországban vagy Magyarországon, a kormányfői funkció betöltéséhez az szükséges, hogy a parlament abszolút többségi igenekkel a kormányfőt és programját elfogadja, vagyis a kormányfő személyét megválassza. Christian Kernt, mint ahogyan elődeit is, tulajdonképpen soha senki nem választotta meg, azonban ez a demokráciadeficit az osztrák uralkodó politikai elitet nem zavarja.
Ez a derék Kern azonban újabb babérokra tör, kinevezése (nem megválasztása!) óta egy expresszvonat sebességével száguld az osztrák sajtó sínpárjain. Ismert, hogy az Orbán Viktort burkoltan fasisztának nevező, de azóta lemondott-megbukott Faymannt követő új kancellár azzal kezdte tevékenységét, hogy olyan magyarországi ügyekbe ütötte bele az orrát, amiket jobb lenne, ha egy nagyobb, tapasztaltabb és valóságos választásokon megmérettetett mozdonyra bízna.
A minap ugyanis beszólt a magyar miniszterelnöknek és azt vizionálta, hogy a magyar államot egy vezérelvű állami berendezkedéssé változtatta. A Kernt fűtő sajtóhiénák ezen a harcos kiálláson annyira felbuzdultak, hogy újabb sínpárt fektettek le, amelyen át Magyarország és Orbán Viktor legázolására ösztökélik az általuk nemzetvédő szereppel is felruházott mozdonyt.
Az osztrákoknál hétvégenként megjelenő Weekend Magazin Oberösterreich című sajtóorgánum 2016. június 10–11-i lapszámának címlapján és a 18., valamint a 19. oldalon fotókkal is illusztrálva terjedelmes publikáció jelent meg, amely hazánkat és Orbán Viktort pocskondiázza. Jellemzően az írás szerzője nincs feltüntetve a cikk végén, de sehol máshol sem az újságban.
A gyengébb idegzetűeknek ennél a bekezdésnél javasolt az olvasást megszakítani és csak kellő mennyiségű nyugtató elfogyasztása után visszaülni az újság mellé. A magazin címoldalát teljes terjedelemben Christian Kern és Orbán Viktor fotója tölti ki, ahogyan egymás felé forduló profillal szigorúan szembenéznek egymással. A háttérben elmosódottan egy futballstadion belseje látható, és a két kormányfő arcán a nemzeti lobogók színeinek futballdrukkerek által használt arcfestése díszeleg.
A címlapfotó alján öles betűkkel pedig a következő épületes, bombasztikusan undorító szöveg olvasható: „Jó a gonosz ellen” (Gut gegen böse). Annak érdekében, hogy véletlenül se értsék félre a derék osztrákok a sajtó által kiosztott szerepeket, következik a magyarázó szöveg, szintén nagybetűkkel: „Ausztria Magyarország ellen”.
Majd az üzenet filozófiai gondolatának ördögien kieszelt kiterjesztése következik, túllépve egy egyszerű Európa-bajnoksági mérkőzés kereteit, megadva az alaphangot arra nézve, hogy mire is számíthatunk mi, magyarok a jelenlegi osztrák vezetéstől, és hogyan is értelmezzék szegény sógorok az előző két mondatot. Tehát a fotó alján a befejező sor így hangzik: „Több, mint egy játék”.
A sportot a politika eszközévé tenni és lerántani a hatalmi iszapbirkózás mocskába pillanatnyi haszonszerzés céljából és ezzel együtt háborús hangulatot kelteni nem kis arcátlanságot és nem kevés gátlástalanságot árul el az osztrák balliberális sajtóról.
Meg vagyok győződve arról, hogy egy ilyen uszító tartalmú politikai írás a kancellár ilyen szövegkörnyezetbe helyezett fotójával a legfelső politikai vezetés tudta nélkül nem jelenhetett meg. Annál is inkább így lehet, mert Kern újságírást és kommunikációt tanult a Bécsi Egyetemen, és hosszú évekig a politikai sajtó emblematikus figurája volt, ilyen természetű bennfentes kapcsolatai soha nem szakadtak meg.
A fiatalabb olvasók már talán nem is tudják, hogy legutoljára ’56-ban uralkodott háborús hangulat egy magyarok által vívott nemzetközi sportmérkőzésen, akkor sem mi voltunk az agresszív fél. Melbourne-ben az olimpián úgy alakult, hogy a vízilabdázóink a szovjetek ellen játszhatták az elődöntőt.
A forradalmat már leverték, a játékosok tudták: most az országért kell harcolniuk, és törleszteni akartak. Sportszerű és briliáns játékkal vezettünk is 4-0-ra, amikor az ellenfél egyik játékosa szabályosan kiütötte az egyik magyar pólóst (Zádor Ervint), akinek patakokban folyt a vér az arcából. A találkozót idő előtt lefújták, győztünk, a szovjet játékosoknak menekülniük kellett a medencéből, mert a feldühödött nézők átugráltak a korlátokon és fenyegetően megindultak feléjük.
Azonban térjünk vissza a magazinhoz! Nem mehetünk el szó nélkül a címlap után a 18. és 19. oldalon folytatódó, szintén fotókkal illusztrált írás egyéb részletei mellett sem. A cikkben sok más pocskondiázás között az áll, hogy Orbán Viktor, a nagy „fociőrült” anyagilag lehúzta a pénzügyileg szegény népét, csak azért, hogy egy stadiont építhessen a szülőfalujában. Azzal sértegetik még Orbánt, hogy ezt csakis a maga kedvéért és a kedvenc focicsapatáért csinálta, és ezzel az egész magyar népet kizsebelte.
Oligarchák adóelkerülésből származó pénzekkel támogatták az „Orbán-emlékmű” létrehozását, azaz a felcsúti Pancho Aréna megépítését. Mivel a futballt a miniszterelnök nemzeti üggyé tette, az ország nem más, mint egy „focihatósági ország”, más szóval élve „focidiktatúra”. A farizeus fércmű azzal teszi fel az i-re a pontot, hogy Magyarországot „30 éves birodalomnak” titulálja.
Ugyanis Orbán a Die Weltnek adott állítólagos nyilatkozata szerint még harminc évig akar uralkodni, és ez idő alatt „kenyérrel és játékokkal” fogja egyensúlyban tartani az országot. A cikk szerzője végig, az egész írás során térdig gázol Magyarország és a magyar miniszterelnök becsületében.
Nem lepődhetünk meg sem az újságíróknak, sem azok szellemi gazdájának, Kernnek a hazugságokon és sértegetéseken alapuló magatartásán. A hetven éve uralkodó politikai pártok saját országuk történelmét illetően is áthazudták az elmúlt hét évtizedet.
A szövetségeseknek az 1943. november 1-jei moszkvai külügyminiszteri konferencián kibocsátott nyilatkozata alapozta meg a valós történelmet letagadni akaró politikai elit számára a náci múlt elhallgatásának politikáját és megvetette az áldozatmítosz alapját.
Ha nem keresik és nem élvezik az oroszok kegyeit 1945 után az osztrák vezetők (még Moszkvába is elmentek egyeztetni), akkor Ausztria ma nem lenne más, mint a nagynémet birodalom csődtömegéből megmaradt kis német államok egyike. Soha nem alakult volna ki az osztrákok hamis identitástudata, Kern és a hozzá hasonlók pimasz arroganciája.
Ausztriában azonban hiába húzza Kern, a pimasz kis gőzmozdony erőlködve a szövetségi elnökválasztáson csúfos vereséget szenvedett kormányzó pártok vonatát, egyre kevesebben szállnak fel erre a szerelvényre, és valószínűleg csak néhány potyautassal érkezik be a végállomásra, a 2018. évi parlamenti választások színhelyére. Sportszerű hasonlattal élve akkor majd maga az osztrák nép fújja le a találkozót, és a mai öntelt politikai vezetés az irháját mentve fog menekülni a küzdőtérről.
A szerző jogász