2018. január 23., kedd, Zelma, Rajmund napja
Külföld
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/kulfold/kelemen-hunor-legyen-2018-az-igazsagossag-eve-2552479/

Kelemen Hunor: legyen 2018 az igazságosság éve!

MTI
Kelemen Hunor szerint 2018 az igazságosság éve kell, hogy legyen az erdélyi magyarság számára. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke Marosvásárhelyen beszélt erről pénteken, a szövetség kisparlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) ülésén.

A politikus elmondta: az RMDSZ az Ezer év Erdélyben, száz év Romániában című programsorozattal készül az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári nagygyűlés centenáriumi évére. Hozzátette: azt szeretnék felmutatni, hogy az erdélyi magyarság Románia értékteremtő közössége, és ekként szeretne megmaradni. „Ehhez a gyulafehérvári ígéretek betartásán keresztül vezet az út” – jelentette ki Kelemen Hunor.

Az RMDSZ elnöke hozzátette: az erdélyi magyarság a múlton nem tud osztozni a román többséggel, de a jövőt talán együtt tudja tervezni vele. „Talán sikerül a bizalmi szintet olyannyira megemelni, hogy képesek legyünk a közös jövő építésére” – tette hozzá Kelemen Hunor. Szerinte az igazságosság évének kinyilvánítására az 1848-as forradalom és szabadságharc 170. évfordulója és az igazságosnak nevezett Mátyás király trónra lépésének az 560. évfordulója teremt alkalmat.

Az Ezer év Erdélyben, száz év Romániában című programsorozat részleteiről Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök beszélt. Elmondta: a programokkal az erdélyi magyar közösséget, a román közvéleményt és a nemzetközi döntéshozókat is meg kívánják szólítani. A magyar közösségnek szánt programok között említette, hogy összeállítják az erdélyi magyarság arcképcsarnokát, összegyűjtik az elmúlt száz év erdélyi magyar képzőművészetének legfontosabb alkotásait.

A magyar kultúra napján drámapályázatot hirdetnek, és összeállítják az elmúlt száz év magyar kronológiáját. Dokumentumfilmekkel és Erdély hat városát érintő előadássorozattal, valamint három konferenciával kívánják áttekinteni az erdélyi magyarság történetét. Porcsalmi Bálint azt is bejelentette, hogy 2018-ban elkészül az erdélyi magyar intézmények katasztere. A román közösséget kétféle román nyelvű „magyarságkampánnyal” kívánja megszólítani a szövetség: egy tájékoztató kampánnyal és egy provokatív, a sztereotípiákat viccesen kiforgató kampánnyal is.

A nemzetközi közösséget egy állandó angol és német nyelvű tartalomszolgáltatással célozza meg az RMDSZ. Ezen keresztül a megoldásra váró kisebbségi kérdésekre, a jogtiprásokra akarja felhívni a figyelmet a szövetség, és ellensúlyozni akarja az utóbbi hónapokban felerősödő, a magyar közösséget lejárató és az RMDSZ-t hiteltelenítő nemzetközi kampányt.

Kisebbségvédelmi kezdeményezés: több mint 231 ezer aláírást gyűjtött az RMDSZ

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) több mint 231 ezer aláírást gyűjtött a Minority SafePack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés támogatására – jelentette be a szövetség elnöke Marosvásárhelyen. Kelemen Hunor emlékeztetett rá: az RMDSZ 250 ezer aláírás összegyűjtését vállalta, és a vállalását teljesíti. Változatlanul feladatának tartja ugyanis, hogy az őshonos kisebbségek ügyét napirenden tartsa és előre vigye az Európai Unióban. „Ha az EU meg akarja őrizni a sokszínűségét, az őshonos kisebbségek védelmében döntést kell hoznia” – jelentette ki Kelemen Hunor. Valószínűsítette azonban, hogy ha áprilisig sikerül összegyűjteni az EU tagállamaiból az egymillió támogató aláírást, a kisebbségvédelmi kérdés csak a 2019-es európai parlamenti választások után felálló Európai Bizottságnak kerül az asztalára.

 

Kiemelt

Cottbusban nem viselik el a bevándorlókat

Újra ellentétbe kerültek egymással a hétvégén a németek és az idegenek az egykori NDK-hoz tartozó Cottbusban – számolt be róla a tegnapi német sajtó.

Poszt-trauma

Ordas hazugság a holland sajtóban a magyar oktatásról

Szerintük funkcionális analfabéták a magyar diákok.

Ungár elszabadult

Pártmegbízás vagy önmegvalósítás a trollkodás?

Zavarta a terrorgyanús afgán migránst a kereszt, levette a német bíróság

Ez így korrekt Európában.

Fodor Gáborék meghökkentő közleménye

Üzenet jött a mikroszkóp alól.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!