2017. november 23., csütörtök, Kelemen, Klementína napja
Külföld, Lovas István
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/kulfold/juncker-utan-telegraph-hala-istennek-hogy-tavozunk-2214205/

Juncker után a Telegraph: „Hála Istennek, hogy távozunk”

A Juncker-beszéd visszhangja nagyjából várható volt. Akik undorral viseltetnek az antidemokratikus tömb, az EU iránt, azok gyomorforgatónak találták. Akik a „több Európát” imával zárják le naponta szemüket, és pezsgőspoharat emelnek saját nemzetállamuk szuverenitásának minden gyengítésére, azok vörösre tapsolták kezüket, mint Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális frakciójának vezére és társai.

Kezdjük tehát a Daily Telegraph erről szóló cikkével. De a brit lap elé tegyük oda gyorsan a „nagy tekintélyű és a jobboldali” jelzőket, ha már a másik oldal oly előszeretettel teszi ki azokat nagy kárörömmel például a Die Welt elé, amikor az menetrendszerűen okád egyet Magyarországra.

A Telegraph cikkének teljes címe: „Jean-Claude Juncker egyértelművé tette az EU antidemokratikus hajlamát. Hála Istennek, hogy otthagyjuk.” A lap hangsúlyozza, még a legfanatikusabb európai föderalisták se akartak hinni a fülüknek, amikor

Juncker olyan, még aktívabb külpolitikát akart, amely kiküszöbölné minden állam vétójogát.

Amit alátámaszt egy teljes EU-s védelmi unió 2025-re, ami nagyon aggasztó. Ha például Írország ellenez egy uniós katonai beavatkozást, lesöprik.

„Ez a terv az európai nemzetállam halála”.

Majd: Juncker azzal házalt Strasbourgban, hogy az EU erősíteni fogja a demokráciát. „Semmi nem állhat távolabb az igazságtól”. Igen sok kifogás között a cikk azt is megemlíti, hogy az

Európai Parlamentben mennyire nem egyenlők az egyes európai parlamenti képviselők.

A cikk elfogadhatatlannak tartja azt is, hogy aki szembeszáll egy uniós projekttel, az nem kaphat majd pénzt.

Az írás hangsúlyozza:

„Az EU most a kommunizmus egy új formája felé halad, ahol minden hatalom központosítva van és a tagországoknak csak az engedelmesség marad”.

Majd : „Hacsak a szabadságszerető népek nem szállnak harcba egész Európában, a 2019-es európai választásokat olyan játékmezőn rendezik majd meg, amely erősen lejt az establishment felé.”

Végül: „… a népszerűség (a cikk a „populism” helyett csak azért is a „popularism” kifejezést használja) és a szélsőségesség erői, amelyeket Juncker el akar pusztítani, csak nőni fognak”.

Az amerikai Politico brüsszeli kiadása ezzel a címmel számol be a Juncker-beszédről: „Junckernek az egységesített elnökségre vonatkozó javaslatát kevesen tapsolták meg”.

Ez arra vonatkozik, hogy a bizottsági elnök azt javasolta, saját elnökségét vonják össze az Európai Tanács elnökségével. Mark Rutte holland miniszterelnök ezt „romantikusnak” nevezte. Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök a Juncker beszédre reagáló twitter üzenete csak azt dicsérte a beszédből, hogy Juncker

elfogadhatatlannak nevezte a Keleten és Nyugaton árult élelmiszerek kettős minőségét.

Lars Lokke Rasmussen dán miniszterelnök pedig egy nagy „Stop” táblát feltartva reagált így: „Ne keverjük a szerepeket és az illetékességeket.”

A („nagy tekintélyű”) Politico szerint semmi esélye sincs, hogy Juncker összevont, centralizáló terve megvalósuljon. (Ezúttal megparancsoljuk a nálunk a „Fidesz centralizációját” 32 foggal támadókat, hogy mondják utánunk: „imádjuk a brüsszeli centralizációt!”)

A brit Reuters hírügynökség Bécsből ilyen címmel számolt be az ottani reakciókról:

„Ausztria vezetői elutasítják Junckernek az euró bővítésére vonatkozó vízióját”.

(A hazai euróövezeti csatlakozásunkat a jelenlegi, azzal ellenkező magyar álláspontot lebunkózó hazai politikusoknak és „szakértőknek” kéretik legalább egyszer az eurót elvető Svédországot és Dániát is ledorongozni.)

A Russia Today a Juncker-beszédről írt terjedelmes jelentésében kiemeli, hogy mit mondott Harald Vilimsky (Osztrák Néppárt) európai parlamenti képviselő , megjegyezve, hogy miatta szakította félbe (az ultrademokratikus) Juncker beszédjét:

„Amit Juncker akar, az ténylegesen az, hogy az Európai Uniót egyetlen állammá olvassza, és tudjuk azt, hogy az euró nem sikertörténet”.

Majd óvott az afrikaiak és arabok Európába özönlésétől.

Noha a Magyar Idők ma reggeli kiadása már idézte Nigel Farage brit európai parlamenti képviselő reagálását a Juncker-beszédre, az olyan szép, hogy legalább még egyszer meg kell ismételni: Juncker „több Európát akar minden irányban és azt a népek beleegyezése nélkül vitelezik ki…

Az, ahogyan Magyarországgal és Lengyelországgal bánnak, az embereket a szovjet kommunisták alatti időkre emlékezteti.”

És még egy rémisztő hír azoknak, akik hét éve naponta vágják bele a machetét Magyarország nyakába azzal, hogy annak demokratikusan megválasztott kormánya létében fenyegeti az EU-t, a Politico e sikoltó címmel ír egy eddig szinte teljesen elhallgatott szuperveszélyről: „A bolgár szélsőjobb sokkolni fogja Brüsszelt”.

Ebből nem kevesebb derül ki, minthogy az Európai Unió elnöki tisztjét jövő januártól egy fél évre átvevő

Bulgária kormányakoalíciójában van az ultranacionalista, szélsőséges Egyesült Hazafiak pártja. Vezetői rasszisták, romaellenesek, migránsellenesek és ilyen minisztereik fogják vezetni az Európai Unió Tanácsát!

Hé, Juncker, hé Verhofstadt, hé Sophie in ’t Veld, hé Louis Michel és társaitok, miért nem üvöltöztök, ameddig nem késő, mert ha Brüsszelt átveszi a szófiai szélsőjobb, „megismétlődik a történelem legsötétebb korszaka”!?

Hirdetés

Kiemelt

Főpróba remek ellenfelekkel

A házigazda Norvégia mellett Oroszország és Dél-Korea lesz a magyar női kézilabda-válogatott ellenfele a ma kezdődő felkészülési tornán.

Poszt-trauma

Vona legújabb fordulata

Mikor füllent a Jobbik elnöke?

Dollármilliókat áldozott a legénység kiképzésére Soros György

Szemináriumok, tanfolyamok, közvélemény-formálás.

Árulkodó kép Kennedyről

Örökkévalóság fekete keretben.

Nemcsak trollkodik, manipulál is a Momentum

Az új SZDSZ és a kocsmai stílus.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!