Eredetileg 2009 júniusában akarták útnak indítani a Junót, de az amerikai űrhivatal finanszírozása körüli bonyodalmak miatt 2011 augusztusára halasztották a startot. A texasi Cape Canaveral űrközpontból indított NASA-büszkeség fedélzetén nyolc különleges műszer található, amelyek segítségével alaposabban megismerhetjük a gázbolygó mágneses és gravitációs mezejét, atmoszférájának összetételét, sőt az is kiderülhet, hogy van-e szilárd magja a Jupiternek.
A kutatók arra számítanak, hogy amikor a Juno az eredetileg tervezett tizenhat helyett húsz hónaposra nyújtott missziója alatt befejezi a remélt 37 bolygókerülését, olyan mennyiségű adat áll majd rendelkezésre, ami alapján pontos válaszok adhatók az előbbi kérdésekre. Az utazás végén az űrszonda egyre alacsonyabb pályára ereszkedik, majd várhatóan 2018 februárjában elég a gázbolygó légkörében. A NASA vezetői azonban azt remélik, hogy a küldetés ezzel nem ér véget, hiszen a mérésekből nemcsak válaszok, hanem újabb kérdések is születnek.
Útközben egy rekordot már felállított a Juno: ez az első olyan eszköz, amelynek elektromosenergia-igényét napelemekkel biztosítják – a Naprendszer külső vidékén. Korábban az ilyen távolságra merészkedő űrszondák nukleáris energiaforrásokból kapták az elektromos energiát. A három hatalmas, összesen 59 négyzetméter hasznos felületű napelemtábla a szonda indulásakor, a Föld közelében 14 kilowatt teljesítményt adott le, a Jupiternél viszont a kinyerhető elektromos teljesítmény nagyjából 500 watt lesz (vagyis a Föld környezetében leadott teljesítmény csupán 3,5 százaléka).
A Jupiter térségében uralkodó erős részecskesugárzás tovább rongálja a napelemeket – olvasható az Űrvilág.hu szakportálon –, így a teljesítmény a működési idő végére várhatóan 420 wattra csökken (annak ellenére, hogy a cellákat a szokásosnál kétszer vastagabb üvegréteggel védik). Az elektromos teljesítmény fele az űrszonda műszereinek üzemi hőmérsékleten tartására megy el.
Július 4-én egy 35 perces komoly pályakorrekció történik. Ennyi időre gyújtják be az űrszonda rakétáját, hogy a bolygó körüli pályára álláshoz szükséges 542 méter/másodperces sebességre lassítsák le. A szonda ezt követően 37-szer kerüli majd meg a hatalmas bolygót, esetenként ötezer kilométerre közelítve meg annak felhőrétegét.
A Jupiter körül keringő szondát működési ideje alatt nagyjából százmillió fogászati röntgenfelvételnek megfelelő erősségű sugárzás éri. Ezért a fedélzeti számítógépeit és a repülését irányító elektronikát egy különleges titándobozban helyezték el, amely a benne lévő berendezésekkel együtt csaknem 250 kilogramm tömegű.
Az óriásbolygó kutatásán kívül a Juno fontos technológiai kísérlet is – erre ugyancsak az Űrvilág.hu hívta fel a figyelmet –, nemcsak a sugárzástűrő képessége miatt, hanem azt is segít eldönteni, milyen mértékben használhatnak napelemeket a jövő űrszondái a Jupiter térségében.
Az amerikaiak előszeretettel időzítik a függetlenség napjához űrmisszióikat. A Mars Pathfinder – a Mars-kutatás egyik legsikeresebb űrszondája – marsjárója 1997. július 4-én ereszkedett a vörös bolygó felszínére. 2005. július 4-én a Tempel–1 üstökösbe csapódott a NASA Deep Impact szondájának több mint 300 kilogrammos leszállóegysége. A keletkezett kráter valószínűleg 200 méter átmérőjű és 30-50 méter mély lehet.