2017. február 25., szombat, Géza napja
Külföld
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/kulfold/katonai-orhelyet-tamadott-meg-afganisztanban-az-iszlam-allam-1420831/

Katonai őrhelyet támadott meg Afganisztánban az Iszlám Állam

MTI
Megtámadott Afganisztánban egy katonai őrhelyet az Iszlám Állam terrorszervezet, az órákig tartó összecsapásban 17 katona elesett – közölte pénteken egy tartományi illetékes.

Ahmad Ali Hazrat, a keleti Nangarhar tartományi tanácsának elnöke elmondta, hogy a terroristák előző éjjel rohanták meg az őrhelyet Dih Bala körzetben. Három irányból intéztek támadást ellene. A heves összecsapás órákon át tartott. Elesett 17 katona, és 21 terrorista. Az őrhelyet sikerült megvédeni.

Ugyancsak pénteken a szintén a keleti országrészben fekvő Kunár tartományban is megtámadtak több őrhelyet az Iszlám Állam fegyveresei, és megöltek öt rendőrt. A tartomány kormányzója szerint a vakmerő támadások közel két óráig tartottak, és láthatólag össze voltak hangolva. A dzsihadisták nehéz géppuskákat és robbanó szerkezeteket is bevetettek, de a rendőrök elűzték őket.

Kunár a pakisztáni határ mellett van, ahol fokozott a kormányellenes erők jelenléte.

Kiemelt

Rosalia időnként pislog

Az ereklyetisztelet nem kizárólag keresztény sajátság, a buddhizmusban, hinduizmusban, iszlámban egyaránt előfordul – ám megerősödése legtöbbször külső hatás következménye.

Poszt-trauma

Deutsch Tamás helyre tette a Momentumos srácokat

Hatalmas fityisz a ballib csipet csapatnak.

A Momentum esete a Népfronttal

Tagtoborzó szavazás.

Elképesztő mélységekbe süllyedt a Momentum

Az alelnök a hazugságnál is messzebb ment.

Simicska, Kálmán Olga, meg az Index

Megmosolyogtató interjú a Simicska érdekeltségébe tartozó portálon.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!